Ilona zavartan rázta a fejét.
– Nem volt itt senki rajtad kívül, drágám. Teljesen egyedül találtalak.
A következő pillanatban azonban a tekintete Réka hasára siklott, és elsápadt.
– Édes Istenem… hiszen te babát vársz!
Amikor a mentők berohantak, Ilona azonnal közölte velük, hogy a sérült fiatal nő várandós. A mentősök bólintottak, hordágyra emelték Rékát.
– Köszönjük, hogy ilyen gyorsan cselekedett, néni. Most már ránk bízhatja – mondta az egyikük, mielőtt kivitték.
Réka a kórházban tért magához. Fehér plafon, gépek halk pittyegése, csövek és vezetékek mindenütt. Karjába infúziót kötöttek. Az intenzív osztályon volt – ezt azonnal felfogta.
Riadtan kapott a hasához.
– Mi történt?… Hol van a babám? A kislányom? – hangja kétségbeesetten csengett.
Ekkor lépett oda hozzá egy nővér.
– Végre magához tért. Már kezdtünk aggódni.
– A gyermekem! Mondja meg, mi van vele! Él? Miért nem mond semmit? – Réka szinte kiabált. – Ugye életben van?
A nővér lesütötte a szemét.
– Nagyon súlyos állapotban hozták be. Napokig küzdöttünk mindkettőjükért… De a baba nem élte túl. A baleset következtében vesztette életét. Úgy tudjuk, autó ütötte el. A rendőrség később szeretne beszélni magával.
A „nem élte túl” szavaknál Réka számára megszűnt a külvilág. Mintha üres térbe zuhant volna. A kislánya meghalt, még mielőtt felsírhatott volna. És tudta, ki miatt. Az apja miatt.
Lelki szemei előtt újra lepörgött az előző nap minden perce, bár a gondolat is égette. Már nem volt benne kétség: Márk végezni akart vele. Az sem tartotta vissza, hogy közös gyermeküket hordja a szíve alatt.
A kábítószer teljesen kiforgatta önmagából, idegenné, kegyetlenné tette. Réka csak most értette meg, hogy túl sokáig hunyt szemet a jelek felett, és túl későn ismerte fel, milyen emberré vált a férfi.