…mintha épp most fedezte volna fel a kert végében elásott kincsesládát.
— Hová készülsz ilyen ünnepélyesen? — hökkent meg Gábor. — Ma anyámhoz megyünk. Szekrényt szerelni, krumplit cipelni…
— Te mész az édesanyádhoz — javította ki Eszter lágy, már-már angyali hangon. — Én viszont egy ingatlanoshoz tartok. Utána pedig az ügyvédemhez.
— Az ügyvédedhez? Minek? — Gábor szája szó szerint tátva maradt.
— Egész éjjel forgolódtam, és sokat gondolkodtam azon, amit Katalin mondott. A spiritualitásról. A családi értékekről. Rájöttem, mennyire igaza van: túlságosan a pénz körül forog az életünk. Ideje könnyíteni a terheinken.
— Ezt hogy érted?
— Nagyon egyszerűen. Ha nem tartunk igényt az örökségre, akkor végre valóban függetlenek vagyunk. Semmi kötelezettség, semmi elvárás. Felhívtam az anyukámat is, teljesen lelkes az ötletem miatt.
Gábor gyomra összeszorult. Ismerte ezt a selymes hangsúlyt. Amikor Eszter így beszélt, abból rendszerint vagy egy falbontás, vagy az ő feltétel nélküli meghátrálása született.
— Eszter… kezdek félni. Mit találtál ki?
— Semmi dráma. Mostantól mindenki a saját lábán áll. Katalin kiadja a lakást, igaz? Akkor a bérleti díjból nyugodtan fizethet egy ezermestert, aki összeszereli a bútorokat. Az online bevásárlás is létezik. Mi pedig végre félretenni kezdünk az önerőre. Ja, és letiltottam a pótkártyádat. Azt, amelyikről rendre „elfelejtetted” visszakérni a pénzt anyukádtól.
Gábor elsápadt.
— De hát… ebből botrány lesz. Lilla teljesen kiborul…
— A könnyek jót tesznek a léleknek — vont vállat Eszter, majd kacsintott. — Egyébként Lillának is intéztem valamit. Továbbítottam az önéletrajzát egy céghez, ahol pont az ő… különleges képességeire van szükség.
— Miféle képességekre?
— Arra a ritka tehetségre, hogy órákig tud egy helyben ülni anélkül, hogy bármi hasznosat csinálna. Csakhogy ott ezért nem fizetnek, hanem levonnak.
Aznap Eszter szinte végig távol volt. A telefonját szándékosan kikapcsolta; nem kívánta élőben hallgatni a kitörő vulkánt. Csak este érkezett haza, de nem bevásárlószatyrokkal, hanem iratkötegekkel megrakodva. A lakásban szokatlan csend honolt. Gábor a kanapén ült, könyöke a térdén, arcát a tenyerébe temetve.
— Na? — kérdezte Eszter élénken, miközben lerúgta a cipőjét. — Áll még a szekrény? Megvan a krumpli?
— Ez kész pokol volt — nyögte Gábor. — Anyám szerint te egy hálátlan vipera vagy. Lilla bezárkózott a szobájába, mert nem voltam hajlandó kifizetni a „Lélegezz a méheddel a bőségért” tanfolyamát. Amikor pedig közöltem, hogy a kártyán nincs pénz… anya majdnem hozzám vágott egy vázát. Azt mondta, szégyen, hogy ilyen fia van.
— Remek — bólintott Eszter elégedetten. — Az első tisztító hullám lezajlott. Holnap jön a második felvonás.
— Még van folytatás? — nézett rá Gábor riadtan.
— Természetesen. Holnap estére meghívjuk őket vacsorára. Ünnepélyes keretek között. Készülök valamivel.
— Ugyan, el sem jönnek. Meg vannak sértve.
— Dehogynem. Írtam Lillának, hogy van egy ajánlatom számára, amit aligha utasít vissza. És bizony köze van ahhoz a bizonyos lakáshoz, amit bérbe akarnak adni.
Gábor szeme felcsillant.
— Segíteni akarsz kiadni?
— Sokkal ambiciózusabb tervem van. Azt szeretném, ha az a lakás végre tényleg a mi családunk javát szolgálná.
Az este hátralévő részében Eszter jegyzetelt, számolt, időnként halkan felnevetett. Úgy érezte magát, mint egy sakknagymester, aki már látja a mattot, csak még kiélvezi az utolsó lépéseket. Katalin és Lilla azt hitték, zseniális húzással biztosították be a jövőjüket az „erős fiú” révén. Egyetlen tényezővel nem számoltak: az erős fiú mögött ott áll egy nő, aki a citromból nem limonádét, hanem rakétaüzemanyagot készít.
Másnap pontosan hatkor megszólalt a csengő. Az ajtóban Katalin állt, arcán sértett méltóság, mellette Lilla, aki olyan vastagon tekerte magára a sálat, mintha a Déli-sarkra indulna, nem pedig a bátyja lakásába.
— Csak az unokák miatt jöttünk — jegyezte meg hűvösen az anyós, miközben belépett. — És hogy meghallgassuk a bocsánatkérésedet, Eszter.
— Természetesen — csilingelte Eszter mézesmázosan. — Fáradjatok az asztalhoz. Ma igazán családias menüvel készültem.
Az asztalon azonban nem sorakoztak különleges fogások. Egy hatalmas fazék főtt tészta gőzölgött középen, mellette egy tál szeletelt kenyér.
Lilla értetlenül pislogott körbe.
— És a többi étel hol van? — kérdezte zavartan, miközben helyet foglalt.