Réka zokogott.
— Miért pont velem történik ez? — kérdezgette magát újra és újra. — Tudom, más családokban is megesik ilyesmi, de soha nem hittem volna, hogy a miénket is utoléri. Hol hibáztam? Mit nem vettem észre? Bárcsak lehunynám a szemem, és kiderülne, hogy ez csak egy rossz álom. Felébredek, és minden a régi: semmi nem történt, csak képzelődtem. A szeretett férjem, az a csendes, nyugodt ember… nem hagyhatott el örökre.
Az első napok így teltek. Egy teljes hétig, talán még tovább is, kapaszkodott a reménybe, hogy Gergő meggondolja magát, és egyszer csak visszaállít a küszöbön. De nem jött. Réka azt sem tudta, kinél vagy hol kezdett új életet a férfi, és végül nem is akarta tudni. Elment — hát elment. Az idő lassan múlt, ő pedig fokozatosan megnyugodott. Néha azonban még beléhasított a gondolat:
— Különös a sors. Előbb megajándékozott egy társsal, aztán elvette tőlem. Most tanulhatok meg egyedül élni. Mintha kiradírozták volna az egész közös múltunkat. Lehet, hogy Gergő már rég túllépett rajtam… én még nem tudok. De elengedem. Legyen úgy, ahogy lennie kell.
A könnyei idővel elfogytak. Mindent kisírt magából. A válást azonnal elintézte, amint Gergő hátat fordított neki. Mégis, olykor, amikor az ablaknál állt és kifelé bámult, akaratlanul is rá gondolt.
— Valahol él, talán boldog valaki mással. Számomra ez derült égből villámcsapás volt. Soha nem volt léha, nem járt mulatni, nem volt csapodár. Tőle végképp nem számítottam ilyesmire. És mégis megtörtént…
Hat év telt el. A régi sérelem lassan elcsendesedett benne. Nem hitt benne, hogy az idő minden sebet begyógyít, de a fájdalom már nem hasított olyan élesen. Betöltötte az ötvenet, és még mindig csinos volt; fiatalon is feltűnő szépségnek számított. Lilla férjhez ment egy vidéki fiúhoz, a megyeszékhely közelében éltek, és már unokával is megajándékozták Rékát. Igaz, a kisfiút ritkán hozták el hozzá.
Egy nyári délután munkából hazatérve a kerti lugasban ült le teázni. A házban fullasztó meleg volt, kint viszont enyhe szellő mozgatta a leveleket. Gondolataiba merülve nézte a virágait, amikor a kapun belépett a szomszédja, Eszter, aki a helyi rendelőben dolgozott ápolónőként. Élénk hangja szinte felrázta Rékát.
— Szervusz! Miért ülsz ilyen búskomoran?
— Nem is tudom… csak rám tört valami szomorúság — felelte halkan Réka.
— Azért jöttem, hogy mondjak valamit — felelte Eszter sejtelmes mosollyal.
— Hallgatlak.
Eszter azonban előbb végignézett a kertjén.
— Mindig csodálom, milyen gyönyörű ez az udvar. A rózsáid egyszerűen mesések. Hogy csinálod? Tenger virág, minden illatozik, és alig látja valaki ezt a szépséget.
Réka halványan elmosolyodott.
— Eszter, ne kerülgesd a forró kását. Nem hiszem, hogy a rózsák miatt jöttél.
— Igazad van, nem miattuk — nevetett fel a szomszéd. — Hallottad, hogy a körzeti orvosunk, az idős doktor úr nyugdíjba ment? És képzeld, már küldtek is helyette valakit. Ráadásul ugyanúgy hívják… csak éppen…