A vasárnapi ebédnél, amelyet Benedek az édesanyjánál töltött, feltűnt neki valami szokatlan. Az anyja és a húga, Réka, időről időre összenéztek, majd visszafojtott nevetéssel reagáltak egymás pillantására. Ez a fajta sutyorogva kacarászás egyáltalán nem volt rájuk jellemző, és Benedekben azonnal gyanút ébresztett.
„Már megint forralnak valamit” – futott át az agyán ingerülten. – „Csak nehogy valami újabb ostobaságba keveredjenek. Olyan hiszékenyek mindketten, hogy egy ügyes szélhámos pillanatok alatt az ujja köré csavarja őket. És persze sosem ismerik be időben, ha hibáztak. Csak akkor szólnak, amikor már menthetetlen a helyzet.” Az édesanyját még megértette, hiszen idősödik, de Rékától, aki azért fiatalabb és tapasztaltabb, többet várt volna. „Nem buta lány, mégis mindig bedől valami képtelenségnek” – bosszankodott magában.
Benedek újra végignézett rajtuk, majd a tekintete megállapodott az unokahúgán, Lillán. A lány ott ült mellettük az asztalnál, de láthatóan nem figyelt a beszélgetésre; gondolataiba mélyedve bámult maga elé, mintha teljesen kizárta volna a külvilágot.
Hogy megtörje a különös csendet, Benedek hozzá fordult:
– Na és, Lilla, hogy megy az egyetem? Szereted?
– Igen, nagybácsi, nagyon – felelte a lány élénken. – Minden rendben van, tényleg. Csak hát… – elbizonytalanodva pillantott rá.
– Csak hát mi? – kérdezett vissza Benedek meglepetten. – Én is ott végeztem, és soha nem bántam meg. Elismert diplomát ad, engem például azonnal alkalmaztak, szinte kapkodtak utánam. A karrierem alapját is az ott megszerzett tudás teremtette meg.
– Így van – kapcsolódott be az édesanyja is. – Benedek minden segítség nélkül jutott be állami ösztöndíjjal, kitűnő eredménnyel végzett, mindent saját erejéből ért el. Példát vehetnél róla. Soha nem okozott gondot, és nekem is, meg a te anyádnak is rengeteget segített.
– Ez bizony igaz – mosolygott Réka a bátyjára meleg tekintettel. – Mindig számíthattam rá. A válásom után is mellettem állt, és Lillát is támogatni segített, amikor Márk teljesen kivonta magát mindenből. Apa halála után pedig ő lett a család támasza. Benedek igazi férfi, védelmező alkat.
A túláradó dicséretek hallatán Benedekben csak erősödött a gyanú. „Ez már több a soknál” – gondolta. – „Valamit akarnak tőlem, azért ilyen mézesmázos mindenki.” Réka egyébként többnyire szemrehányást tett neki a válása miatt, azt állítva, hogy nem tudott kijönni Márkkal. De hogyan is lehetett volna közös hangot találni azzal az emberrel, aki folyton csak az iváson jártatta az eszét? Dolgozni sosem szeretett. Benedek több állást is szerzett neki, de egyik helyen sem maradt meg két hétnél tovább. Mindig azzal jött, hogy kevés a fizetés, vagy hogy megalázó munkát kapott, mert ő „művészlélek”, aki még keresi önmagát. Most meg hirtelen ő lett a mintatestvér, a család büszkesége.
Benedek egyre biztosabb volt benne, hogy ez a szokatlan egyetértés és kedvesség csak a bevezetése valaminek, amiről hamarosan kénytelenek lesznek beszélni. És úgy érezte, a lényeg még csak most következik.