Márk azonban hajthatatlan maradt.
— Réka, minden fillért visszaforgatok a vállalkozásba, ezt te is pontosan tudod. Most még az elején járok, építem az egészet. Ha majd biztos, állandó bevételem lesz, akkor visszatérhetünk rá — próbálta lezárni a témát.
Réka számára ez a válasz egyáltalán nem volt megnyugtató. Ki tudja, mi lesz abból az üzletből? Az is benne volt a pakliban, hogy sosem lendül fel igazán, sőt akár csődbe is mehet, mielőtt egyáltalán nyereséget termelne. Ő viszont nem akart éveket várni. A bundára most vágyott, nem valamikor a távoli jövőben.
Nem sokáig rágódott a dolgon: hamarosan megszületett a fejében a terv, hogyan teremthetné elő a szükséges összeget.
Lillával, a sógornőjével mindig kiegyensúlyozott, barátságos kapcsolatot ápolt. Lilla soha nem zárkózott el attól, hogy segítsen: ha Rékáék ki akartak mozdulni, gond nélkül vigyázott az unokaöccseire, és örült, ha számíthattak rá.
Réka úgy döntött, hozzá fordul kölcsönért.
— Szia, drágám — hívta fel egyik este. — Mit csinálsz?
— Most estem haza a munkából, mindjárt nekiállok vacsorát főzni. Nálatok minden rendben? Márk miért nem keres mostanában?
— Jaj, Lilla, neki most semmire sincs ideje. Teljesen beszippantotta az üzlet, alig látom, szinte csak aludni jár haza. Viszont lenne egy komoly kérésem… Nagyon számítok rád.
— Megijesztesz. Történt valami Márkkal? — kérdezte aggódva Lilla.
— Nem, vele szerencsére minden rendben. Az én oldalamon van a gond. Anyukám súlyosan megbetegedett, és sürgősen pénzre van szükség a kezeléséhez.
Egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta:
— Tudnál kölcsönadni négyszázezer forintot? Csak átmenetileg kérném, három hónapon belül visszaadom. Addigra anya el tudja adni a nyaralóját, csak most csúszik az ügylet, a vevőknek kilencven nap múlva lesz meg a pénzük.
— Természetesen segítek — felelte habozás nélkül Lilla. — Az egészségnél nincs fontosabb, pláne édesanyádé. Hogyan szeretnéd, utaljam vagy készpénzben adjam?
— Inkább készpénzben lenne jó. És… kérlek, ne szólj erről Márknak. Tudod, összeveszett anyával, hónapok óta nem beszélnek. Ha megtudná, hogy ekkora összeget kértem tőled miatta, hatalmas botrány lenne.
— Értem — válaszolta Lilla halkan. — Ne aggódj, nem mondok semmit. Holnap munka után bemegyek a bankba, felveszem a pénzt, este át tudod venni.
— Biztos belefér az idődbe? — bizonytalanodott el Réka.
— Igen, holnap előbb végzek.
Másnap Lilla tartotta a szavát: átadta a pénzt, és őszintén jobbulást kívánt Réka édesanyjának. Réka hálálkodott, gyors puszival elköszönt, majd szinte futva indult tovább — egyenesen a bevásárlóközpont felé, hogy végre megszerezze a régóta áhított cobolybundát.