A gyomrom összeszorult.
— Ez akkor azt jelenti — szólalt meg végül Réka halkan, tagoltan, mintha ízlelgetné a szavakat —, hogy András nem csupán a saját részét ajándékozta el… hanem a tiedből is lefaragott?
— Fogalmam sincs — motyogtam, és újra végigolvastam a sorokat. — Itt az áll, hogy a házból egyharmad az enyém. Pedig korábban fele-fele volt. Hogy lehet ez?
Réka szinte kitépte a kezemből a papírt.
— Add ide. Biztos vagy benne, hogy régen ötven százalékod volt?
— Teljesen. A házasság alatt vettük, a közjegyző egyenlő arányban jegyezte be. Megvolt a tulajdoni lap, a régi, papíralapú. Emlékszem rá.
— És az most hol van?
— Otthon… vagy a nyaralóban. Egy dossziéban tartottuk a fontos iratokkal együtt. András és én közösen őriztük.
Réka komoran nézett rám.
— Júlia, ez nagyon nem stimmel. A tulajdoni hányadodat senki nem csökkentheti a beleegyezésed nélkül. Írtál alá bármit?
— Nem! — csattantam fel. — Semmit. Azt sem tudtam, hogy ajándékozási szerződést köt.
— Akkor valami nem tiszta — ráncolta a homlokát. — Menjünk ügyvédhez. Most azonnal.
— Kihez?
— Ismerek valakit a belvárosban, a Széchenyi utcán van irodája. Nekem már segített egyszer. Gyere.
Szinte vonszolt maga után. Alig bírtam tartani a lépést, a fejem zúgott. Egyharmad. A házból csak egyharmad az enyém. Ugyanakkora része van Gábornak, mint nekem. Tegnap még a konyhában dohányzott, ma pedig tulajdonos.
Az ügyvéd irodája egy öreg bérház második emeletén volt. A réztáblán ennyi állt: „Polgári jogi tanácsadás”. Bent egy ötvenes, kopaszodó férfi ült az íróasztal mögött, szemüvegben, fáradt arccal.
Réka bemutatott, majd leültem, és elé tettem a frissen kikért tulajdoni lapot.
— Szeretném tudni, hogy ez jogszerű-e — mondtam, igyekezve nyugodtnak tűnni.
Az ügyvéd lassan végigolvasta a dokumentumokat. Mi némán figyeltük. Végül levette a szemüvegét.
— Elég összetett helyzet — szólalt meg. — Meséljen el mindent az elejétől.
Elmondtam a vásárlást, az eredeti fele-fele arányt, András testvérét, az előző napi jelenetet, az ajándékozási szerződést, amit az orrom alá toltak.
Az ügyvéd jegyzetelt, néha visszakérdezett.
— Az ajándékozás a férje részéről önmagában nem támadható — mondta végül. — A saját tulajdoni hányadával rendelkezhetett. De az, hogy az ön része csökkent, már más kérdés. Ehhez az ön hozzájárulása kellett.
— Én nem járultam hozzá — ismételtem.
— Nem írt alá semmit anélkül, hogy elolvasta volna?
Elhallgattam. Tavaly ősszel… András hozott haza néhány papírt. Azt mondta, adóügyintézéshez kell. A konyhában ültem, főztem, lisztes volt a kezem. Odanyomta elém, mutatta, hol írjam alá. Nem néztem bele.
— Aláírtam valamit — vallottam be halkan. — Azt mondta, az adóhivatalnak kell.
Réka és az ügyvéd összenéztek.
— Két lehetőség van — mondta az ügyvéd. — Vagy valóban hozzájárult a tulajdoni arányok módosításához, vagy hamisították az aláírását. Az első esetben jogilag rendben van az ügylet. A másodikban büntetőjogi kérdés.
— Mit tegyek?
— Ki kell kérni az összes alapul szolgáló okirat másolatát a földhivataltól. Abból látni fogjuk, pontosan mit írt alá. Ha hozza, megnézem.
Kifizettem a konzultáció díját, ami szerencsére nem volt elérhetetlen, és újra visszamentünk az ügyfélszolgálatra, hogy kikérjük a dokumentumokat. Öt munkanapot mondtak.
Ahogy kiléptünk az utcára, megcsörrent a telefonom. András neve villogott a kijelzőn. A torkom elszorult.
— Vedd fel — súgta Réka.
Felvettem.
— Igen?
— Júlia… a városban vagyok. Beszélhetnénk? Szeretnék mindent megmagyarázni.
— Mit akarsz megmagyarázni?
— Amit tegnap mondtam. Hülye voltam. Találkozzunk, kérlek.
Egy órával később a park bejáratánál álltunk. András idegesen cigarettázott, pedig évek óta nem dohányzott. Amikor meglátott, elnyomta a csikket.
