— Hogy értetted azt, hogy bevásároljak a rokonaidnak? — kérdezte halkan, de jeges éllel a hangjában Evelin, miközben a kongó hűtő belsejét bámulta.
— A csomagjaik már az ajtó előtt vannak. A kulcsot letettem az asztalra. És azt szeretném, ha többé nem lennétek itt — csattant fel, és egy újabb szatyrot hajított ki a folyosóra.
— Evelin, megőrültél? Ők az én családom! — Márk megpróbálta feltartóztatni, de a nő határozott mozdulattal arrébb lökte.
— Pontosan. A te családod. És én micsoda vagyok ebben a lakásban? Cseléd?
— Gondolkodj már! Mit szólnak majd a szomszédok?
— Nem érdekel, ki mit gondol. Akkor kellett volna ezen töprengened, amikor hagytad, hogy felforgassák az otthonunkat.
Márk tehetetlenül figyelte, ahogy a felesége módszeresen zsákokba gyömöszöli a rokonai holmiját. A lakás belsejéből Emese és Balázs felháborodott hangja szűrődött ki.
— Evelin, nem lehetne ezt nyugodtan megbeszélni? — próbálkozott a férfi.
— Megbeszélni? Három hét megaláztatás után? Miről beszélgessünk?
Három héttel korábban még békés este volt a lakásban. Evelin vacsorát készített, salátához aprította a zöldségeket, közben a hétvégi programon járt az esze. Amikor Márk belépett a konyhába, az arcára kiült feszültségből rögtön tudta: valami kellemetlen következik.
— Figyelj… Emese néni hívott — kezdte óvatosan. — Elhúzódott náluk a felújítás, és átmenetileg nincs hova menniük. Mondtam, hogy nálunk meghúzhatják magukat egy-két hétre.
Evelin kezében megállt a kés. Lassan felemelte a tekintetét.
— Ezt komolyan mondod? Nélkülem döntöttél?
— Ugyan már, család! Emese néni, Balázs bácsi meg Lilla. Nem lesz velük gond, észre sem vesszük őket.
— Márk, két szobánk van. Hová teszel három felnőttet?
— Lilla elalszik a kihúzható kanapén a nappaliban, Emese néniék pedig… — elbizonytalanodott — talán átadhatnánk nekik a hálót? Mi fiatalok vagyunk, kibírjuk a kanapén.
Evelin letette a kést, megtörölte a kezét.
— Azt javaslod, hogy a saját lakásomban vendég legyek? Esetleg költözzek ki a konyhába?
— Ne dramatizálj! Két hét az egész. Segítünk a bajba jutott rokonságnak, ennyi.
— Nem jutott eszedbe megkérdezni?
— Ugyan, tudtam, hogy beleegyezel. Mindig olyan megértő vagy.
— Akkor már el is döntötted helyettem. Értem.
— Holnap jönnek — tette hozzá gyorsan.
Másnap, alig hogy hazaért a munkából, megszólalt a csengő. Az ajtóban három ember állt, hegyekben tornyosuló bőröndökkel és csomagokkal, mintha hónapokra készültek volna.
— Evelinkém! — tárta szét karját Emese, az ötvenes, telt asszony, rikító rúzzsal és villanó aranyfogakkal. — De lefogytál! Nem etet rendesen a férjed?
— Jó estét… fáradjanak be — erőltetett mosolyt magára Evelin.
— Hol a fürdőszoba? — kérdezte Balázs, arcán reggeli pír és nehezen leplezett alkoholszag.
— Apa, ne már! — forgatta a szemét Lilla, aki feltűnő, leopárdmintás leggingsben és erős sminkben illegette magát. — Nyilván ott, a folyosón. És melyik lesz a szobánk? A háló, igaz?
— Valójában mi úgy gondoltuk… — kezdte volna Evelin, de Emese már bent járt a lakásban, szemrevételezve mindent.
— Márk, édes fiam! Gyere csak, itt vagyunk! — kiáltotta.
Márk lelkesen sietett elő.
— Emese néni! Balázs bácsi! Lilla! Hogy telt az út?
— Elég hosszú volt, borzasztóan elfáradtunk — sóhajtotta Lilla. — Jó lenne végre ledőlni.
— Ó, ez a hálószoba pont megfelel — jelentette ki Emese, már az ajtóban állva. — A tapéta lehetne világosabb, de két hétre kibírjuk. Balázs, hozd a bőröndöket!
— Talán előbb tisztázhatnánk, ki hol alszik — vetette közbe óvatosan Evelin.
— Mit kell ezen tisztázni? Nekem fáj a derekam, kanapén nem alszom — legyintett Emese. — Ugye, Márk?
— Persze. Evelin, mi majd a nappaliban elférünk — mondta a férfi, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Evelin csak bólintott. Tudta, hogy most hiába tiltakozna.
Az első hét hamar pokollá vált. Emese gyakorlatilag átvette az irányítást: átrendezte a konyhaszekrényeket, kidobott ezt-azt, amit feleslegesnek ítélt, és gondolkodás nélkül felélte a félretett tartalékokat.
— Evelinkém, hát ez minden? — csörömpölt egy reggel már hajnalban a fazekakkal. — Csak rizs meg hajdina? Hol a zabkása? A szárazbab? A rendes hús? Így hogy lehet főzni?
Evelin fáradtan támaszkodott az ajtófélfának.
— Emese néni, mi így szoktunk bevásárolni. És a hónap végén járunk…
— Akkor menj, és hozz rendes élelmet! — vágta rá az asszony. — Három felnőtt emberrel több lett a házban, nem élhetünk madáreleségen.
Márk ilyenkor inkább hallgatott. Lilla egész nap a fürdőszobát foglalta, Balázs pedig a nappaliban terpeszkedett a tévé előtt. A két hét ígérete lassan elmosódott, és Evelinben napról napra gyűlt a keserűség — egészen addig, amíg végül betelt a pohár.