Zsuzsanna arca úgy torzult el, mintha savanyút kóstolt volna.
— Mindössze ennyit? Ugyan már, adhattok volna többet is. Nálatok úgy dől a pénz, mintha csak a csapból folyna. Egész nap otthon vagytok, semmi rendes munkát nem végeztek, mégis tele a zsebetek.
Dóra gyomra görcsbe rándult, de igyekezett higgadt maradni.
— Anya, az ötvenezer forint szerintem korrekt hozzájárulás…
— Kinek korrekt? — vágott a szavába Zsuzsanna élesen. — Annak, aki egy üzemben gürcöl aprópénzért? Nektek ez apróság. Réka hamarosan elmegy gyesre. Bence fizetése harmincezer forint, abból nem lehet családot fenntartani. Nyilvánvaló, hogy nektek kell majd besegítenetek.
— Ezt most hogy érted? — kérdezte Dóra feszült hangon.
— Pont úgy, ahogy mondom. Havonta huszonötezer forintot fogtok adni nekik. Nektek könnyen jön a pénz, nem verejtékkel keresitek meg. A húgodnak gyereke lesz. Vagy azt szeretnéd, hogy a saját unokaöcséd nélkülözzön?
Dóra döbbenten nézett rá.
— Anya, ezt nem mondhatod komolyan.
— Dehogynem. Idősebb testvérként ez a kötelességed. Réka egész életében hajtott, te meg otthon üldögélsz. Igazságos, ha most visszaadsz valamennyit.
Valami elszakadt benne. Az évek alatt lenyelt megjegyzések, a csendben tűrt lekicsinylések és az örökös magyarázkodás egyszerre törtek felszínre.
— Anya, belegondolsz, mit kérsz? Huszonötezer forint havonta több, mint sok ember teljes fizetése ebben a városban. Miért kellene eltartanom két felnőtt embert?
— Mert a ti pénzetek nem igazi munka eredménye! — emelte fel a hangját Zsuzsanna. — Pizsamában ülsz otthon, pötyögsz a gépen, és csak ömlik a pénz. Az emberek meg ténylegesen dolgoznak!
Dóra felállt a székről.
— Tényleg? Reggel hatkor kezdek, sokszor estig tárgyalok külföldi ügyfelekkel. Öt ország projektjein dolgozom párhuzamosan. Négy nemzetközi minősítést szereztem. Márk olyan szoftvereket fejleszt, amelyeket emberek milliói használnak nap mint nap. Ez szerinted nem munka?
— Ugyan, ne túlozz! — legyintett az anyja. — A munka az, amikor bemész a gyárba, beállsz a gép mellé. Vagy legalább egy irodába kilenctől ötig. Ti csak jókor voltatok jó helyen. Ha ilyen könnyen jött a pénz, természetes, hogy a család is részesül belőle.
Dóra hosszan nézett rá, és hirtelen világossá vált számára valami: hiába minden érv. Zsuzsanna szemében csak az számít valódi teljesítménynek, amit ő negyven éven át megszokott a gyárban. Minden más gyanús, komolytalan, „nem igazi”.
És a legkülönösebb az volt, hogy nem dühöt érzett, hanem megkönnyebbülést. Mintha egy régi teher hullott volna le róla. Nem kell többé bizonygatnia, hogy amit csinál, értékes. Az anyja már döntött róla: lusta, szerencsés fiatalnak látja, aki könnyen jut pénzhez. Ez az ő nézőpontja — és kész.
— Tudod mit, anya — mondta végül, miközben felvette a táskáját. — Nem fogunk havonta huszonötezer forintot utalni Rékáéknak. Ha segíteni akarok, megteszem, de a saját elhatározásomból, nem utasításra. És igen, a pénzünkért keményen megdolgozunk. Csak te nem akarod ezt látni.