– Tényleg azért jöttél ide dolgozni, hogy keresztbe tegyél nekem? – folytatta Eszter, hangjában váddal.
Anna lassan kifújta a levegőt. – Fél éve vettek fel. Még azelőtt, hogy Péterrel külön utakra léptünk volna.
– Pontosan! – vágott közbe Eszter, és indulatosan felé mutatott. – Mindent előre kiterveltél! Játszottad a csendes, háttérben maradó feleséget, közben meg bosszút forraltál!
Anna megrázta a fejét. Tudta, hogy felesleges érvelnie. Eszter mindig a saját elképzelésein keresztül szemlélte a világot; számára minden történés mögött számítás és ármány lapult.
– Hidd el, amikor állást kerestem, eszembe sem jutottál – mondta nyugodtan. – Anyagi biztonságra volt szükségem. És arra, hogy végre a saját lábamon álljak.
– A saját lábadon? – csattant fel Eszter gúnyosan. – Most meg már igazgató is lettél. Tudod te, hogy én öt éve hajtok itt? Öt éve! Te meg fél év alatt a vezetőségben kötsz ki!
Anna hangja keményebbre vált, mint szerette volna. – Azért, mert eredményeket hoztam.
És ez nem dicsekvés volt. Hat hónap alatt három olyan nagy szerződést zárt le, amelyek korábban hónapokig vesztegeltek. Az új piaci területen negyven százalékkal nőtt a forgalom. András nem véletlenül bízta rá a fejlesztési igazgatói posztot.
– Eredmények… – sziszegte Eszter. – Mindig is tudtad, hogyan férkőzz be mások bizalmába. Péternél is ezt csináltad.
– Elég legyen, Eszter. Fáradt vagyok. Nem akarom ezt tovább ragozni.
– De én igen! – lépett egészen közel hozzá. – Péter tudni fogja, milyen vagy valójában. Elmondom neki, hogy számító karrierista vagy, aki kihasználta a családunkat!
Anna egyenesen a szemébe nézett. – Mondd csak el. De előbb gondold végig, hogyan hangzik majd. Odamész a bátyádhoz, és közlöd vele, hogy a volt felesége a főnököd lett. Hogy sikeresebb lett nálad, szakmailag erősebb. Szerinted mit fog gondolni?
Eszter hátralépett, mintha arcul csapták volna.
– Te… te teljesen… – kereste a szavakat.
– Ugyanaz az ember vagyok, aki eddig is voltam – felelte Anna csendesen. – Csak kényelmesebb volt gyengének látni engem. Olyannak, aki Péter árnyékában él. Pedig sosem voltam árnyék.
Ezzel sarkon fordult, és elindult a kijárat felé. A taxi már a kapunál várakozott.
– Meg fogod még bánni! – kiáltotta utána Eszter. – Olyan légkört teremtek neked bent, hogy magadtól menekülsz majd el!
Anna nem nézett vissza. Beszállt az autóba, és lehunyta egy pillanatra a szemét. A sofőr a visszapillantón át fürkészte.
– Minden rendben, hölgyem?
– Igen, köszönöm. Indulhatunk.
Az esti város fényei vibrálva tükröződtek az ablaküvegen. Az emberek siettek hazafelé, találkozókra, vacsorákra – az élet ment tovább, függetlenül attól, kiben milyen vihar dúl.
A telefonja megremegett a kezében. Üzenet érkezett Pétertől: „Eszter hívott. Azt mondta, igazgató lettél a cégnél. Tényleg így van?”
Anna röviden válaszolt: „Igen. Mától hivatalosan is.”
Szinte azonnal jött a reakció: „Gratulálok. Büszke vagyok rád. Mindig tudtam, hogy többre vagy képes.”
Anna elmosolyodott, és újra elolvasta a sorokat. Péter tisztességes ember volt. Egyszerűen nem illettek össze – ilyen is van. Most viszont mindkettőjük előtt nyitva állt egy új kezdet lehetősége.
Otthon kellemes meleg fogadta; a fűtés egész nap dolgozott. Átöltözött kényelmes ruhába, teát készített, majd az ablak mellé telepedett. Tudta, hogy nehéz hetek következnek, talán nyílt konfliktus is Eszterrel. De most nem érzett félelmet.
Hosszú idő után először volt biztos benne, hogy a saját útját járja. Nem vendég valaki más történetében, nem kísérő egy férfi oldalán, hanem önálló ember: Anna, fejlesztési igazgató, aki maga alakítja a sorsát.
És ez mindennél többet ért.