A „mesterkurzusunk” premierjére már a következő vasárnap sor került.
Ebédre hivatalos volt a rokonság apraja-nagyja. Taxival gördültek be – Gábor már az előszobában drámai sóhajjal közölte, hogy az „új” autójuk természetesen megint lerobbant, és ott rozsdásodik a ház előtt. Láthatóan gondosan felépített történettel érkezett. Ráadásul – tette hozzá sértett hangsúllyal – egy tisztességes embernek a szabadnapján joga van lazítani, sőt, meginni egy kupica konyakot.
Gábor jó étvággyal falta a sült sertésemet, Nóra pedig kritikus szemmel, enyhe fölénnyel mustrálta a friss felújítást.
– Tudod, Eszter – magyarázta Gábor teli szájjal, széles karmozdulatokkal kísérve a szónoklatát –, manapság nem könnyű becsületes vállalkozónak lenni. Az állam sarcol, a konkurencia keresztbe tesz. Úgy döntöttem, hogy fél évig nem törlesztek nektek. Gumit kell cserélni, meg azokra a menő ökobőr huzatokra is szükség van… Ugye megértitek a helyzetet?
– Hogyne, Gábor – mosolyogtam rá szelíden, már-már angyali türelemmel. – A helyzeted valóban különleges. Kicsit olyan, mint amikor az egér önként beleszalad az egérfogóba, aztán felháborodva követeli, hogy hordják neki oda a sajtot házhoz szállítással.
Gábor félrenyelte a falatot, köhögni kezdett.
– Tessék? Mire célzol? Én reggeltől estig pörgök, mint a mókus a kerékben!
– Igen – bólintottam –, csak az a kerék valahogy mindig a mi pénzünkből forog. Néha inkább tűnsz elkényeztetett hörcsögnek, aki aranykalitkában várja az adagját.
Nóra arca elvörösödött, és ingerülten az asztalra dobta a keményített szalvétát.
– Eszter, ez meg milyen lekezelő hangnem? Család vagyunk! Nem idegenek kérnek segítséget! Ketten kerestek, jól éltek, éttermekbe jártok! Az a másfél millió forint igazán lehetne ajándék is. Gábornak szüksége van egy induló lökésre!
– Indulni a futópályán szokás, hosszú edzés után – kortyoltam bele nyugodtan a teámba. – Ti viszont első osztályú repülőjegyet követeltek egy olyan gépre, amelyet még megépíteni sem kezdtetek el.
– Hogy merészelsz így beszélni! – Nóra hangja azonnal felszökött néhány oktávval, lehullott róla a kedves rokon álarca. – Egy család vagyunk! Kötelességed támogatni minket!
– A kötelességeim közé az tartozik, hogy időben befizessem a számlákat és az adókat – feleltem higgadtan. – Az viszont nem szerepel a terveim között, hogy bárki felfújt önérzetét finanszírozzam, mintha egy végtelen készpénzkiadó automata lennék, beépített megbocsátás funkcióval.