– Eszter, a szabadságod ugrott – közölte Gábor vacsora közben, miközben elégedett félmosoly bujkált a szája szélén. Szinte sütött róla, mennyire élvezi a helyzetet. – Foglaltam egy tengerparti utat anyának. Egész életében erről ábrándozott, nem? Most végre elmehet. Rád fér még a munka, neki meg a pihenés. Igazán megérdemli.
Eszter lassan felemelte a tekintetét a tányérjáról, és hosszan, vizsgálódva nézett a férjére. Nem csattant fel, nem csapta oda az evőeszközt. Csupán elmosolyodott – nem gúnyosan és nem is sértetten, hanem különös, higgadt nyugalommal.
Ez a reakció teljesen kizökkentette Gábort. Előre felkészült egy heves jelenetre: szemrehányásokra, kiabálásra, akár egy drámai ajtócsapódásra is. Ehhez képest csend fogadta. És az a megfejthetetlen mosoly.
– Akkor… nem haragszol? – kérdezett rá bizonytalanabb hangon. – Komolyan?
– Ugyan, dehogy haragszom – felelte Eszter szelíden, és tovább falatozott, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról beszélnének. – Ha édesanyád a tengert szeretné látni, hát lássa. Teljesüljön az álma.
Gábor meghökkent. Hová lett a sértettség? Hová a vita? Megkönnyebbülten dőlt hátra. „Lám, milyen értelmes asszony az én Eszterem” – futott át rajta elégedetten.
Mária három nappal később már indulásra készen állt. Törökországi út, vadonatúj fürdőruha, csurig pakolt bőrönd és sugárzó boldogság. Egy pillanatra sem hallgatott el:
– Eszterkém, nézd, milyen remekül áll ez a kalap! Júliától kunyeráltam el a szomszédból, és eszem ágában sincs visszaadni – hadd bosszankodjon! Gáborkám, arany fiam, ezer hálám ezért az utazásért! Igazi úriember vagy. Te pedig, Eszterkém, csak ne szomorkodj túlságosan. Bár… – kuncogott kajánul – lehet, hogy mégis mardos majd a lelkiismeret, amiért én a tengerparton napozom, te meg ebben a fullasztó lakásban ücsörögsz.
Az anyós csipkelődése sajátos volt, de Eszter mindössze udvariasan biccentett, és megőrizte azt a titokzatos mosolyt.
Aznap este Gábor kényelmesen elterült a kanapén, sört kortyolgatott, és a meccset nézte. Úgy érezte, hőstettet hajtott végre: boldoggá tette az anyját, és még otthon sem tört ki botrány. „Na, így működik egy érett házasság” – gondolta önelégülten. – „Minden a helyén van.”
A fordulat azonban hamarabb érkezett, mint várta.
Másnap este Eszter nem ment haza. A telefonja kicsengett, de nem vette fel. Gábor eleinte csak bosszankodott, ám éjfél körül nyugtalanság kezdte gyötörni. Benézett a fürdőszobába, és akkor vette észre, hogy Eszter fogkeféje nincs a helyén. A szíve nagyot dobbant. A hálószobába sietett, feltépte a gardrób ajtaját – és akkor látta, hogy a ruháinak jelentős része eltűnt a polcokról.