Ágnes érkezésétől Evelin azt remélte, hogy végre valaki higgadtan látja majd a helyzetet, és igazságot tesz. Az anyós azonban már az előszobában támadásba lendült.
— Evelin, mégis mit művelsz? — csattant fel, miközben levette a kabátját. — Emese zokogva hívott fel! Azt állítja, ki akarod tenni őket az utcára!
— Ágnes, már két és fél hete nálunk laknak — felelte Evelin, és igyekezett udvariasan segíteni neki a cipőjével. — Eredetileg csak pár napra beszéltük meg…
— És akkor mi van? Rokonok! — vágott közbe az asszony, élesen végigmérve a lakást. — Amikor férjhez mentél Márkhoz, tudtad, hogy nagy a családja. Most meg hátat fordítasz nekik?
— Senkit sem akarok elküldeni — próbálta megőrizni a nyugalmát Evelin, miközben a konyha felé terelte. — Csak szeretnék a saját otthonomban békét. Hogy munka után legyen egy kis csend, pihenés…
— A család az első! — csapott a levegőbe Ágnes. — Nem a kényelmed! Márk, gyere csak ide!
Márk kelletlenül lépett elő a szobából, láthatóan sejtve, mire megy ki a játék.
— Jól figyelj rám, fiam — folytatta az anyja kemény hangon. — Talán ideje volna elgondolkodnod, jó döntést hoztál-e. Lehet, hogy olyan feleség illene melléd, aki alkalmazkodóbb… és jobban érti, mit jelent a család.
— Anya, ez túlzás… — kezdte Márk, de nem jutott tovább.
— Ugyan már! Nézd csak Lillát! Milyen ügyesen sürög-forog, főz, rendben tart mindent. Kedves, szófogadó teremtés.
Mintha csak vezényszóra érkezne, a hálóból kilépett Lilla — Evelin selyemköntösében, abban, amelyet Márktól kapott a legutóbbi születésnapjára.
— Ágnes néni! — csicseregte, és puszit nyomott az idős asszony arcára. — De jó, hogy jött! Főzök is friss teát. Evelin, maradt még sütemény? Ja, nem… tegnap este megettem az utolsót, sorozat közben.
Evelin némán állt. Egyre világosabbá vált számára, hogy ebben a házban senki nem fog mellé állni.
— Látod? — mosolygott elégedetten Ágnes. — Ilyen egy igazi nő. Gondoskodó, figyelmes.
— Jaj, dehogy! — nevetett Lilla szemérmesen, miközben a vízforralót babrálta. — Hiszen nem az én lakásom. Csak segítek Evelinnek. Bár… ha az enyém lenne, pár dolgot biztosan átalakítanék. Például ezek a függönyök túl komorak. A fal színe is lehetne világosabb…
— Ez az én otthonom — szólalt meg Evelin halkan, de határozottan.
— Egyelőre — jegyezte meg sokatmondó hangsúllyal Ágnes.
A vendégeskedés huszadik napján Evelin váratlanul korábban ért haza. A munkahelyén csőtörés miatt mindenkit elküldtek. Már a lépcsőházban feltűnt neki a harsány zene és a hangos nevetés, amely a lakásuk felől szűrődött ki.
Ahogy belépett, a látvány gyomorszájon vágta. A nappali romokban hevert: üres boros- és sörösüvegek mindenfelé, a perzsa szőnyegen — amelyet az iráni nászútjukról hoztak — sötét, terjedő folt éktelenkedett. A dohányzóasztalt csikkek és ételmaradékok borították.
Evelin remegő kézzel nyitott be a hálószobába. Az ágyán egy ismeretlen fiatal férfi terpeszkedett, sáros bakancsban, és épp az ő személyes naplóját lapozgatta.
— Elnézést… maga kicsoda? — kérdezte döbbenten.
— Gergő vagyok, Lilla barátja — felelte a fiú, fel sem nézve. — Miért vagy ennyire ideges?
— Ez az én lakásom! Követelem, hogy azonnal távozzon!
— Nyugi már, néni — horkant fel, és végre ráemelte a tekintetét. — Lilla mondta, hogy maradhatok. Ő itt a házigazda, nem?
— Nem! Én vagyok a tulajdonos! Azonnal menjenek el mindannyian!
— Mindkét lakásomból kifelé! — kiáltotta, hangja betöltötte az egész teret.
A zajra azonnal berontott Emese, mögötte Balázs és Lilla.
— Mi ez a jelenet? — csattant fel Emese. — Evelin, teljesen elvesztetted a józan eszed? Gergő Lilla vendége!
— Nem érdekel, kié! A saját otthonomban én döntöm el, ki tartózkodhat itt!
— Túlreagálod — szólt közbe Lilla sértett hangon. — Gergő csak bemutatkozott a szüleinek. Fél éve együtt vagyunk.
— Az én hálószobámban? Az én ágyamban?
— Márk! — kiáltotta Emese. — Gyere azonnal! A feleséged megint botrányt csinál!
Márk lassan előjött a konyhából, kezében egy vörös kaviáros szendviccsel — abból, amit Evelin egy meghitt vacsorára tartogatott.
— Mi történik itt? — kérdezte közönyösen.
— Mi történik? — Evelin hangja éles sikollyá vált. — Egy részeg idegen fekszik az ágyamban, a lakás romokban, és te ezt kérdezed?
— Gergő rendes srác — vágta rá Lilla. — Csak kicsit felöntött a garatra, mert izgult. Most pihen egyet.
Evelin érezte, hogy valami végleg elszakad benne. A türelem utolsó foszlánya is semmivé lett, és mielőtt újra megszólalt volna, mély levegőt vett, hogy kimondja mindazt, ami eddig benne fortyogott.