— Ildikó, mégis miért gondolja, hogy nekem kellene eltartanom a fiát? Ő a férjem, felnőtt férfi, az ő dolga gondoskodni rólam, nem fordítva! Úgyhogy a maga nagyvonalú „oltalmával” együtt nyugodtan távozhat.
— Nórácska, nyisd ki az ajtót, én vagyok! Hoztam friss káposztás pirogot, pont olyat, amilyet Gergő szeret!
A bejárat túloldaláról érkező hang csengő és magabiztos volt; esély sem maradt arra, hogy ne vegyék tudomásul a látogatót. Nóra komótosan megtörölte a kezét a konyharuhában, majd súlyos, beszédes pillantást vetett a férjére.
Gergő az asztalnál ült, az előtte álló, rég kihűlt kávé felszínét bámulva. Teljes testtartása azt a benyomást keltette, mintha egy félreértett alkotó lenne, akit épp most temet maga alá az élet értelmetlensége. Az ajtócsengő számára nem volt több, mint a zavaró külvilág egyik kellemetlen zöreje.
Amikor a zár elfordult, Nóra arcára udvarias, de erőltetett mosoly simult. A küszöbön Ildikó állt — erős felépítésű asszony elegáns kabátban, határozott, már-már metsző tekintettel. Karján csomagot tartott, amelyből ellenállhatatlanul terjengett a friss sütemény illata. Nem egyszerűen belépett, inkább birtokba vette az előszobát, mintha vele együtt az igazság is átlépte volna a határt.
— Szervusz, Nórácska. Mi ez a sápadtság? Nem vagy jól? — kérdezte, miközben már le is hámozta magáról a kabátot, és alapos, vizslató pillantással végigmérte a lakást. — Gergő merre van? A konyhában? Sejtettem.
Válaszra sem várva egyenesen a konyha felé indult. Érkezése felkavarta a helyiség hűvös rendjét. A fényes acélfelületek és a letisztult formák világa nem igazán illett a túláradó anyai gondoskodás színpadához. Gergő végre felemelte a fejét, halvány bólintással és egy fáradt mosollyal üdvözölte az anyját.
— Szia, anya. Hogyhogy ilyen korán?
— Egy anya sosem érkezik rosszkor, kisfiam — felelte Ildikó, és a zacskót diadalmasan az asztalra tette. — Nézz csak magadra, teljesen lesoványodtál. Hoztam egy kis erőt. Egyél, még langyos.
Nóra szó nélkül a tűzhelyhez lépett, és feltette forrni a vizet. Mozdulatai visszafogottak voltak, szinte nesztelenek, mégis vibrált bennük az elfojtott indulat. Úgy érezte, mintha egy rég ismételt jelenetbe csöppent volna, ahol minden szereplő pontosan tudja a szövegét.
Először majd jönnek a jelentéktelen témák: időjárás, távoli rokonok hogyléte, a piac dráguló árai. Aztán, amikor a talaj már kellően felpuhult a jelentéktelen csevegéstől, Ildikó rátér a valódi céljára.
— Nálad mindig makulátlan rend van, Nóra. Szinte már kórházi tisztaság — jegyezte meg az anyós, végighúzva ujját a pulton, majd elégedetten szemlélve a portalan felületet. — Csak egy kis meghittség hiányzik. Egy férfinak melegség kell, főleg amikor ilyen nehéz időszakon megy keresztül.
Nóra elé tette a csészét.
— Kér teát? Feketét vagy inkább zöldet?
— Feketét, ahogy szoktam. Gergőkém, legalább egy falatot vegyél. Még meleg, látod. Rossz nézni, mennyire nincs étvágyad — tolta finoman a tányért a fia elé.
Gergő nagyot sóhajtott, felvette a pirogot, de nem harapott bele. Ujjai között forgatta, mintha valami mély jelentéssel bíró tárgy lenne, nem egyszerű káposztás sütemény.
— Most nincs időm enni, anya. Gondolkodom…
Ez volt a jel. A kulcsszó. Nóra szinte látta, ahogy Ildikó tekintete megváltozik, fókuszáltabbá válik. Az anyós arca együttérző, szelíd kifejezést öltött — azt a gondosan begyakorolt arckifejezést, amely mögött szilárd meggyőződés lapult.
— Látod, Nórácska, az ember néha befelé fordul. Keres, kutat. Az alkotó lélek nem tud napról napra robotolni, mint mások. Időre van szüksége, hogy újragondolja önmagát, hogy rátaláljon a saját útjára. És ilyenkor különösen fontos a család támogatása. A nő igazi bölcsessége abban mutatkozik meg, hogy támaszt nyújt, amikor a férfinak nehéz. Hogy megért, elfogad, kivár.
Szavai lágyan hömpölyögtek, akár egy puha, de fullasztó takaró. Gergő némán hallgatta, arca a szenvedő hős kifejezését öltötte magára, mintha minden mondat igazolná az ő hallgatását. Nóra közben lassan a csészékbe öntötte a forró vizet, és figyelte, ahogy a gőz felszáll, miközben érezte, hogy a következő mondatok már nem a pirogról vagy a teáról fognak szólni.