— Ne haragudj… egyszerűen nem ment — mentegetőzött Lilla halkan.
Rosszul esett neki Benedek kioktató hangja. Soha korábban nem tapasztalta tőle ezt az arcát; mintha egy idegen férfi állt volna előtte.
— Mit érek a bocsánatkéréseddel? Egy férfit etetni kell, nem éheztetni! Ha tudom, hogy ilyen vagy, bele sem kezdek ebbe az egészbe — vágta oda kíméletlenül.
Másnap Lilla összeszedte minden erejét, és remegő kézzel főzött. A hála legkisebb jelét sem kapta.
— Nem tudtad megkóstolni? Ezt így megenni lehetetlen! — tolta el magától a tányért Benedek.
— Nem sóztam el… csak talán kevés lett benne — próbálta védeni magát.
— Mindegy, már el van rontva — legyintett a férfi. — Csak pazaroltad az alapanyagot.
Lilla bántva érezte magát, mégis igyekezett fejlődni. Úgy gondolta, talán részben igaza van a férjének. De amikor végre sikerült valami igazán jól, Benedek akkor is félretolta az ételt.
— Halat nem eszem.
Ez volt az a pillanat, amikor Lillából kitört a sírás. Benedek oda sem ment hozzá, csak később jegyezte meg közönyösen:
— A házasság már csak ilyen. Szerinted máshol nem veszekednek?
— Csak… próbálkozom, és mégis bánt — suttogta a nő.
— Én pedig azt szeretném, ha mindent tökéletesen csinálnál. Tudom, képes vagy rá. És szerintem ebben semmi túlzó nincs. Az ízlésemet ennyi idő alatt megjegyezhetted volna.
Benedek olyan magabiztosan beszélt, hogy Lilla végül bólintott.
Így teltek a napjaik: a férfi hibát talált mindenben, ő pedig némán tűrt.
Körülbelül két hónap múlva Lilla rosszul lett. Ezúttal nem csupán émelygésről volt szó.
— Meddig játszod még a beteget? — nézett rá fölényesen Benedek. — A terhesség nem kór!
Lilla sokáig visszafojtotta a könnyeit, de most megtört. A másik szobából átszűrődő fájdalmas nyögések végül Benedeket is megrémítették, és mentőt hívott.
Az orvosok napokon át küzdöttek Lilla és a magzat életéért. A kisbabát nem tudták megmenteni.
Benedek csak egy hónappal később vihette haza a feleségét. Lilla gyenge volt és sápadt, mintha árnyéka lett volna önmagának. A férfi viselkedése ekkor hirtelen megváltozott: figyelmes lett, gyengéd, szinte odaadó.
— Minden rendbe jön, kicsim — ismételgette, miközben magához ölelte. — Meglátod, helyreáll az életünk.
Lilla hinni akart neki.
Hónapokon keresztül Benedek valóban törődően viselkedett. Megkérte a kezét, fényűző esküvőt szervezett, mintha ezzel akarná feledtetni a múltat. Ám amint a hétköznapok visszatértek, a régi, kritikus hangnem is újra megjelent.
— Miért poros minden? — csattant fel egy este.
Lilla időközben visszament az egyetemre, és nem mindig végzett időben az otthoni teendőkkel. Ez Benedeket egyre inkább bosszantotta.
— Sajnálom, ma nem fértem bele mindenbe… — próbálta magyarázni.
— Feleség vagy, kötelességed helytállni! Ha a tanulás miatt nincs rend és vacsora, akkor hagyd abba az egészet!
Lilla nem akarta feladni, de Benedek nap mint nap győzködte, szemrehányásokkal ostromolta. Végül beadta a derekát. A békességet választotta a saját jövője helyett.
— Nem szükséges dolgoznod — bizonygatta a férfi. — Én megteremtek mindent, amire szükséged van.
— Szeretnék valamit kezdeni magammal… — próbált halkan ellenkezni.
— Akkor a lakásban teljesedj ki! — emelte fel a hangját Benedek.
Lilla abbahagyta az egyetemet, de még így is vágyott arra, hogy foglalkozzon valamivel. Valahányszor talált magának egy elfoglaltságot, otthon azonnal kitört a vita.
— Benedek, beiratkoztam egy tanfolyamra, holnap indul. A munkaügyi központ szervezi, ingyenes. Lakberendezést tanulhatnék, talán később dolgozhatnék is benne.
A férfi nyíltan nem tiltotta meg, mégis minden szava elárulta, mit gondol.
— Ugyan már… miféle komolytalan hely az? Mit tanítanak ott? Mások évekig képezik magukat ezen a területen, te meg két hónap alatt akarsz szakember lenni?
— Oda csak azok járnak, akik nem vittek semmire — tette hozzá megvetően.
Az első napokban Lilla igyekezett nem törődni a megjegyzésekkel. Tanult, és közben próbált helytállni otthon is. Benedek azonban napról napra ingerültebb lett.
— Hazaértem, és te sehol! — förmedt rá.
— Órán voltam…
— Két órája véget ért! Hol csavarogtál?
— Bent tartottak, utána a csoporttársakkal beszéltük át a feladatot…
— És közben ki intézi a házat? Ki fogadja a férjét? Nem elég a pénz, amit keresek? Mi hiányzik még? — kiabálta. — Dönts végre: a kurzus meg a barátaid, vagy a család! Ilyet többet nem tűrök!
Lilla ismét a családot választotta. Szinte azonnal megbánta.
Egy idő után teljesen háttérbe szorította a saját álmait. Beletörődött, hogy „csak” feleség legyen, aki a lakást vezeti.
Ám a nyugalom, amelyért annyi mindent feláldozott, továbbra sem akart megérkezni az életükbe.