…csak azt tettem, amivel rengeteg pénzt spóroltam neked.
– Ki kérte, hogy megments? – csattant fel Márk ingerülten. – Meg tudtam volna vizsgálni a szerződést egyedül is! Úgy állítottál be, mintha fogalmam sem lenne semmiről!
Nóra nyugodtan nézett rá. Meglepte saját higgadtsága. Nem kavargott benne sem sértettség, sem indulat, még vitatkozni sem volt kedve.
– Nem én hoztalak kellemetlen helyzetbe – felelte csendesen. – Te tetted ezt magaddal abban a pillanatban, amikor elhitted, hogy mindenki más csak statiszta körülötted.
– Most hová mész? – kérdezte a férfi idegesen. – Gyere vissza! Visszamegyünk és elsimítjuk!
– Te menj vissza – rázta meg a fejét Nóra. – Én hazamegyek. Összepakolni.
Megigazította a vállán a táskát, mintha ezzel is pontot tenne egy hosszú fejezet végére.
– Elegem van abból, hogy melletted dolgozom, de soha nincs beleszólásom semmibe. Asszisztensként kezelsz, nem társként. Sok sikert, Márk. És ha lehet, kezdj el nyelveket tanulni. Még hasznodra válhat.
A férfi döbbenten állt, de nem próbálta újra visszatartani.
Nóra kilépett az utcára. A hűvös őszi levegő megcsapta az arcát, a szél belekapott a hajába. Mélyet lélegzett. A mellkasát eddig szorító feszültség lassan feloldódott.
Elővette a telefonját, taxit hívott, majd a járda szélén várakozott. A város zajai tompán zsongtak körülötte, mégis úgy érezte, mintha hirtelen minden kitisztult volna. Nem volt benne félelem. Csak egy furcsa, könnyű bizonyosság.
Tudta, hogy nehéz napok jönnek. Költözés, magyarázkodás, újrakezdés. De azt is tudta, hogy most először hosszú idő óta saját döntést hozott.
Amikor a taxi begördült elé, Nóra halványan elmosolyodott. Ahogy beszállt, egyetlen gondolat járt a fejében: valami véget ért – és ezzel együtt elkezdődött egy másik, talán sokkal tisztább, sokkal szabadabb élet.