A porceláncsészékből felszálló vékony gőz volt az egyetlen őszinte mozdulat a konyhában, minden más megdermedt a kimondatlan feszültségtől.
Nóra kivárta, amíg Ildikó levegőt vesz a következő érveléshez, aztán hosszan, rezzenéstelen arccal a szemébe nézett. A csend kitágult köztük. Az idősebb asszony megérezte, hogy a szelíd ráhatás lepereg, ezért hangjából eltűnt a bársony, és fémes él váltotta fel.
— Nórácskám, Gergő most nehéz időszakon megy keresztül, útkeresésben van. Neked kell mellette állnod, megértéssel fordulnod hozzá…
A mondat, ebben az édeskés tónusban, úgy csattant, mint amikor valaki meghúzza a ravaszt. Nóra feltűnő nyugalommal helyezte vissza a vízforralót a konyhapultra. A kemény műanyag koppanása élesen hasított a levegőbe, akár egy lövés visszhangja.
Lassan szembefordult velük. Arcáról eltűnt a házigazdák udvarias mosolya, tekintete hideg és pontos lett, mint egy mérőeszköz. Gergő ösztönösen összehúzta magát a széken; megérezte, hogy valami végérvényesen elmozdult.
— Ildikó, kérem, hagyjuk ezt a becézést — szólalt meg Nóra halkan, mégis metszően. — A fia negyvenéves férfi. Nem elveszett kiskutya, akit meg kell menteni és ölben ringatni.
Már mindent világosan elmondtam neki, az ön célzásai és jelentőségteljes sóhajai nélkül is. Holnap elmegy állásinterjúra — bármilyenre, nem válogat: lehet raktáros, futár, bármi. Ha pedig ez nem fér bele az önmegvalósításába, akkor összecsomagol, és visszaköltözik önhöz tovább keresgélni önmagát.
Ildikó arcáról lehullott a részvét álarca. A helyén kemény, sértett vonások jelentek meg. Kihúzta magát a széken, mintha magasabbnak akarna látszani.
— Hát te hogy beszélsz velem…?
— Pont így — felelte Nóra, változatlan hangerővel. Közelebb lépett az asztalhoz, ujjai a lap szélén pihentek. — Ön formálta ilyenné. Akkor vállalja is a következményeket. Én egy társ mellett döntöttem, nem egy bizonytalan kimenetelű vállalkozás mellett, amelybe folyamatosan csak tőkét kell önteni, megtérülés nélkül. Az életemben nincs hely fölösleges súlynak.
A „fölösleges súly” kifejezés ott maradt a levegőben. Gergő összerezzent, mintha pofont kapott volna.
— Nóra, ezt hogy mondhatod… anyám előtt… — hebegte.
De egyik nő sem fordult felé. Az ő halk tiltakozása jelentéktelen zörej volt csupán a valódi ütközet mellett.
— Mindig sejtettem, hogy nincs benned együttérzés — sziszegte Ildikó, szeme összeszűkült. — Számokban gondolkodsz, semmi másban. Csak a pénz számít neked. És a lélek? Fogalmad sincs, mi az a kiégés! Ez nem lustaság. Ez az, amikor valaki mindent beleadott, és most időre van szüksége, hogy újraépítse magát. Te pedig állásinterjúkkal traktálod! Azt várod, hogy egy tehetséges ember csomagokat hordjon?
Nóra halkan felnevetett. A hang alig volt több leheletnél, mégis jegesebbnek hatott bármilyen kiabálásnál.
— Tehetséges? Ugyan, Ildikó. A fia nem kivételes lélekkel rendelkezik, hanem vastag gyerekességgel, amit ön évtizedeken át gondosan ápolt. Mindig ott állt mögötte süteménnyel, mentegette, különlegesnek nevezte, akit senki sem ért meg. Nem csoda, hogy felnőttként is meg van győződve róla: ő más, mint a többiek — miközben ezt semmi kézzelfogható nem támasztja alá, csak a nagy, jelentőségteljes sóhajok a kihűlt kávé fölött. A „kiégése” azon a napon kezdődött, amikor először felelősséget kellett volna vállalnia.
Szavai pontosan céloztak. Nem emelte fel a hangját, nem csapkodott — egyszerűen kimondta, amit gondolt. És ez a tárgyilagosság kegyetlenebb volt minden szemrehányásnál. Nemcsak Gergőt minősítette, hanem azt a nevelési mintát is, amely idáig vezetett.
— Az én fiam érték! — csapott az asztalra Ildikó, mire a csészék megzörrentek. — Te pedig hideg és kapzsi vagy. Nem tudod megbecsülni az adottságait! Neked csak az számít, hogy pénzt hozzon haza. Hogy mi zajlik benne, az nem érdekel!
— Valóban nem — bólintott Nóra nyugodtan. — Nem érdekel annak a belső világa, aki két hete a kanapén fekszik, miközben én dolgozom azért, hogy legyen mit kifizetni azon a lakáson, ahol ő pihen. Úgyhogy kérem, ne tartson nekem előadást női bölcsességről. Maga már bevetette a maga bölcs stratégiáját, és mindannyian pontosan látjuk, hová vezetett.