…egészen addig az étteremig a belvárosban, ahol a barátaikkal vacsoráztak.
Eszter szinte ragyogott. A társaság körülötte nevetgélt, egyik-másik barátnője gyengéden megsimította a már szépen gömbölyödő hasát. Márk tekintete pedig tele volt melegséggel – ugyanazzal a gyengédséggel nézett rá, ahogyan valaha rám szokott.
– Képzeljétek – mondta Eszter büszkén –, már a nevet is eldöntöttük. Ha fiú lesz, Levente. Ha lány, akkor Vivien.
– Milyen csodás választás! – áradoztak a többiek.
Elszorult a gyomrom. A levegő hirtelen elfogyott körülöttem. Nem akartam tovább hallgatni. Gyorsan felálltam, és igyekeztem észrevétlenül kijutni az utcára. Még hallottam egy félmondatot magam mögött:
– Az ott nem a húgod volt az előbb?
– Ugyan, dehogy. Most a vizsgájára készül.
Forráspont
Otthon idegesen járkáltam fel-alá a szobában, karba tett kézzel. A fejemben egymásba csúsztak a mondatok:
„Mindig irigy voltál rám!… Veled önmagam lehetek… Már a nevet is kiválasztottuk…”
Ekkor üzenet érkezett Márktól.
„Ne haragudj, ma nem tudunk találkozni. Eszter nincs jól.”
Azonnal tárcsáztam.
– Szóval így állunk? – támadtam rá. – Mostantól példás férj leszel?
– Nóra, kérlek, ne most…
– Mikor? Amikor megszületik a gyerek? Vagy amikor jön a következő?
– Nyugodj meg.
– Nem tudok! Szeretlek! Igazán szeretlek! Ő pedig csak a tökéletes díszlet a gondosan felépített életedhez!
– Hagyd abba.
– Tudod mit? Elmondok mindent Eszternek. Azonnal!
– Ezt nem tennéd meg!
– Elegem van abból, hogy a második vagyok! Hogy titokban kell léteznem! Ideje, hogy kiderüljön az igazság!
Kinyomtam a telefont, és már húztam is a kabátomat. Márk lakása alig tízpercnyi sétára volt. A lépcsőházban várt rám, mintha számított volna rá, hogy felbukkanok.
– Ne menj be – mondta, miközben a vállamnál fogva próbált visszatartani.
– Engedj! Tudnia kell!
– Nóra, a hetedik hónapban van! Gondolkodj!
– Nem érdekel! Te hozzám tartozol, érted? Hozzám!
A nappaliban Eszter a kanapén ült, egyik kezével a hasát simogatta, és halkan dúdolt valamit. Amikor meglátott, meglepetten felkapta a fejét.
– Nóri? Mi történt?
– Mindjárt megtudod.
– Nóra, kérlek… – lépett be Márk az ajtón.
– De igen, most jött el az ideje – fordultam a nővéremhez. – Tudod, hol tölti a férjed az estéket, amikor túlórára hivatkozik? Tudod, kinek bérelte azt a lakást? Tudod…
– Elég! – kiáltotta Márk.
– Nem, nem elég! Szeretjük egymást, Eszter! Több mint egy éve!
Eszter mozdulatlanul állt, a légzése egyre szaggatottabb lett.
– Te… te… – sápadtan a hasához kapott.
– Eszter! – Márk azonnal mellette termett. – Rosszul vagy?
– Menjetek… – suttogta alig hallhatóan. – Mind a ketten… tűnjetek el…
Kirohantam a lakásból, bevágtam magam mögött az ajtót, és a hideg falnak dőltem. Csak akkor kezdtem felfogni, mit is tettem valójában.