— Kötelességed támogatni a nővéredet! Nálatok csak úgy dől a pénz. Otthon üldögéltek, alig csináltok valamit, mégis számolatlanul érkezik a fizetés — csattant fel az anya.
— Hallod? Minimum havi húszezer-ötszáz forinttal tartozol neki! — kiáltotta utána, és a hangja még a lépcsőfordulóban is élesen visszaverődött.
Az ajtó olyan erővel vágódott be mögöttük, hogy beleremegett az egész lépcsőház. Dóra a hűvös falnak dőlt, és próbálta úrrá lenni a kezében futó remegésen. A pulzusa a halántékában dobolt, a dühtől és hitetlenségtől szinte elsötétült előtte a világ.
„Havi húszezer-ötszáz… — zakatolt benne. — Ennyit sokan nem is keresnek ebben a városban! Tényleg elveszítette az eszét?”
Ekkor rezdült a telefonja. Márk üzent egy mosolygós emojit, érdeklődve, hogyan sikerült a beszélgetés. Dóra ujjai még mindig reszkettek, amikor bepötyögte: „Indulok haza. Anyu azt akarja, hogy tartsuk el Rékát és a leendő férjét is. Teljesen ledöbbentem.”
Lassan ereszkedett lefelé a lépcsőn, de a hallottak továbbra is felfoghatatlannak tűntek. „Miért lenne az én dolgom egy másik család megélhetése?” — torpant meg a postaládáknál. Az anyja úgy beszélt erről az összegről, mintha valamiféle régi, megkérdőjelezhetetlen tartozást hajtana be rajta.
Három esztendővel korábban Dóra és Márk merész lépésre szánták el magukat. Elegük lett a helyi irodák siralmas béreiből, ezért belevágtak a távmunkába. Akkoriban Dóra mindössze tizenötezer forintért könyvelt a gyárban — ugyanott, ahol Zsuzsanna is lehúzott évtizedeket. Márk egy kisvárosi informatikai cégnél dolgozott, kicsivel magasabb fizetésért, de harmincezerből is éppen csak kijöttek hónapról hónapra.
— Képzeld — jegyezte meg egy este Márk, miközben külföldi állásportálokat böngészett —, amit én itt csinálok, azért az amerikai cégek akár tízszeres összeget is fizetnek.
— Akkor mi tart vissza bennünket? — kérdezett vissza Dóra.
— Talán csak az, hogy félünk belevágni.
Az első évük embert próbáló volt. Napi tizenhat órát robotoltak: nappal a rendes munkahelyükön, este és éjszaka pedig a számítógép előtt. Dóra megtanulta a nemzetközi számviteli szabályokat, tökéletesítette az angolját, és apróbb megbízásokat vállalt ázsiai startupoknak. Márk közben szabadúszó projekteken dolgozott, referenciákat gyűjtött, és lassan felépítette a saját portfólióját.
Zsuzsanna kezdettől fogva rosszallóan figyelte az egészet.
— Badarság az egész! A rendes ember bejár a munkahelyére, nem otthon üldögél — hangoztatta. — Nézd meg Rékát! Minden nap szépen felöltözik, bemegy az irodába, ahogy illik.
Réka valóban az édesanya büszkesége volt. Öt évvel fiatalabb Dóránál, egy kereskedelmi vállalatnál dolgozott menedzserként, elegáns kosztümökben járt, és esténként részletesen beszámolt a napi történésekről. Zsuzsanna ezt tartotta követendő példának, és meg volt győződve róla, hogy csak ez számít igazi, tisztességes munkának — minden más szerinte csupán múló szeszély volt, amely előbb-utóbb úgyis kudarcba fullad.