Az ő mércéje szerint ez jelentette a rendet: ami megszokott, az értékes.
Három esztendő telt el azóta. Dóra időközben négy, Szingapúrban és Hongkongban működő vállalkozás teljes könyvelését irányította, Márk pedig egy amerikai startup állandó fejlesztőcsapatának tagja lett. Ketten együtt havonta jóval kétszázezer forint fölött kerestek – ez a szám a kisvárosukban szinte felfoghatatlannak számított.
Zsuzsanna szemében azonban mindez nem jelentett semmit. Számára ők maradtak a „naplopók”, akik egész álló nap a monitort bámulják.
Dóra hamar rájött, hogy teljesen felesleges meggyőzni az anyját. Egyszerűbb volt ráhagyni: igen, itthon dolgoznak, igen, nem „rendes” munka. A viták mindig ugyanoda vezettek. Zsuzsanna képtelen volt elképzelni, hogy valaki úgy is pénzt kereshet, hogy közben ki sem lép a lakás ajtaján.
— Ugye ma legalább normálisan felöltöztél? — szegezte neki minden alkalommal. — Vagy még mindig pizsamában ülsz egész nap?
Dóra sosem részletezte, hogy hajnalban, gyakran már hatkor a gép előtt ül az ázsiai partnerek miatt. Nem mesélt a szorító határidőkről, az eltérő országok adószabályainak bogarászásáról, a negyedévek végén átélt álmatlan éjszakákról. Tudta, hogy hiába. Az anyja számára a munka ott kezdődött, hogy az ember ébresztőre kel, felszáll egy zsúfolt buszra, és kilenctől hatig bent ül egy irodában.
Mégis fájt neki mindez. Vágyott volna némi elismerésre, arra, hogy komolyan vegyék, amit csinál. Különösen rosszul esett, amikor Zsuzsanna újra és újra Rékát hozta fel példának.
— Bezzeg Réka! Szorgalmas, talpraesett lány. Korán indul, estig dolgozik. Nem úgy, mint te, aki fél napig alszol, a másik felét meg a számítógép előtt töltöd.
Két héttel korábban Réka bejelentette, hogy babát vár, és hamarosan férjhez megy. Dóra őszintén örült neki. A folyamatos összehasonlítgatás ellenére szerette a húgát. Réka soha nem szólt bele az ő életükbe, és nem ítélkezett felettük Márkkal kapcsolatban sem.
— Szívből gratulálok! — ölelte át. — Mikorra tervezitek az esküvőt?
— Egy hónap múlva, szűk körben — válaszolta Réka. — Bence nem szeretne nagy felhajtást, és az állapotomban nekem is kényelmesebb így.
Dóra már akkor elhatározta, hogy ötvenezer forintot adnak ajándékba. A városukban ez komoly összegnek számított, sok vendég egyhavi fizetését is meghaladta. Elképzelte, mennyire jól jön majd a fiataloknak a közös élet kezdetén.
A mostani látogatás azonban a megszokott mederben indult. Zsuzsanna rögtön a külsejét kezdte kritizálni.
— Már megint farmerben jöttél? Igazán felvehettél volna egy csinos ruhát, ha az anyádhoz jössz.
Dóra szó nélkül hallgatta. Aztán következtek a jól ismert megjegyzések az „otthon üldögélésről” és arról, hogy a „rendes emberek bejárnak dolgozni”. Ő csak bólogatott, türelmesen kivárva, mikor terelheti a szót az esküvőre.
Végül vett egy levegőt.
— Anya, Márkkal úgy döntöttünk, hogy ötvenezer forinttal szeretnénk hozzájárulni Réka és Bence esküvőjéhez.