– Ennek örülök, István bácsi. Igazán.
A férfi még mindig meghatottan nézte.
– Eszterkém… – tette hozzá halkan. – De mi lesz most veled? Az a… Gábor… Nem fogja ezt annyiban hagyni. Képes lesz tönkretenni.
Eszter vállat vont.
– Ha elküldenek, hát elküldenek. Majd keresek mást. Legfeljebb máshol mosok fel.
– Ugyan már, milyen felmosás! – csattant fel az idős mester. – Te aranyat érsz! Professzor vagy!
– Jelenleg takarító vagyok, István bácsi – felelte csendesen. – És ez az egyetlen munkám.
Pillanatnyi csend telepedett rájuk. Aztán István bácsi előhalászta régi mobilját.
– Add meg a számodat. Ha bárki bántani merne, esküszöm, kiállok melletted. Sokan látták, mi történt. Te mentetted meg az egészet.
Eszter lediktálta a számát. A férfi lassan kiment, gondosan becsukva maga mögött az ajtót.
Egyedül maradt. A fejében zúgott minden, gondolatai egymásba csúsztak. Az órára pillantott: még négy óra volt hátra a műszakból. Dolgoznia kellett.
Felállt, megfogta a takarítókocsit, és kitolta a folyosóra. Épp a lépcső felé indult, amikor valaki élesen utána szólt.
– Eszter!
Megfordult. Gábor közeledett felé gyors léptekkel. Arca vörös volt, nyakkendője félrecsúszva, tekintete szinte szikrázott.
– Fogalmad van róla, mit műveltél? – sziszegte, amikor elé ért. – Nevetségessé tettél a svájciak előtt! Beleavatkoztál az én tárgyalásomba! Ki vagy te egyáltalán?
Eszter némán állta a pillantását. A férfi zihált.
– Ki vagy rúgva! Azonnal! Add le a belépőkártyád, és tűnj el innen!
Bólintott. Számított erre. Belül görcsbe rándult, de kívül nyugodt maradt.
– Rendben, Gábor – mondta halkan. – Befejezem a műszakot, és elmegyek.
– Nem fejezel be semmit! Most azonnal kifelé!
Ekkor a folyosó végén kinyílt a lift. Ketten léptek ki rajta. Eszter csak fél szemmel látta őket, de Gábor is odakapta a fejét – és hirtelen elfehéredett.
Egy hatvan körüli, elegáns férfi közeledett, mellette egy szigorú tekintetű nő tablettel a kezében. Eszter felismerte a nőt: a holding vezérigazgatójának személyi asszisztense volt. A férfit még sosem látta, de nem volt nehéz kitalálni, kivel áll szemben.
A vezérigazgató megállt előttük.
– Gábor – mondta hűvös hangon –, az imént beszéltem Andrással Zürichből. Rendkívül elégedett. Különösen azzal a kollégával, aki megmentette a tárgyalást.
Gábor szólni próbált, de a férfi kézmozdulattal elhallgattatta, és Eszterre nézett.
– Ön az a takarítónő, aki három nyelven beszél?
– Négyen valamennyire – javította ki Eszter. – Németül, angolul, franciául, és egy kicsit olaszul.
A vezérigazgató elmosolyodott.
– András részletesen beszámolt. A dokumentációs hibáról, a műszaki pontosításokról. Azt mondta, ha ön nincs, a húszmillió eurós szerződés meghiúsul.
Majd újra Gábor felé fordult.
– Most hallottam, ahogy elbocsátja. Mi indokolja?
Gábor hebegni kezdett valamit fegyelmi rendről és illetékességről.
– Ő mentette meg a megállapodást – vágta rá a vezérigazgató. – És ön kirúgja.
Aztán ismét Eszterhez fordult, hangja enyhébb lett.
– Eszter… elnézést, a vezetéknevét?
– Eszter Nikolett – felelte.
– Eszter Nikolett, szeretnék önnek ajánlatot tenni. A nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetői pozícióját. Tízszeres fizetéssel a jelenlegihez képest, saját irodával, céges autóval, teljes juttatási csomaggal. Elfogadja?
A világ egy pillanatra mintha elcsendesedett volna. Eszter Gáborra nézett: a férfi sápadtan, szótlanul állt.
– Szeretnék egy napot gondolkodni – mondta végül.
A vezérigazgató felvonta a szemöldökét.
– Az ilyen ajánlatokra általában azonnal igent mondanak.
– Tudom. De szeretném átgondolni. Holnap reggel válaszolhatok?
A férfi érdeklődve figyelte.
– Rendben. Kilenc órakor a kilencedik emeleten várom.
Bólintott, majd egy kemény pillantást vetett Gáborra, és visszasétált a lifthez.
