Amikor a taxi befordult az udvarra, a fényszórók végigsöpörtek a lépcsőház bejáratán. Dóra szinte azonnal észrevette Emesét: az asszony egy ismeretlen férfival állt az ajtó előtt, aki gyengéden a kezét fogta. A jelenet bensőségesebbnek tűnt annál, mint amit egy futó ismeretség indokolna.
Amint Emese észrevette a közeledő autót, hirtelen kihúzta a kezét a férfiéból, és egy lépést hátrált, mintha csak véletlenül sodródtak volna egymás mellé.
– Kérem, guruljon egy kicsit előrébb, és kapcsolja le a lámpát – fordult Dóra halkan a sofőrhöz. – Várjunk itt pár percet. Természetesen kifizetem a pluszidőt.
A sötétben igyekezett kivenni, mi zajlik közöttük, de a félhomály és a távolság miatt nem látott tisztán. Úgy tűnt, rövid búcsút vesznek egymástól, mert a férfi hamarosan elhaladt a taxi mellett, beszállt a saját autójába, és elhajtott.
Dóra még néhány percig kivárt, biztos, ami biztos. Ezután rendezte a viteldíjat, majd határozott léptekkel a ház felé indult.
– Jó estét, Emese! – köszönt mosolyogva, amikor az ajtó kinyílt. – Meghoztam a „kis bizsut”.
– Add csak ide gyorsan – sürgette az anyósa idegesen. – Ugye nem esett baja? Nem karcolódott meg?
– Miért lenne akkora tragédia? – jegyezte meg Dóra ártatlan hangon. – Hiszen csak egy utánzat. Ha történne vele valami, vesz egy másikat.
Emese óvatosan átvette a nyakláncot és a fülbevalót, majd a hálószoba felé sietett velük. Dóra meghívás nélkül követte. Figyelte, ahogy az asszony gondosan a bársonnyal bélelt dobozba helyezi az ékszereket.
– Megmondaná, melyik üzletben árulnak ilyen „olcsó” darabokat? – kérdezte könnyed hangsúllyal.
– Mi közöd hozzá? – felelte Emese hűvösen.
– Csak kíváncsi vagyok, hol lehet ennyiért aranyat kapni. Talán én is beruháznék valamire.
Élvezettel figyelte, ahogy anyósa arca előbb elvörösödik, majd egy pillanat alatt elsápad.
– Ki mondta, hogy ez arany? – csattant fel Emese. – Már elmagyaráztam, hogy nem az!
– Egy volt osztálytársnőm ékszerüzletben dolgozik – felelte Dóra könnyedén. – Megnézte, és még a fémjelzést is megmutatta. Vallja be, Emese… akadt valaki, aki ilyen értékes ajándékkal lepi meg?
– Miféle valaki? – kérdezte az asszony alig hallhatóan.
– Nem tudom – vont vállat Dóra. – Talán az, aki az imént olyan gyengéden fogta a kezét a bejárat előtt?
Ebben a pillanatban belépett a szobába az após. Dóra illedelmesen köszönt neki, mire a férfi jókedvűen megszólalt:
– Mit sugdolóztok itt? Na, Dóra, milyen volt a találkozó? Gyertek inkább teázni, majd éhen halok.
– Dóra már indul is – vágta rá gyorsan Emese. – Biztosan várja otthon Márk. Kikísérem, aztán jövök én is.
Hangja feszült volt, és a tekintetében nyugtalan fény villant, mintha attól tartana, hogy a beszélgetésüknek még koránt sincs vége.