„Aranybánya lesz! Harminc napon belül mindent visszaadok, kamatostul!” — esküdözött Gábor, mellkasára szorított kézzel, miközben a kulcs nála volt

Gyáva, önző döntés megrontotta minden bizalmat
Történetek

Gábor lenézően felhorkant, majd hátradőlt a széken, hasára font kézzel, mintha ő lenne az egyetlen józan felnőtt a szobában.

– Jól van, hölgyeim, elég a cirkuszból. Eszter, próbáld meg a női logikáddal felfogni: most nincs pénz. Nem tudok csak úgy elővarázsolni félmilliót a semmiből! Az autót pedig eszedbe se jusson fedezetként emlegetni. Abba én ötszázezer forintot tettem a saját megtakarításomból! Úgyhogy nyugodj meg, vegyél egy nagy levegőt, és várj türelemmel. Majd egyszer visszaadom. Talán.

Ránéztem. Az arcom nyugodt maradt, akár egy mozdulatlan kőtömb a rakparton.

– Nem kell semmit visszaadnod, Gábor – mondtam halkan, már-már kedves hangsúllyal.

Az asztal körül mindenki megdermedt. Nóra arcán diadalittas vigyor jelent meg, mintha előre élvezné a győzelmét: lám, a „gazdag butuska” beadja a derekát.

– Tényleg? – Gábor szája szétterült egy önelégült mosolyban.

– Tényleg – feleltem, és komótosan előhúztam egy gondosan lefűzött dokumentumot az előttem fekvő mappából.

– Tudod, mivel az autó hivatalosan Márk nevén volt, a forgalmi engedély és a pótkulcs pedig végig a mi széfünkben pihent… tegnap értékesítettük.

A csend szinte tapinthatóvá vált. A konyhából beszűrődő hűtőbúgás hangosabbnak tűnt, mint valaha.

– H-hogyhogy eladtátok? – Gábor arca egy pillanat alatt elsápadt, a szeme elkerekedett.

– Az én kocsimat?!

– Az én kocsimat – javította ki Márk hideg, metsző hangon, miközben felállt, és összefonta karját a mellkasán.

– De… hát… ott állt a ház előtt! Nálam volt a kulcs! – hebegte Nóra, kezét a mellkasára szorítva.

– Ott állt tegnap reggelig – válaszoltam tárgyilagosan. – Délben megérkezett egy komoly vevő a saját trélerével. Aláírtuk az adásvételit, és az autó még aznap elindult az ország másik felébe.

A papírt Gábor elé csúsztattam.

– Kétmillió forintért kelt el. Pontosan annyiért, amennyiért annak idején kihoztuk a szalonból.

Gábor felpattant, a szék hangos csattanással borult fel mögötte. Az arca bíborvörös foltokban égett a dühtől.

– Ehhez semmi jogotok nem volt! Abban benne van az én ötszázezrem is! Ti aljas csalók vagytok! Azonnal bemegyek a rendőrségre! Feljelentelek benneteket!

A cikk folytatása

Sorsfordulók