Márk még aznap este ért haza. Amint belépett a lakásba, meglepetten torpant meg: Réka a hálószobai tükör előtt forgolódott, láthatóan elragadtatva szemlélve önmagát. A férfi tekintete azonnal megakadt a rajta feszülő bundán.
— Ez meg honnan került elő? — kérdezte értetlenül.
— Ugye milyen élethű? — csillant fel Réka szeme, miközben végigsimított a puha szőrön. — Nézd csak, milyen szépen csillog!
Aztán büszkén hozzátette: az interneten rendelte, egy olyan üzletből, amely műszőrméket árul. Az édesanyja küldte rá a pénzt, születésnapi ajándéknak szánta.
Márk vállat vont.
— Ha ettől boldog vagy… — legyintett. — Őszintén szólva, én nem értek a bundákhoz, fogalmam sincs, mi az igazi és mi a mű.
Majd félmosollyal még odaszúrta:
— A lényeg, hogy most már nem rágod a fülemet naponta emiatt.
Réka elégedetten nyugtázta, milyen simán alakult minden. A kabát ott volt rajta, a férje semmit sem sejtett, Lillával pedig… majd később elrendezi a dolgokat. Nem sürgős.
Lilla három hónapon át nem hozta szóba a kölcsönt. Úgy érezte, Rékának épp elég gondja lehet, nem akarta tovább terhelni. Amikor azonban a negyedik hónap is eltelt, mégis rászánta magát, hogy érdeklődjön: mi újság a nyaraló eladásával.
Réka csak hosszas csöngés után vette fel.
— Szia, Réka — köszönt Lilla barátságosan. — Hogy vagy?
— Megvagyok — felelte kurtán a másik. — Mondjad, mert dolgom van.
— Csak arra lennék kíváncsi, mi a helyzet a tartozással. Három hónapot ígértél, de már négy is elmúlt.
— Ja, hogy erről van szó… — sóhajtott Réka. — Egyelőre nincs pénz. Anyánál valami félrement az eladással, talán visszaléptek a vevők. Most új érdeklődőket keres. Nem is nagyon beszélünk róla részletesen.
Lilla csalódottan hallgatott.
— És most mi lesz? Az összeg azért jelentős, számítottam rá.
— Mire kell ennyire? — kérdezett vissza Réka.
— Szeretnék venni egy kis garzont, és kiadni. Azt tanácsolták, hogy az ingatlan jó befektetés.
— Ez tényleg okos döntés — ismerte el Réka. — De mondom, jelenleg nincs miből fizetnem. Amint lesz, én kereslek, rendben?
Majd sietve hozzátette:
— Ugye nem felejtetted el, hogy Márk előtt ez az egész köztünk marad?
— Nem, emlékszem — válaszolta Lilla halkan. — Várok, de kérlek, azonnal szólj, ha rendezni tudod.
— Két hónapon belül mindenképp visszaadom — jelentette ki Réka magabiztosan. — Addigra anya biztosan túlad a nyaralón.
Ám nem két, nem három, és nem is négy hónap múltán sem érkezett meg a pénz Lillához. Az ígéretek sorra elmaradtak, a határidők csendben kicsúsztak az időből, és a türelem lassan fogyni kezdett.