– …szerezzenek – fejezte be Anna halkan.
– Az igaz – morogta László. – Csak ne azok legyenek… hogy is hívják őket… azok az internetes akárkik.
– Bloggerek, apa.
Az öreg legyintett.
– Mindegy, minek nevezik őket. Na, én ledőlök még egy kicsit. Ma nagy hőség lesz.
Anna kiitta a teáját, aztán ő is visszament a szobába. Legközelebb fél tizenegy táján ébredt fel. Kilépett az udvarra: az apja az almafa árnyékában ült, és valami régi szerszámot bütykölt.
– Sikerült kipihenned magad? – kérdezte anélkül, hogy felnézett volna.
– Igen. Otthon erre esély sincs, de itt… egészen más.
– Holnap indulsz vissza, vagy maradsz még pár napot?
– Reggel elutazom. Csak egy kis nyugalomra vágytam. Segítsek valamiben?
– Ugyan, dehogy. Pihenj csak. Ebédre főzök újkrumplit. Eszel belőle?
– Hogyne ennék.
László fel akart állni, de Anna megérintette a karját.
– Maradj csak ülve, mindent elintézek. Leszedem a maradék epret, és kiásom a krumplit is.
Fogott egy nagy tálat, és kiment a kertbe. Az eperágyás már majdnem üres volt, de itt-ott még megbújt néhány piros szem a levelek alatt. Anna lassan haladt a sorok között, közben kigyomlálta a gazt is. Benézett az üvegházba, aztán a krumpliföld felé vette az irányt.
A nap már magasan járt. Kendőt kellett volna kötnie a fejére, de kiment a fejéből. Villát ragadott, és ásni kezdett. A föld poros és forró volt. Felül alig talált valamit, apró gumók kerültek elő. Mélyebbre hatolva azonban szebb, testesebb krumplik bukkantak elő.
Amikor kiegyenesedett, hirtelen elsötétült előtte a világ. A kert forogni kezdett, a lába megingott…
Arra eszmélt, hogy a konyhai heverőn fekszik. Az apja háttal ült mellette, szemben vele pedig a szomszéd, Katalin néni, aki valaha körzeti nővérként dolgozott.
Amint Anna kinyitotta a szemét, Katalin azonnal elküldte Lászlót hideg vízért.
– Nézd, Anna, felnőtt asszony vagy, gyerekeid vannak, nem kell kertelnem – kezdte komolyan.
– Katalin néni… nekem már nincs sok időm.
– Értem – felelte csendesen az idős asszony. – Két hónap? Vagy talán egy kicsivel több?