Gábor az övé volt. Az ő nehezen kivívott, kínnal megszerzett diadala. Születésnapi ajándék, amelyért mindent feltett egy lapra.
Ezért szinte letaglózta a látvány, amikor észrevette, hogy a fiú már kabátban az ajtó felé tart.
– Ne… – sikoltott fel benne némán a tiltakozás.
– Várj, Gábor, ez így nem fair… – suttogta remegő hangon utána. – Maradj még legalább egy órát! A legfontosabb rész még hátravan. Készültem neked valamivel… Gyere… most megmutatom…
Megragadta a kezét, és határozott mozdulattal húzta maga után. Érezte, hogy ezen az estén dől el minden. Előre kinézett egy eldugott kis helyiséget a raktár mellett, ahol biztosan nem zavarja meg őket senki.
Amikor azonban vége lett, Gábor arca korántsem azt tükrözte, amit Anna remélt.
– A francba… miért nem szóltál előre? – fakadt ki sértetten.
A lány más szavakra várt. Hiszen mindent beleadott. Gyengéd volt, odaadó, szenvedélyes. Biztosra vette, hogy a fiúnak tetszett. És azt is tudnia kellett: ő volt az első az életében.
– Mi baj van? Miért haragszol? – kérdezte halkan, miközben jeges félelem kúszott végig rajta.
– Mi volt ez az egész? Így akarsz magadhoz láncolni? – Gábor durván lerázta magáról a kezét, megigazította a ruháját, és szó nélkül kiviharzott.
Anna üres tekintettel, sápadt arccal tért vissza a vendégek közé.
Ettől az estétől kezdve Gábor kerülte őt. Talán nem tudatosan, de egyre ritkábban kereste a társaságát. Vagy talán csak Anna érezte így. Egy idő után megkeményítette magát: ha neki ennyit ér az egész, hát legyen.
Belevetette magát a tanulásba, nappal az egyetemen, éjjel a könyvei fölött görnyedt. Nem járt többé bulikba. A férfiak közeledése irritálta. Gorombán elutasította még az ártatlan bókokat is, mintha minden szó támadás volna ellene.
Két hónappal később azonban kiderült az igazság.
Terhes volt.
– Ki az a gazember? – robbant fel az apja, amikor megtudta. – Ki tette ezt veled?!
Anna leszegte a fejét, és hallgatott.
– Kislányom… talán még nincs késő… – kérdezte óvatosan az anyja. – Meg lehetne szakítani…
– Nem! – vágta rá azonnal. – Erről szó sem lehet. Szeretem őt.
– Kit? – kérdezték egyszerre a szülei.
És akkor kimondta Gábor nevét.
A két család találkozója feszült légkörben zajlott.
– A fiuk elcsábította a lányomat! – jelentette ki Anna apja indulatosan. – Huszonhat éves, a lányom pedig alig múlt tizennyolc! Felelősséget kell vállalnia. Összeházasodnak.
– Nem lehet senkit kényszerrel oltár elé állítani – próbált higgadt maradni Gábor anyja. – Mi értelme lenne? Az ilyen házasságban nincs boldogság.
– Inkább azt szeretnék, hogy a fiuk bíróság elé kerüljön? – kérdezett vissza keményen az apa. – Bizonyítani tudom, hogy a fogantatáskor a lányom még nem volt nagykorú. Éjfélkor született, az eset pedig előző este történt. Gondolják át.
Hosszú csend után Gábor anyja sóhajtott.
– Tegyenek, amit jónak látnak. De ki házasodik önszántából csak egy gyerek miatt?
– Majd megtanul felelősséget vállalni – zárta le a vitát az apa. – Lakása lesz, jó állása. Anna okos, szép lány. Mi hiányzik még?
Az esküvőn Gábor alig pillantott a menyasszonyra. Amikor felhangzott a „csókot!”, ajka csak futólag érintette Anna száját – hidegen, érzéketlenül.
A szülők által szervezett nászút után úgy tűnt, a mindennapok lassan kialakítanak valamiféle törékeny egyensúlyt. De Anna szívében már ott motoszkált a felismerés: tévedett. Amit egykor elsöprő szerelemnek hitt, valójában vak rajongás volt, fiatalos megszállottság.
Bárcsak visszaforgathatná az időt… De már nem lehetett.
Megszületett Lilla. Az első, vékony kis sírása egyszerre volt csodálatos és ijesztően valóságos. Ettől a pillanattól nem volt visszaút. A napok múltával azonban Anna és Gábor egyre távolabb sodródtak egymástól.
– Furcsa ez a kislány – jegyezte meg egyszer Gábor anyja. – Senkire sem hasonlít igazán. Se rád, se Annára.
Gábor addig alig törődött a gyerekkel. Most hosszabban szemügyre vette Lillát, elhúzta a száját, de nem szólt semmit. Tudta jól, hogy Anna előtte érintetlen volt. Mégis, attól a naptól kezdve egyre ingerlékenyebb lett. Apróságok miatt is rárivallt a feleségére, hibát hibára halmozott a szemében. A hangja mind gyakrabban emelkedett kiabálásba, és volt, hogy a keze is lendült.
Egy alkalommal pedig nem állt meg a levegőben.