Ilona időről időre mégis felemelte a hangját, és határozottan kijelentette, hogy szerinte Eszter túlságosan elkényezteti a férjét. Egy férfinak – mondogatta – nem az a dolga, hogy naphosszat a kanapén heverjen, hanem hogy dolgozzon és helytálljon. Furcsa módon nem a fiát mentegette, hanem inkább a menyét próbálta jobb belátásra bírni. Hogy miért, azt senki sem firtatta különösebben.
– Én még a várandósságom legvégén is bejártam a munkahelyemre – emlékeztette őket. – Nem rogytam össze, pedig nem volt könnyű. Túlságosan óvod őt. Vigyázz, nehogy egyszer megbánd. Az egészséget nagyon hamar tönkre lehet tenni, de helyrehozni már sokszor nem lehet – ezt tapasztalatból mondom.
Eszter azonban ilyenkor Gergő szemébe nézett, hozzábújt, és elengedte a füle mellett az intelmeket. Meg volt győződve arról, hogy a férje soha nem élne vissza a szeretetével, és eszébe sem jutna becsapni. Ha még nem vállalt munkát, annak biztosan komoly oka volt – legalábbis ő így hitte.
A hétvégéken minden teher rá hárult. Kitakarított, bevásárolt, főzött, mosott, és közben ügyelt rá, hogy Gergőnek semmi se legyen megterhelő. Segítséget ritkán kért tőle, inkább mindent maga intézett. Gondoskodott róla, figyelt rá, mégis egyre gyakrabban érezte, hogy belül kiürül. Amikor a tükörbe pillantott, már nem azt a csillogó szemű, nevetős lányt látta, aki egy évvel korábban volt, hanem egy sápadt, karikás szemű asszonyt, akinek a mosolya mögött fáradtság bujkál.
A kialvatlanság nyomait vastag sminkkel próbálta eltüntetni. Minden reggel biztatta magát: ez csak átmeneti időszak, hamarosan minden rendeződik. De egyre nehezebb volt erőt vennie magán. Néha legszívesebben kiszaladt volna az erdőbe, hogy teli torokból kiabálhasson. Felmerült benne, talán hiba volt hallgatnia és eltitkolnia a gyengeségét Gergő előtt. Mégsem akarta aggodalommal terhelni, vagy bűntudatot ébreszteni benne.
Az állapota napról napra romlott. Pihenés nélkül vállalt pluszmunkát, hogy több pénzük legyen, és semmiben ne szenvedjenek hiányt. Egyre jobban hajtotta magát, míg végül a munkahelyén összeesett. Amikor magához tért, a főnöke hajolt fölé, és ellentmondást nem tűrő hangon közölte:
– Azonnal hazamegy, és legalább egy hétig be sem teszi ide a lábát. Ez nem kérés. Már így is alig áll a lábán! Nem teheti ezt magával. Ha baja esik, én viseljem a felelősséget? Ráadásul honnan szerezzek még egy ilyen lelkiismeretes munkatársat?
Eszter zavartan bocsánatot kért, amiért riadalmat okozott. Végül engedelmesen hazament, és elhatározta, hogy talán valóban nem dől össze a világ, ha pár napig pihen. Arra azonban nem gondolt, hogy szóljon Gergőnek a korai érkezésről. Eszébe sem jutott – úgyis biztosan alszik vagy pihen, és majd legyint, hogy fölösleges volt aggódnia.
Amikor belépett a lépcsőházba, már a lakásuk felől kiszűrődő zajokra lett figyelmes. Nevetés és poharak csörrenése hallatszott. Amint kinyitotta az ajtót, idegen cipők sorát pillantotta meg a küszöbnél. A gyomra összeszorult. Nemrég még azt az üzenetet kapta Gergőtől, hogy rosszul érzi magát, és lefekszik pihenni. Akkor kik lehetnek bent?
A konyhába lépve földbe gyökerezett a lába. Az asztalon üvegek és poharak sorakoztak, a levegőben dohányfüst terjengett. Gergő a barátaival ült, kártyalapok hevertek előttük, és hangos jókedv töltötte be a helyiséget. A férfi felnézett, arcán széles vigyor terült szét, és már éppen szólásra nyitotta a száját, hogy dicsekedve megszólaljon.