Eszter minden összegyűjtött iratot gondosan lefűzött egy vastag mappába, majd elvitte Katalinhoz.
– Ez tökéletes – bólintott elégedetten a barátnője, miután átnézte a papírokat. – Ennyi bőven elég lesz. Most már lépünk.
Pontosan egy hét telt el, amikor Gábor – ahogy korábban kilátásba helyezte – ismét előhozta a válás kérdését.
– Na, sikerült döntened? – kérdezte fölényes hangon.
Eszter nyugodtan ült a kanapén. Semmi idegesség nem látszott rajta.
– Igen. Váljunk el.
Gábor arca megfeszült, mintha rosszul hallott volna.
– Komolyan beszélsz?
– Teljesen. Add be a keresetet, nem fogom akadályozni.
– Tisztában vagy vele, hogy így semmid sem marad? – próbálta megfélemlíteni.
Eszter halványan elmosolyodott.
– Majd meglátjuk.
Volt valami a tekintetében, ami egy pillanatra elbizonytalanította a férfit, de nem mutatta ki.
– Rendben. Ahogy akarod. Holnap intézem a papírokat.
Másnap valóban benyújtotta a kérelmet, és egy hónappal később hivatalosan is kimondták a válást.
Gábor diadalittasan ünnepelt magában. Szabadnak érezte magát. Végre nyíltan együtt élhetett Viktóriával, az egyik bolt fiatal üzletvezetőjével, akivel már két éve titkos viszonyt folytatott.
Eszter időközben kiköltözött a közös lakásból, és kibérelt egy szerény garzont. Gábor biztos volt benne, hogy ezzel lezárult az ügy.
Egy héttel később azonban hivatalos bírósági értesítést kapott. Vagyonmegosztási per indult ellene. A felperes: Eszter – a volt felesége.
Ahogy végigolvasta a keresetet, elsápadt.
Eszter igényt tartott a közösen szerzett vagyon felére. A lakás értékét hatmillió forintban tüntették fel, a családi házét tízmillióban, a két autó összesen hárommilliót ért. És ami a legsúlyosabb volt: követelte a hét üzletből álló vállalkozás felét is, amelyet negyvenmillió forintra becsültek.
Összesen huszonkilencmillió-ötszázezer forintról szólt a követelés.
– Megőrült – motyogta Gábor.
Azonnal felhívta az ügyvédjét, Andrást.
– András, a volt feleségem vagyonmegosztást kezdeményezett. Majdnem harmincmilliót akar. Ez teljes képtelenség!
Az ügyvéd alaposan áttanulmányozta az iratokat, majd komoran válaszolt:
– Gábor, attól tartok, ez korántsem alaptalan. Komoly bizonyítékokat csatolt a vállalkozásban végzett munkájáról és az anyagi hozzájárulásáról. Szerződések, levelezések, banki utalások. A bíróság könnyen az ő javára dönthet.
– De minden az én nevemen van! – csattant fel Gábor.
– Igen, csakhogy a házasság alatt szerezték. A törvény szerint ez közös vagyon. Emlékszel, javasoltam házassági szerződést kötni. Akkor nem tartottad szükségesnek.
Gábor dühében a falhoz vágta a telefonját.
Megkezdődött a per. Esztert Katalin képviselte, rendkívüli felkészültséggel. Sorra mutatta be a dokumentumokat: igazolta, hogy Eszter pénzzel támogatta az indulást, vezette a könyvelést, intézte a szerződéseket. Azt is bizonyította, hogy a nő a férje kérésére adta fel saját karrierjét, hogy a családra és az üzletre koncentrálhasson.
Emellett Katalin a hűtlenség bizonyítékait is a bíróság elé tárta: bankkártya-kivonatokat, közösségi oldalakra feltöltött fotókat, amelyeken Gábor és Viktória éttermekben és szállodákban szerepeltek.
– Ügyfelem hűséges maradt a házasságához, támogatta a férjét, és a közös jövőbe fektette az energiáját. A férj ezzel szemben közös pénzből finanszírozta a szeretőjét. Ennek súlya van – hangsúlyozta Katalin a tárgyalóteremben.
A bíró figyelmesen hallgatta a feleket.
Gábor sápadtan ült a helyén. Az ügyvédje próbált érvelni, de a bizonyítékok egyértelműek voltak.
Két hónappal később megszületett az ítélet.
Eszternek a közös vagyon hatvan százalékát ítélték meg: harmincötmillió-négyszázezer forintot.
Gábornak ezt az összeget hat hónapon belül kellett kifizetnie.