— Anya, megnézhetek egy mesét?
Lilla az előszobában egyensúlyozott, miközben a falnak támaszkodva próbálta lerúgni a cipőjét. Eszter épp csak becsukta mögöttük az ajtót. Nyolc órát töltött a gyerekfogászaton, egy harapós hároméves kisfiúval küzdött, utána rohant az óvodába, majd beugrott a boltba tejért. A kabátját még le sem vetette.
— Mindjárt, kicsim. Előbb kezet mosunk, aztán bekapcsolom.
Megszólalt a csengő. Eszter összerezzent. Ki lehet az ilyenkor? A szomszéd? Futár?
Belenézett a kémlelőnyílásba, és megdermedt.
A lépcsőházban Erzsébet állt egy hatalmas műanyag dobozzal a karján, mögötte István egy utazótáskával. Hat év alatt, amióta Gáborral együtt voltak, a szülei egyszer sem toppantak be előzetes egyeztetés nélkül. Főleg nem este. És pláne nem csomaggal.
— Nyisd ki, Eszterkém, mi vagyunk!
Eszter vett egy mély levegőt, erőtlen mosolyt erőltetett az arcára, és ajtót nyitott.
— Szervusz, Eszterkém! — Erzsébet már ölelte is, a dobozt ügyesen egyensúlyozva. — Gondoltuk, rátok törünk pár napra. Hiányzott az unokánk, meg ti is. Mindig csak telefonon beszélünk, élőben meg ezer éve nem láttuk egymást.
— Hoztam meggyes pitét is, a kedvencedet — emelte fel büszkén a dobozt.
— Jó estét — biccentett István, és befurakodott az előszobába, körbenézve. — Gábor merre van?
A kérdés úgy érte Esztert, mintha gyomorszájon vágták volna.
— Ő… — lázasan keresett magyarázatot. — Vidéken dolgozik. Most épp Pécsen visz projekteket. Gyakran előfordul, hogy napokig nem jön haza.
— Hét közben is elutazik? — ráncolta a homlokát István.
— Az ingatlanosok akkor dolgoznak, amikor az ügyfél ráér — felelte Eszter erőltetett derűvel. — Jöjjenek beljebb, ne az ajtóban álldogáljunk.
Erzsébet már bújt is ki a cipőjéből, közben alaposan szemügyre vette az előszobát. Eszter észrevette a pillantását: az üres fogast, ahol régen Gábor dzsekije lógott. Most csak az ő kabátja és Lilla rózsaszín kiskabátja árválkodott ott.
— Mama! — Lilla kibújt félig levetett cipőjéből, és a nagymamához szaladt.
— Lillácskám, drágaságom! — Erzsébet felkapta, megpörgette. — Mennyit nőttél! Kész kis hölgy lettél!
István a hűtőn sorakozó, mágnesekkel rögzített fényképeket nézegette. Eszter szíve kihagyott egy ütemet. Néhány hete ösztönösen arrébb csúsztatott egy mágnest, hogy kitakarja Gábor arcát a közös családi képen. Nem bírta tovább minden reggel azzal a mosollyal szembesülni.
— Üljünk asztalhoz — kezdett sürögni-forogni, és kinyitotta a hűtőt. — Mindjárt összedobok valamit vacsorára.
— Ugyan, maradj csak — intette le Erzsébet, és már birtokba is vette a konyhát. — Hoztam ezt-azt. Friss a pite, meg házi kolbász és sajt is van. Gábor múlt héten hívott, azt mondta, hiányzik neki az otthoni koszt. Hát gondoltam, viszek neki.
Eszter lassan leült, a lába remegett. Gábor telefonált. Azt mondta, hiányzik neki az anyja főztje. Vagyis nemcsak neki hazudott, hanem mindenkinek.
Vacsora közben Lilla csacsogott megállás nélkül. Mesélt az óvodáról, Márkról, aki elvette a lapátját a homokozóban, és a dadusról, aki szerinte túl unalmas meséket olvas.
— És apa mikor jön haza? — bukott ki belőle hirtelen.
A levegő megfagyott az asztal fölött.
— Apa kiküldetésen van, kincsem — simította meg Eszter a haját. — Majd eszik a pitéből, ha visszaér.
Erzsébet félrefordította a tekintetét. István feltűnően hangosan kortyolt a teájából.
Vacsora után Eszter a hálószobába kísérte őket — abba a szobába, amely valaha az övé és Gáboré volt.
— Itt kényelmesen elférnek. Friss ágyneműt húztam.
— És te hol alszol? — kérdezte Erzsébet, miközben körbenézett. A széles ágy két oldalán egy-egy éjjeliszekrény állt, de az egyik teljesen üres volt. Sem könyv, sem szemüveg, sem telefontöltő. Csak egy vékony porréteg jelezte, hogy régóta nem használja senki.
— Lillával alszom ma. Örülni fog neki.
Eszter törölközőket tett le, megmutatta, melyik fiókban mit találnak. Erzsébet a szekrényhez lépett, hogy beakasztja a kardigánját — majd megdermedt. A gardrób fele kongott az ürességtől. Nem lógtak ott ingek, nadrágok, csak néhány üres vállfa himbálózott.
Összenéztek. Eszter sütötte le először a szemét.
— Jó éjszakát — mondta halkan.
Átment a gyerekszobába, és befeküdt az addigra már mélyen alvó Lilla mellé. A fal túloldaláról tompa beszélgetés foszlányai szűrődtek át.
Arcát a párnába temette. Gyereksampon és tej illata lengte körül.
Másfél hónapja tört darabokra minden. Vagy talán már korábban elkezdődött a repedés. A telefon mindig kijelzővel lefelé hevert az asztalon. „Lakásbemutatásom van, későn jövök.” Idegen parfüm illata az ingén — akkor még elhitette magával, hogy biztosan csak egy ügyfél volt, és nincs ok a gyanakvásra. De a kétely már akkor befészkelte magát a gondolataiba, és nem hagyta többé nyugodni.