– Miféle alakokat akartok az én asztalomhoz ültetni?! – visszhangzott Erika hangja a konyhából olyan élesen, hogy Nóra a saját szobájában is tisztán hallotta minden szavát. – Már meghívtam Katalint a családjával, jön Júlia a férjével, az unokaöcsék is itt lesznek… Minden percre pontosan meg van szervezve! Nem fogok idegeneket vendégül látni!
– Anya, de hát ők Nóra szülei… – próbálkozott Gábor bizonytalanul.
– Egyáltalán nem érdekel! Ha annyira hozzájuk vágyik, menjen el hozzájuk! Senki sem tartja itt erővel!
A mondatok úgy csapódtak Nórához, mintha pofonok lettek volna. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, majd hirtelen mozdulattal kitárta az ajtót, és kilépett a folyosóra. Erika karba tett kézzel állt a konyha közepén, arca megkövült elszántságot tükrözött. Gábor zavartan lesütötte a szemét, amikor a feleségére nézett.
– Nem megyek sehova – szólalt meg Nóra nyugodtnak szánt, de határozott hangon. – Itt maradok a férjem mellett. Ez közös ünnep.
– Maradj csak – felelte az anyós gúnyos félmosollyal. – De legalább ne legyél útban!
A vita után Nóra elhatározta, hogy a maga részéről mindent megtesz a békéért. Szinte a teljes decemberi jutalmát ajándékokra költötte. Erikának egy elegáns, francia márkájú kozmetikai csomagot választott, Istvánnak – aki nap mint nap kint dolgozott a hidegben – egy minőségi termoszt, Gábornak pedig azt a vezeték nélküli fülhallgatót, amelyről hónapok óta beszélt. Sőt, még azoknak a vendégeknek is vett apróságokat, akiket alig ismert, de tudta, hogy az anyósa hívta meg őket. Abban reménykedett, hogy talán szenteste – vagy legalább szilveszterkor – Erika észreveszi az igyekezetét, és enyhül köztük a feszültség.
December harmincegyedikén már kora reggel felbolydult a lakás. Nóra salátákat aprított, húst sütött, falatkákat készített. Erika folyamatosan utasításokat osztogatott, mintha egy hadműveletet irányítana: mit hogyan kell fűszerezni, miből mennyit tegyen a tálba. Gábor eközben a számítógép előtt ült, és egy sürgős munkahelyi feladatot fejezett be.
– Nóra! A heringet vágd kisebbre, és tegyél hozzá még hagymát! – szólt ki újra az anyós. – És miért nincs még megterítve a nappaliban? Két óra múlva érkeznek a vendégek!
Nóra szó nélkül bólintott. Ujjai már sajogtak a sok aprítástól, de igyekezett hibátlanul dolgozni. Azt szerette volna, ha legalább ez az este békésen telik. Elkészült az orosz hússaláta, a réteges heringsaláta, hidegtálak sorakoztak fel, és apró szendvicsek kerültek a tálcákra. István időnként benézett a konyhába, csendben figyelte a menyét, de segítséget nem ajánlott.
Nyolc óra körül megszólalt a csengő. Először Erika testvére, Katalin érkezett a férjével és két felnőtt fiukkal, akik a feleségeiket is magukkal hozták. Nem sokkal utánuk befutott Júlia a párjával, majd szomszédok és régi ismerősök is csatlakoztak. Összesen tizenkét vendég gyűlt össze, a házigazdákat nem számítva.
Nóra szinte észrevétlenül mozgott a konyha és a nappali között: tálakat vitt ki, poharakat töltött újra. Gábor az asztalnál ült az édesanyja mellett, élénk beszélgetésbe merülve az unokatestvéreivel. Erika ragyogott a figyelem középpontjában, hangosan nevetett, és történeteket mesélt a rendelőintézetből.
– Képzeljétek, az egyik körzeti orvos panaszkodik, hogy túl sok a betege! – legyintett teátrálisan. – Mondtam neki: mit gondolt, hogy az egészségügyben majd pihenni fog? Én hány éve dolgozom, és sosem siránkoztam!
A társaság helyeslően hümmögött. István szótlanul kanalazta a salátát, időnként töltött magának egy kupica pálinkát. Nóra végül leült az asztal végében egy üres székre. Fáradt volt, és legszívesebben visszavonult volna a szobájába, de udvariasságból maradt.
Amikor már csak egy óra választotta el őket az éjféltől, Erika felállt, és ünnepélyes hangon megszólalt:
– Drágáim! Boldog új évet kívánok mindannyiótoknak! Természetesen készültem egy kis meglepetéssel is.
A kanapé mellől előhúzott egy nagy díszzacskót, és sorra vette elő a gondosan becsomagolt dobozokat. Minden ajándék mellé személyes, meleg szavakat fűzött.
– Katalin, édes testvérem! Mindig számíthattam rád. Tudom, mennyire szereted a puha sálakat, itt egy kasmírból készült darab!
– Júlia, gyönyörű unokahúgom! Neked ezt az arckrémet választottam, a legjobb a piacon!
– István, kedvesem, rád is gondoltam. Egy új öv, mert a régi már igazán cserére szorult!
Nóra csendben figyelte, ahogy a csomagok gazdára találnak. Látta, hogy még a felső emeleti szomszéd is kapott valamit. Az anyósa azonban mintha tudomást sem vett volna róla. Gábor éppen a fülhallgatót nézegette – azt, amelyet valójában Nóra vett neki –, és elégedetten mosolygott, mit sem sejtve.
Amikor az utolsó doboz is eltűnt valaki kezében, Nóra összeszedte a bátorságát. Lassan felállt, és halkan megszólította Erikát:
– Erika… nekem nem jutott semmi? Ugye nem feledkezett meg rólam?
A nappaliban egy pillanat alatt dermedt csend lett.