Kinga tekintete Emesére és Gergőre siklott.
— Gyerekek, szerintem van egy igazságosabb megoldás — szólalt meg határozottan. — Ildikó felváltva lakna mindannyiótoknál. Három hónapot nálatok, hármat Rékánál, hármat nálam.
— Réka lakása kicsi — vágta rá azonnal Ildikó, mintha már előre készült volna erre az érvre.
— Akkor majd összébb húzódnak — felelte Kinga ellentmondást nem tűrő hangon. — Ha elfogadta az édesanyja pénzét, akkor a törődésből is ki kell vennie a részét, nem csak a forintokból.
A táskájából elővett még egy befőttesüveget, majd az asztalra tette.
— És van itt még valami, Ildikó. A házat majdnem tízmillió forintért adtad el. Ennek egy részét vissza kellene forgatni a saját ellátásodra: ápolóra, kezelésekre. Nem helyes, hogy a pénz Rékához kerül, a felelősség pedig másokra marad.
A szobára nehéz csend telepedett. A konyhából áthallatszott a hűtő halk zúgása és a radiátor egyenletes sustorgása.
— Őszintén szólva én is gondoltam már erre — törte meg a hallgatást Emese. — Nem arról van szó, hogy nem akarunk segíteni. De kell valamiféle egyensúly. Nem lehet mindent egyetlen családra terhelni.
Gergő bólintott.
— Anya, szeretünk téged. De legalább megkérdezhetted volna, hogy készen állunk‑e ekkora változásra. Egyszerűen eldöntötted, és közölted velünk.
Ildikó az ölében összekulcsolt kezét nézte. Sokáig nem szólt, aztán halkan megszólalt:
— Félek. Az állapotom romlik, a memóriám cserbenhagy. Néha éjszaka felébredek, és nem tudom, hol vagyok. Egyedül maradni ijesztő.
— Ezért akartál mindenáron itt maradni? — kérdezte Kinga szelídebben. — Hogy ne legyen választásunk?
— Nem csak ezért — rázta meg a fejét Ildikó. — Láttam, hogy Gergőnek és Emesének rendezett az élete. Szép, tágas lakás, Benedek szépen fejlődik… Azt hittem, beleférek ebbe a rendbe.
— És Réka? — vetette közbe Kinga. — Neki miért adtad a pénzt?
Ildikó tétovázott.
— Kérte. Gondjai voltak a vállalkozásával. És… azt gondoltam, ha tartozik nekem, nem fordít hátat. Gyakrabban jön majd, segít.
Kinga sóhajtott.
— Meg akartad kötni mindannyiunkat, ugye? Egyikünket lakással, másikunkat pénzzel. Pedig néha elég lenne őszintén segítséget kérni.
Elővett egy jegyzetfüzetet.
— Haladjunk sorban. Először is: Ildikó lakhatása. Marad a váltott rendszer. Másodszor: a pénzügyek. Rékának legalább a felét vissza kell adnia — ez méltányos. Harmadszor: a szobák átalakítása és az ápolás megszervezése…
Éjfélre konkrét terv született. Ildikó végül beleegyezett, hogy háromhavonta költözik egyik családtól a másikhoz. Emeséék lakásában a régi dolgozószobát alakították át számára: kényelmes, állítható ágy került be, kapaszkodók a falra, minden szükséges eszköz elérhető közelségbe.
Réka eleinte felháborodott, amikor értesült az új felállásról. Ám amikor Kinga finoman megpendítette a teljes összeg visszakövetelésének lehetőségét, gyorsan engedékenyebb lett. A pénz egy részét visszautalta, ebből tapasztalt gondozót fogadtak, aki naponta segített Ildikónak.
Eltelt egy év.
Lassan mindenki alkalmazkodott az új ritmushoz. Ildikó megszokta a háromhónapos váltásokat. Réka lakásában is átalakítás történt: a beépített, szigetelt erkély révén nagyobb lett a tér, így jutott hely a nagymamának és Júlia tanulósarkának is.
Benedek közben egyre több időt töltött az unokatestvérekkel. Amikor Ildikó költözött, gyakran vele ment pár napra. Márk és Levente megtanították neki a számítógépes játékok trükkjeit, Júlia pedig segített neki az angol házi feladatban.
Egy havas estén, amikor Benedek már aludt, Emese és Gergő teát kortyoltak a konyhában.
— Tudod — szólalt meg Emese elgondolkodva —, Kinga nélkül talán szétestünk volna. Rájöttem, hogy nem a lakásról vagy a pénzről szólt ez az egész. Anyu egyszerűen rettegett az egyedülléttől, ezért próbált mindent kézben tartani. Most viszont nyugodtabb, mert érzi, hogy együtt állunk mellette.
Gergő átölelte.
— Bocsáss meg neki. Nem rossz szándék vezette, csak nem tudta, hogyan kérjen segítséget.
Odakint sűrűn hullott a hó. A gyerekszobából Benedek egyenletes szuszogása hallatszott, a nappali felől pedig halkan duruzsolt a levegőpárásító — Kinga ajándéka.
— Talán erről szól a család — mondta Emese csendesen. — Hogy nem kényszerből tartunk össze, hanem szeretetből.