A folyosón síri csend maradt. Gábor szó nélkül elfordult és távozott.
Eszter megfogta a kocsit, és tovább tolta. A padlót akkor is fel kellett mosni.
Végigdolgozta a hátralévő órákat. A könyvelésen felmosott, az ablakpárkányokat letörölte, a közös irodákban kiürítette a szemeteseket. A legtöbben észre sem vették – ugyanaz a szürke egyenruhás nő volt számukra, mint mindig. Csak néhány kíváncsi, gyors pillantás jelezte, hogy a történet híre már terjed.
Suttogás támadt a vízadagolók mellett, elhallgattak, amikor elment mellettük. Egy takarítónő, aki folyékonyan beszél németül és milliós üzletet ment meg – túl különös volt ahhoz, hogy könnyen elhiggyék.
Este hatkor leadta a felszerelést, átöltözött, és kilépett az épületből. A városban hűvös szél fújt, szemerkélni kezdett az eső. A buszon az ablakon túl suhantak a fények, ő pedig gondolatokba merülve bámult kifelé.
Otthon Nóra várta.
– Na? – rontott ki elé az előszobába. – István bácsi hívott! Igaz, amit mondott? Te tényleg beavatkoztál?
Eszter levette a cipőjét, akasztóra tette a kabátját, és csendben leült a konyhában.
– Kirúgtak – mondta halkan. – Aztán felajánlottak egy vezetői állást.
Nóra tátott szájjal bámult rá.
– Ezt hogy érted?
Eszter részletesen elmesélte az egészet. A tárgyalást, Andrást, a műszaki hibát, Gábor dühét, a vezérigazgató ajánlatát.
– Tízszeres fizetés? – ismételte Nóra hitetlenkedve. – Saját iroda? És te gondolkodsz?
– Félek – vallotta be Eszter. – Mi van, ha csak a helyzet szülte? Ha holnap már nem így látják? Mi van, ha kinevetnek, mert tegnap még felmostam?
– Te vagy a legjobb szakember, akit ismerek – vágta rá Nóra. – Tanítottál, Bécsben képezted magad. Nem a padlómosás határoz meg.
Eszter lehajtotta a fejét.
– Attól tartok, nem fogok megfelelni.
– Mindig féltél – mondta Nóra csendesebben. – De talán most itt az ideje, hogy ne a félelem döntsön.
Az éjszaka álmatlanul telt. Arcok lebegtek előtte: Gábor indulata, András elismerése, a vezérigazgató hideg tekintete.
Reggel gondosan felöltözött. Nem az egyenruhát vette fel, hanem sötétkék kosztümjét és fehér blúzt. A tükörből egy őszülő, fáradt nő nézett vissza – de a szemében elszántság csillant.
A kilencedik emelet csendes volt, vastag szőnyeg tompította a lépteit. Az asszisztens bevezette a vezérigazgató irodájába.
– Kávé? Tea? – kérdezte a férfi.
– Tea, köszönöm.
A beszélgetés tárgyilagos volt. A vezérigazgató utánanézett a múltjának, tudta, hol dolgozott korábban, miért maradt ki éveket.
– Gábor ma beadta a felmondását – jegyezte meg mellékesen. – Nem marad.
Eszter meglepődött.
A férfi elé csúsztatott egy szerződéstervezetet. Az összeg még magasabb volt, mint amire számított.
– Miért én? – kérdezte.
– Mert érti a nyelvet, a szakmát és az embereket – felelte a vezérigazgató. – Az ilyen kombináció ritka.
Eszter hosszan nézte a papírt, majd felemelte a fejét.
– Elfogadom.
– Kiváló. Hétfőn kezd. Addig pihenjen.
Már az ajtóban járt, amikor visszafordult.
– István bácsival mi lesz?
A vezérigazgató érdeklődve figyelte.
– Mit szeretne?
– Tapasztalt szakember. Szükség lesz rá.
A férfi bólintott.
– Megfontolom.
Eszter kilépett az irodából. A liftben egy fiatal takarítónő állt kocsival. Lesütött szemmel húzódott félre.
– Jó reggelt – mondta Eszter.
A nő meglepetten felnézett.
Az utcán kisütött a nap. Eszter felhívta Nórát.
– Elfogadtam.
A vonal túlsó végén örömkiáltás hallatszott.
Este tortát ettek a konyhában, nevetve idézték fel az előző nap feszültségét.
– Képzeld, ha nem mész be akkor! – mondta Nóra. – Most még mindig a műszaki szobában ülnél.
Eszter elmosolyodott, és az ablakon át a város fényeit nézte. Először érezte hosszú idő után, hogy nem sodródik, hanem irányítja az életét – és hogy a hétfő nem félelmet, hanem lehetőséget jelent.