Az sem kerülte el Eszter figyelmét, hogy Gergő leheletén nem egyszer érezni lehetett az alkoholt. Amikor szóvá tette, a férfi minden alkalommal azzal hárított, hogy erős gyógyszereket szed, attól van furcsa szaga, és esze ágában sincs inni, hiszen a felépülése a tét. Eszter akkor még elfogadta ezt a magyarázatot.
Talán valóban igaza volt Gergőnek abban, hogy ő túlságosan könnyen hitt neki. Szinte vak bizalommal fogadta minden szavát, és egyszer sem kérdőjelezte meg komolyan, amit mondott.
– Nem érted, amit mondok? Szedd össze a cuccaidat, és menj el a lakásomból – ismételte Eszter halkan, de kérlelhetetlenül, egyenesen a férfi szemébe nézve.
– Eszter, miért csinálsz ekkora ügyet ebből? – próbált mentegetőzni Gergő. – Átjöttek a srácok, megittunk pár pohárral. Ennyi az egész. Miért kell ebből drámát csinálni? Senkinek nem ártottam.
Eszterből kitört a nevetés, de ebben semmi vidámság nem volt. Inkább a feszültség és a csalódás hangja volt. Tudta, hogy kívülről talán túlzónak tűnhet a reakciója, mégis hogyan maradhatna nyugodt, amikor hónapokon át bolondot csináltak belőle?
– Senkinek sem ártottál? Komolyan ezt gondolod? – kérdezett vissza keserűen. – Nem akarok most vitatkozni. Csomagolj, és menj el. Vagy inkább hívjam fel a bátyámat, hogy segítsen meggyőzni?
Gergő arca megfeszült. Eszter bátyjától mindig tartott. A férfi a rendvédelemnél dolgozott, határozott fellépésű ember volt, és egyszer már világossá tette, hogy ha a húgát bárki megbántja, annak következményei lesznek. Gergőnek elég volt ennyi: a puszta gondolat is kellemetlen volt számára.
– Ne csináld ezt – váltott békülékenyebb hangnemre. – Üljünk le, beszéljük meg normálisan. Szeretjük egymást, nem? Ez csak félreértés. Már jobban vagyok, holnaptól munkát keresek. Adj még egy lehetőséget. Megígérem, hogy megváltozom.
Eszterben felidéződtek a nagymamája szavai: „Aki görbe, az egyenes nem lesz, legfeljebb a sírban.” Akkoriban túl szigorúnak érezte ezt a mondást, most azonban fájdalmasan igaznak tűnt. Nem maradt benne vágy a további magyarázkodásra. Csendre és magányra volt szüksége, hogy végre tisztán lásson.
Nem engedett a kérlelésnek. Határozottan kitartott amellett, hogy Gergő pakoljon össze és hagyja el a lakást. Bár a döntés súlya ránehezedett a szívére, tudta, hogy ha most meghátrál, később még nagyobb árat fizetne érte.
Amikor végiggondolta az elmúlt hónapokat, világossá vált számára, hogy nincs visszaút. Elhatározta, hogy beadja a válókeresetet. Gergő túl sokszor élt vissza a jóságával és a bizalmával. Ideje volt lezárni ezt a fejezetet.
Még az anyósa, Ilona is Eszter mellé állt. Nem próbálta mentegetni a fiát, sőt kimondta: Gergő saját magának köszönheti, hogy elveszíti azt a nőt, aki őszintén szerette, és képes lett volna összetartani a családot. Ritka pillanat volt ez, de őszinte.
Gergőnek végül munkát kellett keresnie, mert az anyja közölte, hogy nem fogja eltartani. Azt is hozzátette, örüljön, hogy eddig fedél volt a feje felett, és nem tette ki az utcára. A férfi, aki addig Eszter jóhiszeműségéből élt, most szembesült a következményekkel. Saját könnyelműsége rombolta szét az otthonát.
Túl későn döbbent rá, mit veszített. Esztert már nem tudta visszaszerezni.
Eszter azonban nem omlott össze. Fájdalmas tapasztalat volt, de tanulságos. Úgy tekintett rá, mint egy próbatételre, amely megerősítette. Az élet ment tovább – csak ezentúl nem elégszik meg szép szavakkal. Megtanulta, hogy a bizalom érték, és nem adja többé olyan könnyen.