— Emese néni, mi tényleg azt vesszük, amit elfogyasztunk… — próbálta csillapítani a helyzetet Evelin, és fáradtan a pultra támaszkodott. — És esetleg lehetne kicsit halkabban? Szombat reggel van.
— És akkor mi van? — csattant fel az asszony. — A tisztességes emberek nem délig lustálkodnak! Balázs, ébredj, kész a reggeli!
Balázs kisvártatva kitámolygott a hálóból, csupán egy kifakult alsónadrágban. Szőrös mellkasát vakargatta, közben ásított egy hatalmasat.
— Muszáj ilyen lármát csapni kora reggel? Szétrobban a fejem… hadd aludjak még!
Evelin zavartan félrefordította a tekintetét.
— Balázs bácsi, nem vennél fel valamit? — kérdezte visszafogottan.
— Ugyan már! A házban azt viselek, amit akarok. Meleg van.
— De ez a mi lakásunk…
— Evelin, ez milyen hang? — szólt közbe azonnal Márk. — Ne haragudj, Balázs bácsi, csak a kanapén nem aludtad ki magad.
— Sebaj, majd hozzászokik — legyintett nagylelkűen Balázs. — Inkább mondd, mi lesz reggelire?
Az első hét végére Evelin úgy érezte, mintha egy idegen albérletbe csöppent volna. Lilla gyakorlatilag birtokba vette a fürdőszobát: ruhái a szárítón és a radiátoron lógtak, sminkcuccai minden felületen szétszórva. Balázs a balkonon cigarettázott, hiába kérte őket többször is, hogy ne tegye. Emese pedig a nappaliban tologatta a bútorokat, mintha lakberendezési műsort forgatna.
— Emese néni, kérlek, ne rendezd át a szobát — szólt rá Evelin óvatosan.
— Jaj, drágám, így sokkal praktikusabb! Most jobban rálátni a tévére, a kanapé is jobb helyre került.
— Nekem az eredeti elrendezés volt kényelmes…
— Majd megszokod. A fiatalok rugalmasak. Mi idősebbek már nehezebben változtatunk.
A nyolcadik napon Evelin munkából hazaérve döbbenten tapasztalta, hogy a fürdőszobai polcról eltűntek a kozmetikumai.
— Lilla, láttad a krémeimet és a sminkemet?
— Ja, persze! — felelte a lány könnyedén. — Kipróbáltam a szempillaspirálodat, nagyon jó! A krémed is szuper, bár már alig van benne.
— Alig? Szinte tele volt!
— Adtam a barátnőimnek is, hadd teszteljék. Ne légy már fösvény, Evelin néni! A szépséghez áldozatok kellenek!
— Az nem olcsó márka volt!
— Annál jobb, hogy értékeltem — nevetett Lilla. — Vegyetek másikat, ha bevált.
A tizedik napon Lilla vendéget is hozott: Krisztinát. Festett, világos hajú lány volt, rövid szoknyában, erős sminkkel. A nappaliban telepedtek le, zenét bömböltettek, vihogtak és pletykáltak hajnalig.
Evelin köntösben lépett ki hozzájuk.
— Lányok, kérlek, halkabban. Reggel dolgozni megyek.
— Ugyan már, Evelin néni, ne légy már ilyen savanyú! — kuncogott Krisztina, végigmérve őt. — Fiatalok vagyunk, élni akarunk! Az élet rövid!
— Csak féltékeny, mert mi még szépek és frissek vagyunk, ő meg már… — jegyezte meg Lilla, látványosan az arca felé bökve.
— Harminckettő vagyok — vágta rá Evelin.
— Pontosan! — kacagott Lilla. — Harminc fölött már lejtmenet. Kriszti, menjünk inkább Gergőhöz a földszinten. Ott jobb a hangulat, és nincs morgós háziasszony.
— Jóképű? — kérdezte Krisztina érdeklődve.
— Elvált, normális. És ami a legfontosabb: nincsenek kioktató rokonai.
Az ajtót becsapva távoztak, majd hajnali három körül tértek vissza, hangosan énekelve, a lépcsőházban visszhangzó cipősarkakkal. Az egész ház felriadt.
— Márk, ez tarthatatlan! — szorította sarokba férjét másnap reggel Evelin. — Átjáróház lett az otthonunk!
— Légy türelmes még egy kicsit. Mit mondjak? Hogy költözzenek el? Családtagok…
— És az normális, ami itt zajlik? Tegnap Emese néni megette azt a tortát, amit a kollégámnak vettem születésnapra! Este nyolckor rohangáltam új után!
— Vettem másikat, nem? Mi ebben a tragédia?
— Az, hogy mindig őket mentegeted! Mintha én nem is számítanék. Saját lakásomban érzem magam idegennek!
— Evelin, ne dramatizálj. Rokonok. Tegnap Ágnes is hívott, érdeklődött, hogy Emeséék jól elhelyezkedtek-e. Mit mondjak? Hogy kitettük őket az utcára?
Ebben a pillanatban hatalmas csattanás hallatszott a konyhából. Berohantak, és meglátták Balázst, amint egy feldőlt lábas mellett áll. A paradicsomos bableves szétfolyt a kövön, a cserepek mindenfelé hevertek.
— Hoppá — motyogta, az ajtófélfába kapaszkodva. — Evelin, légy szíves, töröld fel gyorsan. Sietek dolgozni.
— Takarítsd el te. A te hibád volt.
— Hogy merészelsz így beszélni az idősebbekkel? — jelent meg Emese gyűrött köntösben. — Márk, a feleséged teljesen tiszteletlen!
— Evelin, kérj bocsánatot Balázs bácsitól — mondta halkan, de ellentmondást nem tűrően Márk.
— Tessék? Mégis miért?
— A hangnem miatt. Ne csinálj nagyobb ügyet belőle.
Evelin szó nélkül fogta meg a felmosót. A forró düh szinte égette a torkát, miközben mások után takarított a saját konyhájában.
Két nappal később megérkezett Ágnes, Márk édesanyja. Evelin abban reménykedett, hogy végre valaki józanul látja majd a helyzetet, és rendet tesz a káoszban. Amikor azonban az ajtó kinyílt, és az anyós belépett a lakásba, a levegőben már ott vibrált valami baljós előérzet.