Lilla kissé felvonta a szemöldökét.
— Nem tudom… egyelőre nem tervezem — felelte higgadtan.
Ildikó erre türelmetlenül legyintett.
— Meddig akarod még hagyni, hogy a fiam egyedül tartsa el a családot? Én például visszamentem dolgozni, amikor Gergő egyéves lett. Anyám vigyázott rá, én pedig kerestem a pénzt!
Lilla arca rezzenéstelen maradt.
— Rendben van, Ildikó, ha ez a gond, akár holnaptól munkába állok. Minden reggel elhozzuk majd Márkot önhöz, este pedig érte jövünk. Írok részletes útmutatót az etetésről, altatásról, sétáról, mindenről.
Erre a fordulatra az anyós láthatóan nem számított. Zavartan köhintett.
— Várj csak… nem egészen erre gondoltam. Manapság rengeteg bölcsőde fogad gyerekeket már másfél éves kortól. Miért nem íratjátok be oda?
— Mert nem szeretném idegenekre bízni — válaszolta Lilla nyugodt, de határozott hangon. — Amíg Márk be nem tölti a három évet, itthon maradok vele. Remélem, ezzel tisztáztuk a kérdést, és nem kell többet visszatérnünk rá.
Ildikót bosszantotta, hogy a menye ennyire hajthatatlan. Más asszony talán már rég beadta volna a derekát, belátta volna „tévedését”, és alkalmazkodik az idősebb tapasztalatához. Lilla azonban nem az a fajta volt, aki könnyen enged. Ha provokálták, ő is tudott éles választ adni. Ildikó hamar ráébredt: méltó ellenfélre talált.
Amikor Márk betöltötte a második életévét, a szülők nagy szabású ünnepséget rendeztek. A rokonság és a barátok mind hivatalosak voltak, a lakás zsúfolásig megtelt.
Ildikó természetesen nem hagyta ki az alkalmat, hogy odaszúrjon egyet. A vendégek előtt dicsérni kezdte az unokatestvére lányát.
— Renáta, ez a sült egyszerűen fantasztikus! Ilyen finomat még életemben nem ettem.
Majd jelentőségteljesen Lillára pillantott.
— Lillánk még csak most ismerkedik a konyhával, néhány fogás kifog rajta… De majd belejön. Renáta, talán adhatnál neki pár leckét, ha lesz időd.
Lilla arcizma sem rezdült. Gergő kényelmetlenül fészkelődött a székén, Ildikó viszont elégedetten mosolygott, mintha apró győzelmet aratott volna.
Lilla azonban nem akarta szó nélkül hagyni a dolgot. Megvárta, míg kettesben maradnak, és csendesen, de jeges hangon szólalt meg:
— Ildikó, ez az utolsó figyelmeztetés. Ha még egyszer bárki előtt lekicsinylően beszél rólam, Gergővel elköltözünk innen.
Egy pillanatra szünetet tartott, majd folytatta:
— Azt hiszi, ha választás elé állítom, önt választja majd? Téved. Ha azt szeretné, hogy a fia és az unokája közel maradjon, jobb, ha békét köt velem.
A szavak meglepő módon célba találtak. Ildikó ezután visszafogta magát. Valamiért biztos volt benne, hogy Lilla nem fenyegetőzik üresen, és ha eljönne a döntés pillanata, Gergő a felesége mellett állna.
A kapcsolatuk ugyan hűvös maradt, de a nyílt harc elmaradt. És végül mindketten belátták: a csendes fegyverszünet még mindig jobb, mint egy végeláthatatlan családi háború.