— Egyáltalán felfogod, mennyi mindent tettem értetek? — Eszter akkora erővel csapta be a szekrény ajtaját, hogy a rajta lévő tükör megremegett. — Amíg te a bátyám nyakán éltél, én minden este bent rohadtam az irodában!
Anna szó nélkül hajtogatta tovább a ruháit a táskába. Az ujjai enyhén reszkettek, de igyekezett uralkodni magán. A Péterrel töltött három év alatt megtanulta: Eszter támadásaira nem reagálni kell, hanem kivárni, míg elvonulnak, mint egy nyári zivatar.
— Hozzád beszélek! — lépett közelebb Eszter, a hangja élesebbre váltott. — Vagy már ennyire elszemtelenedtél?
— Hallak — felelte Anna halkan, miközben felhúzta a bőrönd cipzárját. — Csak pakolok.
— Végre! — Eszter elégedetten fonta össze a karját. — Szedd össze a rongyaidat, és tűnj el! Péter már mindent átlát. Tegnap is mondta, hogy a válás csak idő kérdése.
Anna ránézett. Péter előző este egy szóval sem említette a válást. Igaz, az utóbbi napokban zárkózott és távolságtartó volt, de ilyesmiről nem beszéltek. Eszter szokás szerint kiegészítette a valóságot azzal, ami számára kedvezőbbnek tűnt.
— Ezt tényleg ő mondta?
— Hát ki más? — mosolyodott el gúnyosan Eszter. — A testvére vagyok. Mindig is közelebb álltunk egymáshoz, nem úgy, mint…
A félbehagyott mondat többet mondott bármilyen sértésnél.
Anna vállára vette a táskát, és az ajtó felé indult. Néhány óra múlva már a saját, külvárosi kis lakásában lehet — abban, amelyet három éve nem adott el, amikor Péterhez költözött. Akkor sokan értetlenkedtek, miért tartja meg a régi otthonát, ha új életet kezd. Valami belső hang mégis óvatosságra intette.
— Állj csak meg! — Eszter elállta az útját. — Az autó kulcsát itt hagyod. A kocsi Péter nevén van.
— Az autót a saját pénzemből vettem.
— Persze, a sajátodból! — horkant fel Eszter. — Fogalmad van róla, mennyit költött rád a bátyám? Ruhák, vacsorák, utazások… Már ezért a lakásért is tartozol neki!
Anna szó nélkül elővette a zsebéből a slusszkulcsot, és az előszobai komódra tette. Nem akart vitát. Egy autó csupán tárgy; tömegközlekedéssel is el lehet jutni bárhová.
— Na látod — nyugtázta Eszter elégedetten. — Végre csináltál valami értelmeset.
Anna kilépett a lakásból, lement a lifttel a földszintre, majd a hűvös lépcsőházi falnak támaszkodott. Mély levegőt vett. Rendeznie kellett a gondolatait.
A telefonja rezgett a kabátzsebében. Üzenet érkezett András vezérigazgatótól, annál a cégnél, ahol fél éve dolgozott.
„Anna, számíthatunk önre hétfőtől? Az igazgatótanács jóváhagyta a kinevezését. Holnaptól hivatalosan is ön tölti be a fejlesztési igazgatói pozíciót.”
Kétszer is elolvasta a sorokat. Fejlesztési igazgató. A Forward Groupnál, ahol Eszter öt éve értékesítési menedzserként dolgozott, és nélkülözhetetlennek hitte magát. Ugyanott, ahol Péter időnként jogi tanácsadóként vállalt megbízásokat.
Anna lassan kifújta a levegőt, majd visszaírt: „Készen állok. Köszönöm a bizalmat.”
Kilépett az utcára. A februári szél csípősen az arcába vágott, de most nem zavarta. Az alkalmazáson keresztül taxit hívott, és a szemközti, szürke panelházakat figyelte, amíg várt.
Hat hónappal korábban egyszerű elemzőként érkezett a Forward Grouphoz. Senki sem tudta, hogy a kolléganője bátyjának a felesége — tudatosan nem verte nagydobra a kapcsolatot. Anna mindig is azt vallotta, hogy a legjobb a háttérben maradni, és csendben, feltűnés nélkül végezni a munkáját.