— Na, ez aztán remek! Csak nem itt ragadtam? — fakadt ki Emese ingerülten, miközben érezte, hogy apró Peugeot-jának kerekei hasztalan pörögnek, és egyre mélyebbre süllyednek az éjszaka lehullott hó és latyak sűrű, szürkés masszájába.
— Miért kellett nekem pont ma útnak indulnom? Tudhattam volna, hogy valahol így végzem. Az egész várost betemette a hó. Sehol egy takarítógép, teljes káosz az egész! — morgolódott magában.
Még néhányszor megpróbálta kiszabadítani az autót: óvatosan gázt adott, majd tolatott, hintáztatta a kocsit, de minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult. A jármű makacsul egy helyben maradt.
Végül kiszállt, és kétkedő pillantással mérte fel a kényszerű parkolóhelyét.
— És most mit csináljak? Itt sem hagyhatom, segítséget kell hívnom. A papírokat már várják, én meg itt vesztegelek… — sóhajtott.
Aznap Ildikó, a főnöke, őt küldte el a kész tervekkel a régi, megbízható megrendelőhöz. Ezt a feladatot rendszerint Réka intézte, a fiatal, fürge kolléganő, de ma szabadságot vett ki. Bölcs döntés volt. A város utcáit elnézve azok jártak a legjobban, akik ki sem dugták az orrukat otthonról.
Emese felhívta Ildikót, és részletesen ecsetelte a kialakult helyzetet.
A főnökasszony korántsem volt elragadtatva.
— Mit tervezel most, Emese? A partner már várja az anyagot. Nem tudnál odaszaladni? Messze van az iroda? — kérdezte élesen.
— Nincs túl távol, talán két saroknyira. De az autót nem hagyhatom itt az út közepén, ezt ön is érti, Ildikó. Először megpróbálom elérni a férjemet. Az ő kocsija erősebb, talán ki tud húzni. Ha nem sikerül, kénytelen leszek műszaki segítséget hívni.
— Nem érdekel, hogyan oldod meg, csak oldd meg, kérlek! — hallatszott a türelmetlen válasz a vonal túlsó végéről. — És minél előbb!
— Rendben, kitalálok valamit… — felelte Emese kedvetlenül, majd bontotta a hívást.
— Hihetetlen! Mindig én keveredem valami bajba — zsörtölődött tovább.
Tárcsázta a férjét, de a telefon kitartó csörgése válasz nélkül maradt.
— Persze, amikor igazán szükség lenne rá, nem elérhető. Mintha titkosügynök volna! — háborgott. — Sebaj, este még számolunk ezzel!
Emese ismét körbenézett, ezúttal higgadtabban mérlegelve a helyzetet. Az a kis mellékutca, ahol elakadt, nem számított forgalmasnak; csendes, félreeső hely volt. Csak azért hajtott be ide, hogy levágjon néhány percet, és elkerülje a főúton kígyózó dugót. Arra azonban nem számított, hogy a hó ilyen mély, és a város közlekedése gyakorlatilag megbénult.
Néhány másodpercig tétovázott, majd úgy döntött, egyelőre sorsára hagyja az autót, és megpróbálja gyalog folytatni az útját, mielőtt még nagyobb késésbe kerülne.