A következő hetekben Lilla helyzete egyre nehezebbé vált. A félretett pénze szinte teljesen elfogyott, ráadásul már nemcsak saját magáról kellett gondoskodnia. Egy apró, hófehér kiscica valahogy besurrant az irodába, és a lány szíve azonnal megesett rajta. A mindössze egyhónapos jószág reszketve bújt meg az egyik sarokban. Lilla nem volt képes kitenni az utcára, ezért munkaidő végéig rejtegette, nehogy Vivien észrevegye és jelenetet rendezzen.
Este magával vitte a cicát az albérletbe. Az idős néni, akinél szobát bérelt, meglepő kedvességgel fogadta a hívatlan vendéget, és egyáltalán nem ellenezte, hogy maradjon. Lilla a Márk nevet adta neki. Attól a naptól kezdve ketten osztoztak mindenen. Amikor már alig maradt pénze, az utolsó pohár kefirt is megfelezte a kiscicával, csak hogy Márk ne maradjon éhes.
Végül elérkezett a fizetés napja. Ugyanerre a napra esett a nagyfőnök látogatása is, aki az egész vállalatcsoport élén állt. Az alkalmazottak többsége tartott tőle; egyedül Vivien viselkedett felszabadultan a közelében. Valahogy sikerült beférkőznie a volt katonatiszt bizalmába. A férfi nagyra értékelte a nő éles eszét, határozottságát és kihívó megjelenését.
Amikor a vezető végigjárta az irodákat, természetesen Vivien részlegét sem hagyta ki. A nő sietve felpattant, hogy üdvözölje, közben azonban „véletlenül” fellökte a karfán egyensúlyozó papírpoharat. A maradék kávé hangtalanul a padlóra folyt. Egy gyors mozdulattal az asztal alá rúgta a poharat, majd széles mosollyal a főnök elé lépett.
– Zoltán, milyen rég járt nálunk! Már hiányzott a jelenléte – csilingelte, ajkait csücsörítve, mintha puszit készülne adni.
Közben kárörvendő pillantást vetett a másoló mellett törölgető Lillára.
– Bár unatkozni itt nem lehet – folytatta panaszos hangon. – A személyzetis akárkit felvesz. Az új takarítónő munkája katasztrófa, kénytelenek vagyunk disznóólban dolgozni.
Finoman a saját asztalához vezette a férfit, és a kávéfoltra mutatott.
– Nézze csak! Ezt itt direkt nem takarította fel. Az én helyemhez hozzá sem nyúl. Por és kosz mindenütt.
Zoltán homloka ráncba szaladt. Magas, katonás tartású férfi volt, aki közismerten utálta a rendetlenséget. Vivien pontosan erre játszott rá; el akarta távolítani azt, akit riválisának érzett.
– Jöjjön be hozzám – mondta szárazon Lillának, és a hangjából nem sok jót lehetett kiolvasni.
Az irodájában kérdőre vonta.
– Miért uralkodik káosz odakint? Miért nem végzi rendesen a munkáját?
Lilla arca égett a szégyentől.
– Minden tiszta volt… nem tudom, hogy került oda a folt – felelte akadozva. – Vivien… ő nem kedvel engem. Folyton beleköt valamibe. Talán szándékosan borította ki a kávét, hogy kirúgasson.
A férfi elgondolkodva kopogtatta a tollát az asztalon.
– Úgy látom, maga szorgalmas lány. Miért ellenségesek magával?
– Nem tudom – suttogta.
– Hogy hívják pontosan?
Lilla bemondta a teljes nevét. A ritka vezetéknév hallatán Zoltán tekintete megváltozott.
– Az édesapja neve?
– Ákos – felelte, és büszkén felemelte a fejét. – Már nem él.
A férfi halkan közbevágott.
– A Kaukázusban esett el? Kapitány volt… A barátom. Életveszélyes helyzetből mentett ki, aztán halálos találat érte.
A szobára nehéz csend telepedett. Lilla feszülten állt, nem tudta, mit mondjon.
– Értem már – szólalt meg végül a férfi. – Vivien túl messzire ment. Ezt rendezni fogom. Menjen vissza dolgozni. Holnap új takarítót veszünk fel. Egy hős lánya nem súrolhat padlót. Tanulni fog tovább. Az édesanyja?
Lilla megrázta a fejét.
– Régóta nincs.
– Egyedül maradt… Van hol laknia?
– Albérletben élek.
Zoltán ökölbe szorította a kezét.
– Intézkedem.
Aznap Lilla szinte repült hazafelé. A borítékban nemcsak a fizetése lapult, hanem egy váratlanul magas prémium is. Útközben betért az állatkereskedésbe, és több doboz macskaeledelt vásárolt Márknak, sőt még egy csörgő játékot is. Büszkeség töltötte el: végre képes volt gondoskodni magáról és a kis társáról.
A legnagyobb megkönnyebbülést azonban az hozta, hogy Vivient még aznap elküldték. Többé senki nem gúnyolhatta Lillát a kopott ruhái miatt. Most már megengedhette magának, hogy új darabokat vegyen. Miután megetette Márkot, elindult, hogy szerény, de csinos holmikat vásároljon.
A következő reggel újabb meglepetést tartogatott. Az irodában egy ismeretlen, idősebb asszony mosta fel a padlót. A személyzetis szokatlan udvariassággal lépett Lillához, és egy friss szerződést nyújtott át: ügyfélkapcsolati munkatársként alkalmazzák, délutáni műszakban.
Nem sokkal később az egész részleg felbolydult – Zoltán ismét megérkezett az irodába.