Ildikó döntése tehát nem hirtelen fellángolás volt. Mire a gyerekei egyáltalán tudomást szereztek az eladásról, ő már mindent előkészített. Egy régi barátnője segítségével talált vevőt: egy fiatal házaspárt, akik állami támogatással és hitellel vágtak bele az otthonteremtésbe. Tízmillió forintban egyeztek meg – pedig az ingatlanosok szerint ennél többet is kérhetett volna.
— Rendes emberek — indokolta egyszerűen. — Két kisgyerekük van. Valahol nekik is el kell kezdeniük az életet.
Réka azonnal autóba ült, amint meghallotta a hírt.
— Anya, tudod, hogy most minden fillér számít — kezdte óvatosan, kerülve a lényeget. — Arra gondoltam… esetleg tudnál segíteni. Csak kölcsönbe. Amint helyrejönnek a dolgok, visszaadom.
Ildikó ráemelte fáradt tekintetét.
— És én hová menjek?
— Hát Gergőéknél! Hiszen mindig azt mondtad, ha eljön az idő, magukhoz vesznek.
— Ők erről tudnak?
— Majd megtudják — legyintett Réka. — Csak nem teszik ki az anyjukat az utcára.
Papíron minden szépen összeállt: a ház elkel, a pénz „ideiglenesen” Rékához kerül, Ildikó pedig átköltözik a kisebbik fiához. Tágas lakás, gondoskodó meny, egy kisunoka, aki mellett nem lehet unatkozni – legalábbis így képzelte.
A valóság azonban hamar repedezni kezdett. Amikor Emese meghallotta, hogy az anyósa nemcsak odaköltözne, hanem a legnagyobb hálószobát is magának szemelte ki, váratlanul határozottan nemet mondott.
— Nem azzal van bajom, hogy itt lakjon — magyarázta Gergőnek feszült hangon. — De miért természetes, hogy mindent átrendezünk miatta? Ez a mi otthonunk is. Miért dönt a fejünk felett?
Réka telefonon azonnal közbelépett:
— Ne csináljatok már úgy, mintha semmit sem kaptatok volna tőle! A lakás sem az öletekbe pottyant.
— Ajándék volt, nem alku — vágott vissza Emese. — És öt éven át mi újítottuk fel, a saját pénzünkből. Most akkor az nem számít?
A feszültség napról napra nőtt. Ildikó ragaszkodott a napfényes, tágas hálóhoz: ott kényelmesen elférne egy speciális ágy és a gyógyszerekkel teli szekrény is. Emese viszont nem akarta feladni a dolgozószobáját, ahol végre beindult az online munkája, és ahonnan zavartalanul tudta intézni a megbeszéléseket.
Réka olaj volt a tűzre. Hol a testvérét, hol a sógornőjét hívta fel indulatosan.
— Van egy kis lelkiismeretetek? Beteg az anyátok! Gondoskodásra van szüksége!
— És te hol voltál, amikor eladta a házat? — fakadt ki Gergő egy alkalommal. — Ja, tudom. A pénzt számolgattad.
— Semmi közöd hozzá! Ez kettőnk ügye!
A kis Benedek is megérezte a levegőben vibráló idegességet. Éjszakánként felriadt, nappal nyűgös lett. Emese kimerülten próbált helytállni: napközben dolgozott, este a kisfiát nyugtatta, közben pedig ott lebegett felettük az anyósa költözése.
Ebben a kiélezett helyzetben lépett közbe Kinga, Ildikó nővére. Ritkán avatkozott bele mások dolgaiba, de most úgy érezte, muszáj.
Egy este, amikor a család a nappaliban vitatta a részleteket, csengőszó hasított a szóváltásba. Az ajtóban Kinga állt, magas, egyenes tartású asszony, éles, figyelő szemmel. Karján nagy táska lógott, tele befőttekkel.
— Gondoltam, megnézem az unokaöcsémet — mondta, miközben belépett. — És beszélgetünk egyet.
Ildikó arca azonnal megváltozott. Tudta, hogy a nővére nem puszta látogatásra érkezett.
— Nincs miről beszélni — morogta. — Döntöttem.
Kinga leült egy fotelbe, a táskát maga mellé tette.
— De igen, van. Hallgattam, amikor feltételekhez kötve adtad a lakást. Hallgattam akkor is, amikor a betegségedről nem akartál beszélni. Most viszont nem fogok.
Elővett egy üveg kompótot, és az asztalra tette.
— Emlékszel, mit tanított nekünk anyánk? A családban a tisztelet az alap. Nem lehet egyik gyerek boldogságát a másik kárára felépíteni.
— Én csak azt akarom, hogy együtt maradjunk — csattant fel Ildikó.
— Nem — rázta meg a fejét Kinga. — Te irányítani akarsz. Félsz az egyedülléttől, és ez érthető. De nézd meg, mi történik körülötted: testvérek vesznek össze, egy kisgyerek szenved, Emese ereje végén jár.
Benedek felnézett a játékából.
— Kinga néni, sokáig maradsz?
— Igen, kicsim. Most komolyan beszélgetnünk kell — felelte szelíden, majd tekintetét a felnőttekre emelte. — Mindannyiotokkal.