Gergő dermedten bámult maga elé, szája félig nyitva maradt. Az imént még magabiztos, már-már szónoki pózban feszítő férfiból egy pillanat alatt lett tanácstalan, lebukott kamasz. Ildikó arca bíborba fordult, levegő után kapkodott, mintha minden szó külön küzdelmet igényelne. Már épp rázúdította volna a felháborodását Nórára, de nem kapott rá alkalmat.
Nóra nem vitába kezdett. Nem magyarázkodott tovább. Valami végérvényesen átbillent benne. Mintha egy addig feszülő húr pattant volna el, amely eddig türelmet, lojalitást és halvány reményt tartott benne. Egyetlen szó nélkül sarkon fordult, és elhagyta a konyhát. Léptei nyugodtak voltak, kimértek, szinte hűvösek. Nem csapott ajtót, nem sírt. Ez a csend volt az igazán ijesztő.
Gergő és Ildikó zavartan néztek össze. A levegőben ott vibrált valami baljós előérzet.
Rövid idő múlva Nóra visszatért. A kezében egy nagy, sötétkék gurulós bőrönd volt – ugyanaz, amelyet évekkel ezelőtt a nászútjukra vittek magukkal. Szó nélkül az ajtó elé húzta, és határozott mozdulattal letette közéjük. A tompa puffanás úgy visszhangzott, mintha pont került volna egy hosszú mondat végére.
Le sem vette róluk a szemét, amikor kipattintotta a zárakat. A fedél felnyílt, és az üres belső tér tátongva várta, hogy megteljen. A látvány önmagáért beszélt.
– Nóra… ezt most miért? – nyögte ki végül Gergő, hangjában riadt bizonytalansággal.
Választ nem kapott. Nóra a fal melletti szekrényhez lépett, ahol a férfi kabátjai sorakoztak. Az első, amit leakasztott, a drága kasmírkabát volt – az, amit ő ajándékozott neki a legutóbbi születésnapján. Gondolkodás nélkül a bőröndbe dobta.
– Ez jól jöhet majd, amikor a zord valóságban keresed önmagad – mondta tárgyilagos, fémesen csengő hangon. – Hidegben nehezebb fennkölt eszmékről elmélkedni.
Ezután a komódhoz ment, kihúzta a fiókot, és kivett egy köteg frissen vasalt inget. Egyiket a másik után hajította be, gondosan összehajtogatott állapotuk azonnal semmivé foszlott.
– Ezek hasznosak lehetnek állásinterjúkra. A látnok, a meg nem értett zseni, a spirituális vezető szerepére. Bár nem tudom, ott mennyire elvárás az elegáns megjelenés. De biztos, ami biztos.
Gergő sápadtan figyelte a jelenetet. Ez nem egyszerű pakolás volt.
Ez ítélet-végrehajtás.
Az a kép, amelyet magáról évek alatt felépített – a különleges tehetség, a nagy terveket szövögető álmodozó –, darabjaira hullott minden egyes ruhadarabbal. Nóra módszeresen fosztotta meg a tárgyakat minden közös emléktől. Mostantól csupán használati eszközök voltak.
– Elég, hagyd abba! – próbálta megragadni a karját Gergő.
Nóra úgy rántotta el a kezét, mintha valami taszítót érintett volna.
A könyvespolchoz lépett. Az önismereti kötetek, filozófiai elmélkedések, életcél-kereséssel foglalkozó könyvek sorban álltak. Egyetlen lendülettel karjába söpörte őket, majd a bőröndbe ejtette az ingek tetejére.
– A lelki útravaló – jegyezte meg halkan. – Hosszú útra indulsz. Ebből több kell, mint kenyérből. A kenyérről eddig is gondoskodott valaki más.
Ildikó végre magához tért.
– Teljesen megőrültél? Ezek az ő holmijai! – csattant fel.
– Eddig voltak – felelte Nóra higgadtan. – Mostantól az önök csomagja.
Leemelte Gergő laptopját az asztalról, és gondosan a bőrönd külön rekeszébe helyezte.
– Hasznos eszköz. Álláskereséshez. Vagy sorozatnézéshez. Attól függ, mennyire sürgős a megvilágosodás.
Végül a cipők következtek. Súlyosan koppantak a bőrönd alján, mintha köveket dobott volna bele. Nóra lehajtotta a fedelet, határozottan rácsukta a zárakat, majd kihúzta a teleszkópos fogantyút. Egyetlen lendülettel Ildikó elé gurította. A bőrönd alig pár centire állt meg tőle.
Nóra kiegyenesedett. Hosszan végigmérte őket. A tekintetében nem volt már harag, sem fájdalom. Csak kiégett, hideg nyugalom.
– Azt mondta, a fia különleges adottság. Tessék, vigye haza az adottságát. Én már nem kérek belőle. Ha hibás a termék, intézzék a reklamációt ott, ahol gyártották.
Ezzel hátat fordított, és nyugodt léptekkel elhagyta a konyhát.
A „tehetség” ott maradt az anyjával és a lezárt bőrönddel, amely kettőjük között állt, akár egy síremlék. A lakásra nehezedő csend súlyosabb volt minden kimondott szónál. Olyan csönd, amely végérvényesen lezárt egy közös történetet.