– Ne hagyd magad félrevezetni, Dóra, az anyósod nem mond igazat! Az a szett egyáltalán nem hamisítvány, hanem valódi ékszer.
Nyolc éve dolgozom ékszerüzletben, hidd el, kiszúrom az ilyesmit.
Nézd csak, itt van a fémjel… Nahát, ráadásul a legmagasabb tisztaságú!
Komolyan kíváncsi lennék, kitől kapott Emese egy ilyen értékes ajándékot, miközben a férje és a fia is azt hiszi, hogy csupán valami olcsó bizsu. Valami itt nagyon nem stimmel…
Dóra két héttel korábban pillantotta meg először ezt a lélegzetelállító ékszert az anyósa nyakában.
Emese a huszonötödik házassági évfordulójuk alkalmából rendezett ünnepségen viselte a nyakláncot – ez volt az ezüstlakodalmuk.
Amikor Márk, Emese fia és Dóra férje észrevette a csillogó darabot, elismerően füttyentett.
– Anya, ez gyönyörű! Ugye apa lepett meg vele? És a fülbevaló is hozzá illik, látom.
Emese legyintett.
– Ugyan már, kisfiam, apádtól ilyesmit ne várj. Nem igazi, csak egy ügyes utánzat. Filléres darab, csak jól néz ki.
Azt állította, hogy egy séta közben talált rá egy apró, bizományi jellegű boltocskában, és saját magának vette meg.
Dóra az egész este során alig tudta levenni róla a szemét. A vacsora végére már nem bírta magában tartani a vágyát, és a férjéhez fordult.
– Márk, beszélnél anyukáddal? Hadd vegyem fel a nyakláncot és a fülbevalót az osztálytalálkozóra. Tudod, pár nap múlva lesz, az éttermet már lefoglaltuk.
– Miért nem kéred el tőle te magad? – kérdezett vissza a férfi.
– Tudod jól, hogy nem túl rózsás a kapcsolatunk. Alig visel el engem. Azonnal nemet mondana. De rád hallgat, te vagy az egyetlen fia. Ha te kéred, talán beadja a derekát.
Márk vállat vont.
– Rendben, mielőtt hazamegyünk, szóba hozom.
Emese nem fogadta kitörő örömmel a kérést. Komoly arccal próbálta jobb belátásra bírni a fiát.
– Édesem, az ilyesmi személyes holmi. Nem szokás kölcsönadni. Gondolj bele: használnád más fogkeféjét? Felvennéd valaki ingét közvetlenül utána?
– Anya, ez teljesen más – vágott közbe Márk. – Ugyan már, nem sajnálod tőle? Dóra annyira szeretné. Amúgy is állandóan civakodtok, mint a macska meg a kutya. Nem lehetne egyszer félretenni a büszkeséget?
Emese szúrós pillantást vetett mosolygó menyére, majd kelletlenül felsóhajtott.
– Jól van. Egy estére odaadhatom. De másnap reggel azonnal hozza vissza! Személyesen, Dóra, érted? Nem fogok utánad rohangálni. Mikor is lesz az a rendezvény?
– Tizenkettedikén – felelte Dóra.
– Akkor tizenkettedikén délelőtt megkapod. És még aznap, sértetlen állapotban vissza is hozod. Remélem, világosan fogalmaztam, mert ebből nem engedek.