…egy odaégett serpenyőt, benne néhány félig megszenesedett készétellel.
– És Anna? Hol van az ünnepi ebéd? – kérdezte Mária élesen, végigmérve a sivár nappalit.
– El… elutazott – hebegte Gábor, és inkább a padlót nézte, csak ne kelljen senkinek a szemébe néznie.
A rokonság egyszerre kezdett morajlani. Az egyik nagynéni gúnyosan felhorkant:
– Gáborkám, tegnap még azt mesélted telefonon, hogy mindent kézben tartasz! Azt hittük, te vagy itt a házigazda, erre még egy szelet kenyeret sem tudtál az asztalra tenni!
Körülbelül egy órával később futár csengetett a sarki, éjjel-nappal nyitva tartó kifőzdéből. Az asztalra három összegyűrt doboz került, bennük kétes állagú pizza, mellé két műanyag tálka bágyadt tekercs. Gábor ezért a szerény lakomáért a félretett pénzének jó részét kénytelen volt odaadni.
A vendégek kelletlenül telepedtek le, és műanyag villákkal piszkálták a már kihűlt szeleteket, miközben válogatás nélkül zúdították rá a szemrehányásokat. Mária arca bíborvörös lett a szégyentől: diadalmas bevonulásnak szánta a látogatást a nővérei előtt, ám az egész látványos kudarccá silányult. Engem többé szóba sem hozott; minden felelősség az önjelölt „főszervezőre” nehezedett.
– Ilyen megszégyenítést még nem éltem meg – jelentette ki hangosan az egyik nagynéni, majd felállt. – Menjünk haza, egyértelmű, hogy itt nem számítottak ránk.
Estére a lakás teljesen kiürült. Gábor a kanapén kuporgott, két kezébe temetve a fejét. Márk együttérzően dörgölőzött a lábához, mintha vigasztalni próbálná.
Vasárnap este tértem vissza, kipihenten, jókedvűen. A lakás csendes volt. Gábor szótlan maradt. Nem hangzott el több prédikáció a „női kötelességekről”, és szemrehányás sem érkezett. Mária sem keresett sem aznap, sem azután hosszú hetekig. A határok akkor és ott, mindenki előtt húzódtak meg – végérvényesen.
Kedves nőtársaim, ne vállaljátok át mások nagyzoló ígéreteinek terhét. Hagyjátok, hogy a felnőtt emberek viseljék a saját szavaik következményeit. Amint kiléptek abból a szerepből, amelyben csak kényelmes fogaskerék vagytok valaki más ambícióinak gépezetében, az a szerkezet gyorsan akadozni kezd. És érdekes módon az, aki addig természetesnek vette az áldozatotokat, hirtelen megtanulja tiszteletben tartani az időtöket. A lényeg, hogy időben ki tudjátok mondani: nem. Aztán nyugodt szívvel menjetek a saját utatokra.