Emese akkor örömében szinte rávetette magát az anyósára, és majdnem felborította az asztalon álló teáscsészét.
— Hát persze, mama! Ez nem is kérdés! Mindig örülni fogunk, ha velünk lesz — lelkendezett.
Már előre látta maga előtt a jövőt: a tágas lakást, a külön gyerekszobát, a hosszú vasárnapi ebédeket a nagy étkezőasztal körül. Fejben már azt is kiszámolta, hová kerül majd az íróasztala, ahol otthonról dolgozhat kényelmesen, természetes fénynél.
Amikor Réka tudomást szerzett az anyjuk döntéséről, másnap szinte berobbant a bérelt lakásba. Gergőék éppen a papírokat nézegették Ildikóval, amikor a nő cipőben, kabátban rontott be az előszobába.
— Anya, te teljesen megőrültél? Miért nekik adod, miért nem nekem? Én vagyok az idősebb! Nekem három gyerekem van! — csattant fel, és idegesen fel-alá járkált a szűk térben, majdnem leverve a fogast.
Ildikó nyugodtan folytatta a krumpli pucolását, mintha csak az időjárásról beszélgetnének.
— Neked van saját lakásod, Rékám — felelte higgadtan. — Nekik nincs. És ne felejtsd el: ebben az otthonban Gergő nőtt fel. Minden zegzugához emlék köti.
— És én talán nem ott nőttem fel? Az én gyerekeim nem érdemelnek rendes körülményeket?
— Réka — szólt közbe Gergő feszülten —, legalább egy lakás a tiéd. Lehet, hogy kicsi, de biztos. Mi meddig éljünk albérletről albérletre?
— Pontosan erről van szó — erősítette meg Ildikó. — Ráadásul nem ajándék feltétel nélkül. Megállapodtunk valamiben: ha eljön az idő, gondoskodnak rólam.
— Mintha én nem tenném meg ugyanezt! — fordult el sértődötten Réka.
Az anya gyengéden átkarolta.
— Tudom, hogy megtennéd. De neked így is rengeteg a terhed. Ez így tisztességes: most ők szorulnak segítségre, később én fogok.
Az évek ezután szinte észrevétlenül peregtek le. Öt esztendő alatt teljesen átalakították a lakást. Gergő ragaszkodott a teljes felújításhoz; nem akarta, hogy bármi is a „szülői örökség” hangulatát idézze. Kicserélték a vezetékeket, új csöveket szereltek be, korszerű elektromos hálózat került a falakba, sőt padlófűtést is beépítettek.
Emese aprólékosan megtervezte a berendezést. A nagy hálószobában az ablak mellé állította a széles asztalt, ergonomikus székkel — ott dolgozott nap mint nap. A gyerekszoba, amely egykor Rékáé volt, vidám színeket kapott; a mennyezetről függő hintafotel Benedek kedvence lett, minden este abban ringatta magát elalvás előtt. A harmadik helyiségből, ahol régen Gergő lakott, tágas nappali lett hatalmas kanapéval és televízióval.
Réka ritkán látogatott el hozzájuk. A kis gyerekruha-üzlete minden energiáját felemésztette. Öt évvel korábban egy apró üzlethelyiséggel indult egy bevásárlóközpontban, hitelből vásárolta az első árukészletet. Egy ideig szépen mentek a dolgok, ám amikor fölöttük megnyílt egy nagy nemzetközi lánc boltja, megváltozott a helyzet.
— Áron alul adják a termékeiket — panaszkodta Ildikónak. — Nekik olcsóbb a beszerzés, mint nekem a fogyasztói ár. A vevők átpártolnak, én meg fizethetem a kölcsönt és a bérleti díjat.
Az ikrek, Márk és Levente, időközben elsősök lettek, Júlia pedig már ötödik osztályba járt. A kétszobás lakásuk szűknek bizonyult: a gyerekeknek külön tér kellett volna tanuláshoz, játékhoz, pihenéshez.
— Nem gondoltál rá, hogy bezárod az üzletet? — vetette fel egyszer Gergő. — Elmehetnél alkalmazottnak valahová. Kevesebb stressz lenne.
— Könnyű neked beszélni — csattant fel Réka. — Biztos fizetésed van, saját lakásod a belvárosban. Én pedig adjam fel mindazt, amiért megdolgoztam, és álljak be eladónak fillérekért?
Ezalatt Ildikó a vidéki házában élt. A nagy kert egész éves munkát igényelt: tavasszal ültetés, nyáron gyomlálás, ősszel befőzés és eltevés. Bírta erővel, a szomszédok csodálták a kitartását. Üvegházat építtetett, rózsákat nevelt, és minden évben dobozszámra küldte az unokáknak a lekvárokat, savanyúságokat.
Senki sem vette észre, hogy lassan, szinte észrevétlenül változni kezdett.
Először csak apróságok tűntek fel: nem találta a kulcsait, elfelejtette, mit akart mondani. Később már a napokat is összekeverte. Egyszer a tűzhelyen felejtette a vízforralót; szerencse, hogy a szomszéd átjött, amikor megérezte az égett szagot.
Az orvosok a demencia korai szakaszát állapították meg. Ildikó két hónapig hallgatott erről. Aztán minden bejelentés nélkül vevőt kezdett keresni a házra.
— Anya, legalább megkérdezhettél volna minket — rótta fel Gergő, amikor utólag értesült az eladásról.
— Ugyan kit kérdezzek? — legyintett Ildikó fáradtan. — Rékát, aki a boltja miatt aggódik? Téged, aki kisgyereket nevelsz? Látom én, hogy nélkülem is épp elég gondotok van.