Végül azonban úgy érezte, mintha Márk már nem társként, hanem egyszerű alkalmazottként kezelné.
Nóra nagy levegőt vett, majd szó nélkül felállt az asztaltól. Tudta, hogy most minden ellenkezés csak olaj lenne a tűzre.
A belvárosba vezető út majdnem egy órán át tartott. Az autóban halkan szólt a rádió, mégis fojtogató csend telepedett rájuk. A levegő vibrált a kimondatlan feszültségtől. Márk idegesen dobolt a kormányon, és félhangosan angol mondatokat ismételgetett, mintha vizsgára készülne. Kifejezetten büszke volt a nyelvtudására, pedig Nóra számtalanszor javította már ki korábban a hibáit.
Az étterem egy toronyház legfelső szintjén működött. Frissen őrölt kávé és elegáns fogások illata lengte be a teret, a pincérek hangtalanul suhantak az asztalok között. A tárgyalópartnerek már helyet foglaltak.
A tágas asztalnál két férfi várta őket. Az idősebb, ősz hajú úr nyugodt, kimért arccal figyelte az érkezőket – ő volt Gábor. Mellette ült a fiatalabb segítője, Levente.
Márk széles mosollyal lépett oda, és határozott kézfogással üdvözölte őket.
– Mister Gábor! Öröm végre személyesen találkozni. Ő pedig… az asszisztensem, Nóra. Jegyzetelni fog a megbeszélés során.
Gábor udvarias biccentéssel köszöntötte. Nóra leült, maga elé tette a jegyzetfüzetét, és – ahogy előre megbeszélték – a papírjaira szegezte a tekintetét.
A tárgyalás elindult. Márk magabiztos hangon ismertette angolul a raktárkapacitásukat, grafikonokat és dossziékat csúsztatott át az asztalon. A két vendég figyelmesen hallgatta, időnként Gábor pontosító kérdéseket tett fel.
Előételek érkeztek. Levente belekóstolt az egyik falatba, majd kissé előrehajolt a főnökéhez. Spanyolul szólalt meg, halkan, de érthetően.
– Túlságosan magabiztos, nem gondolja? – jegyezte meg.
Gábor alig észrevehető mosollyal kortyolt a vizéből.
– Tipikus felkapaszkodott figura – felelte ugyanazon a nyelven. – Az alapjai rendben vannak, de a stratégiai tervezéshez nincs érzéke. Azt hiszi, minden feltételt gondolkodás nélkül elfogadunk.
Márk, abban a hitben, hogy az ételt dicsérik, elégedetten vigyorgott.
– Kiváló választás, uraim – jegyezte meg büszkén.
Nóra mozdulatlan maradt. Egyetlen szót sem mulasztott el.
– Az étel valóban megfelelő – fordult vissza Gábor angolul Márkhoz, majd ismét spanyolra váltott. – Beillesztjük a szerződésbe a 4.12-es pontot. A napi egy napot meghaladó szállítási késedelem esetén kötbér. A járműparkjával biztosan nem tudja majd tartani a szezonális határidőket.
– És akkor előnyösen felbonthatjuk a megállapodást – tette hozzá Levente. – Vagy részesedést kérünk tőle kártérítés fejében. Mindkét esetben mi nyerünk.
– Csak arra kell figyelnünk, hogy az emberei ne böngésszék át alaposan az apró betűs részt – mondta Gábor, miközben letette a villáját. – De ha abból indulok ki, hogy erre a találkozóra ezt a csendes, szemlesütött lányt hozta magával, akkor nincs komoly szakértő a csapatában. Alá fogja írni anélkül, hogy átolvasná.
Nóra érezte, ahogy elönti a forróság. Csendes lány. Felkapaszkodott alak. Ott ültek vele szemben, és nyíltan arról beszéltek, miként csapják be a férjét. A tekintete lassan Márkra siklott, aki továbbra is önelégült mosollyal hallgatta a beszélgetést, mit sem sejtve arról, mi készül a háta mögött.