A férfi szavai dermesztő hidegként csapódtak Lillába.
– Most mondtam el, nem? – kuncogott bele a telefonba Márk. – Ennyi bőven elég kell, hogy legyen.
– És a gyerekekkel mégis hogyan boldoguljak? Teljesen kifosztottad a lakást… – suttogta kétségbeesetten.
– Az már nem az én problémám – felelte gúnyos hangon. – Viszlát!
A vonal megszakadt, és Lilla a készüléket szorongatva hallgatta a sípolást. Tíz év házasság után így dobta félre őt a férje. A felfoghatatlan árulás nemcsak neki szólt, hanem a gyerekeiknek is. Márk ráadásul mindent magával vitt, amit értékesnek tartott, mintha csak előre kitervelte volna az egészet.
Az asszony úgy érezte, hátba támadták. A lakáshitelt továbbra is fizetnie kellett, miközben egyik napról a másikra egyedül maradt a terhekkel. Rettegett attól, hogy nem bírja majd ezt az óriási nyomást. Az első hetekben szinte levegőt sem kapott a kétségbeeséstől.
Olykor sötét gondolatok is megfordultak a fejében: talán egyszerűbb lenne mindent befejezni, és véget vetni a szenvedésnek. Csak a két gyermeke és az édesanyja tartotta vissza ettől az őrültségtől. Az anyja időben mellé állt, és segített talpon maradni.
Márk szülei, amikor értesültek a történtekről, azonnal elhatárolódtak Lillától és az unokáktól is.
– Ha a fiunk nem él veled, mi sem tartozunk neked semmivel! – jelentette ki megvetően Gabriella.
Lilla valójában nem is számított rájuk, hiszen korábban sem siettek a segítségére. Nem sokkal később közös ismerősöktől megtudta, hogy Márk feleségül vette azt a nőt, akihez elszökött. Lillának három hosszú évébe telt, mire annyira összeszedte magát, hogy kikecmeregjen ebből a kilátástalan helyzetből.