— Júlia…
— Maradj ott — állítottam meg. — Mondj el mindent innen.
Gyűrött volt, karikás szemű.
— Elrontottam. Sajnálom.
— Pontosan mit? Hogy Gábornak ajándékoztad a részedet? Hogy engem a kamrába küldtél aludni? Vagy hogy meddőnek neveztél?
Elsápadt.
— Nem úgy értettem…
— Akkor hogy?
Kerülte a tekintetem.
— Gábor bajban van. Anyu kérte, hogy segítsek neki. Azt hittem, átmeneti lesz.
— Átmeneti? Tulajdonrészt ajándékozni nem ideiglenes megoldás.
Hallgatott.
— És az én részem miért lett kisebb? — kérdeztem.
Összerezzent.
— Tudod?
— Igen. Megnéztem a tulajdoni lapot.
— Úgy gondoltuk, igazságosabb, ha mindhárman egyenlő arányban vagyunk — mondta végül. — Azt hittem, nem fogsz ellenezni.
— Nem fogom észrevenni, hogy eltűnik a házamból egyhatod? — csattantam fel. — Elment az eszed?
— Te írtad alá — védekezett. — Ott volt a beleegyezésed.
— Azt mondtad, adóügy!
Az arra járók már minket figyeltek. Réka pár lépésre állt, készen, hogy közbelépjen.
— Gábor hitelt akar felvenni, hogy befejezze az építkezést — tette hozzá András halkan. — Ehhez kellett a tulajdonrész.
A vér kifutott az arcomból.
— És ha nem fizeti vissza? Akkor viszik az egész házat. Az én részemet is.
— Nem lesz gond.
— Dehogynem lesz. — A hangom hirtelen nyugodt lett. — Válni fogok. És bíróságon támadom meg az egészet.
András arca elfehéredett.
— Ne tedd.
— Megtetted helyettem te.
Otthagytam. A lábam remegett, amikor befordultunk a sarkon.
Az ügyvéd másodszor is fogadott. Elmondtam a beszélgetést.
— Ha valóban aláírta a hozzájárulást, az nehezíti az ügyet — mondta. — De ha bizonyítható, hogy megtévesztették, meg lehet próbálni megtámadni. Szakértői vizsgálat is szóba jöhet.
Az összeg, amit említett, megütötte a fülemet. A megtakarításom nagy része rámenne.
— Először szerezze be az összes iratot — tanácsolta. — És vigye el a személyes dokumentumait otthonról. Ne hagyjon ott semmit.
Az öt nap végtelennek tűnt. Rékánál laktam, a kanapéján aludtam. András üzeneteket küldött, könyörgött. Egyszer az utcán is megjelent. Nem mentem le hozzá.
Amikor végre megkaptuk a földhivatali másolatokat, a kezem remegett, ahogy kibontottam a borítékot.
Az ajándékozási szerződés ott volt. És mögötte egy külön lap: „Hozzájáruló nyilatkozat házastárstól”.
Az én nevem. Az én aláírásom. Október tizenötödikei dátummal.
Felidéztem a jelenetet: lisztes kéz, rotyogó vacsora, András sürgetése.
— Ez az én kézírásom — suttogtam.
Réka átölelt.
— Nem olvastad el?
— Nem.
Az ügyvéd hosszasan tanulmányozta a papírokat.
— Az ajándékozáshoz hozzájárult. Ez tiszta. De itt van még egy módosító megállapodás a tulajdoni arányokról. Ezt közjegyző hitelesítette. Ha nem járt nála, az komoly kérdéseket vet fel.
— Nem voltam közjegyzőnél — jelentettem ki.
— Akkor érdemes szakértői vizsgálatot kérni. De számoljon a költségekkel.
Kimentem az irodából, és úgy éreztem, mintha a talaj eltűnt volna a lábam alól. A lehetőség ott volt, de az ára magas.
Este Réka felvetett egy másik ötletet.
— Mi lenne, ha eladnátok a lakást? Megosztanátok a pénzt. Te kivásárolhatnád Gábort, vagy vennél magadnak külön ingatlant.
Sokáig hallgattam.
Aznap este felhívtam Andrást.
— Eladjuk a lakást — mondtam tárgyilagosan. — A vételárat felezzük. A rám eső részből kivásárolom Gábort, ha hajlandó rá. Vagy veszek magamnak lakást.
Csend lett a vonal másik végén.
— Komolyan gondolod? — kérdezte végül.
— Igen. A lakás nagyjából ötvenmilliót ér. A fele az enyém. Ebből tudok lépni. Döntsd el, mit akarsz. Mert én nem fogok tétlenül várni, amíg a testvéred jelzáloggal terheli meg azt, ami még az enyém is.