A fésülködőasztal teljesen kiürült: eltűntek Eszter illatszerei, arckrémei, s még az a vadonatúj fürdőruha is, amelyet a közös nyaralásra vásárolt.
Mintha soha nem is lakott volna ott.
Másnap üzenet villant fel Gábor telefonján.
„Isten veled, Gáborkám. Ha te nem tudsz tengert adni nekem, majd szerzek magamnak. Egy magamfajta nő nem marad part nélkül. Ne keseregj, és főleg ne igyál annyit – józanul sem voltál főnyeremény. Eszter.”
A sorok alatt egy fotó. Eszter ragyogó napsütésben állt egy türkizkék víz előtt, széles karimájú kalap árnyékában. Rövid, mélyen kivágott ruhát viselt, kezében színes koktélt tartott. Mellette egy magas, szakállas férfi fehér ingben, könnyed eleganciával. Mindketten úgy mosolyogtak, mint akik épp most találták meg életük boldogságát.
Gábor percekig meredt a kijelzőre. Nem tudta felfogni. Ez komoly? Egyszerűen lelépett valami idegennel? És mi lesz azzal, amit közös otthonnak neveztek? A házassági anyakönyvi kivonattal, a közösen tervezett jövővel?
Három napon át ki sem mozdult a lakásból. Előbb sört bontott, aztán töményet, végül valami olcsó, sötét italt ivott egy műanyag flakonból – arra sem emlékezett, mikor és hol vette. A televízió hangtalanul villódzott a sarokban. A csendet csupán az éhes macska panaszos nyávogása törte meg, amely az asztalon hagyott maradékokat dézsmálta, miközben gazdája félkábultan hevert a fotelben.
Eszter eltűnt az életéből, mintha köddé vált volna.
A hetedik napon megérkezett Mária. Lebarnulva, kipihenten, napszemüvegben lépett be az ajtón, kezében egy teve alakú hűtőmágnessel.
– Megjöttem, kisfiam! – újságolta derűsen. – El sem tudod képzelni, milyen csodás volt! A víz kristálytiszta, az ételek mennyeiek. Igaz, túlzásba vittem a szőlőt, egy napot a szobában is feküdtem miatta, de micsoda szoba volt! A medencére nézett, lélegzetelállító kilátással. Na és Eszter hol van?
Gábor borostásan, gyűrött trikóban és alsónadrágban ült a fotelben. Előtte üres üveg és egy tál érintetlen, kihűlt tészta.
– A tengernél – felelte rekedten. – Egy másik férfival. Másnap, hogy elutaztál, összepakolt és eltűnt. Küldött egy üzenetet… azt írta, azért ment el, mert nem adtam neki tengert. Aztán egy képet is. Ott ölel egy szakállas alakot, koktéllal a kezében.
Mária egy pillanatra mozdulatlanná vált. Aztán felcsattant:
– Ez meg miféle őrültség?! És te csak hagytad? Elszökik a feleséged, te meg itt ülsz? Férfi vagy egyáltalán? Ki az a szakállas? Hol talált magának ilyet?