– Persze – húzta el a száját Zoltán –, talán még egy bevásárlókocsit is tolt maga előtt! Különben hogy cipelte volna ki észrevétlenül azt a rengeteg holmit?
Emese idegesen tördelte a kezét.
– A zűrzavarban akár többször is fordulhatott – okoskodott. – Egy-egy dobozt simán kivitt, senkinek sem tűnt fel. De mit mondok most a vendégeknek? Hová lettek az ajándékaik?
– Ebből rendőrségi ügy lesz! – jelentette ki határozottan Zoltán. – Nem hagyhatjuk, hogy az orrunk elől vigyenek el mindent!
Emese már a telefonját kereste, hogy tárcsázzon, amikor váratlanul megszólalt egy hang az ajtóból:
– Ugyan minek ide rendőrség?
A küszöbön Gergő állt, Emese öccse.
– Hát te meg hogy kerülsz ide? – nézett rá értetlenül Zoltán.
– Gondoltam, benézek, minden rendben van-e. Tegnap Emese eltűnt egy időre, te pedig… nos, elég jókedvű voltál.
– Gyere csak be, igyunk egyet, aztán megyünk feljelentést tenni – legyintett Zoltán. – Képzeld, eltűntek az ajándékok! A borítékokból a pénz is. Valaki ügyesen dolgozott, senki nem vett észre semmit.
Gergő elkerekedett szemmel bámult rá.
– Te most komolyan beszélsz? Nem emlékszel semmire?
– Mire kellene? – kérdezte Emese zavartan.
– Arra, hogy tegnap este Zoltán rám parancsolt: hordjunk át mindent a kamrába! Azt hajtogatta, nehogy valaki leverje az asztalt, és összetörjenek az ajándékok. Azt mondta, ott biztonságban lesznek. A pénzt pedig egyetlen borítékba gyűjtötte, és eldugta valahová. Hová tetted, Zoltán?
A férfi a homlokához kapott.
– Az ördögbe… Tényleg? Egyáltalán nem rémlik!
Emese már rohant is a kamrához. Néhány másodperc múlva ujjongva kiáltott fel:
– Itt vannak! Mind! A gofrisütő, a kenyérpirító, a telefon – minden egy szálig!
Zoltán azonban tovább töprengett.
– Rendben, de a pénz?
Hárman estek neki a lakásnak, fiókokat húztak ki, polcokat pakoltak át, még a kanapé alá is benéztek. Egy óra elteltével sem került elő a boríték, és a két férfi gyomra hangos korgással jelezte, hogy ideje lenne enni.
– Jól van, sütök gyorsan egy csirkét – sóhajtott Emese. – Tegnap óta pácolódik, legalább azzal haladok.
Nemsokára azonban éles sikoly hasított a levegőbe:
– Zoltán!
A férfiak berohantak a konyhába. Az asztalon ott feküdt az előkészített csirke, amelyből egy nejlonba csomagolt boríték kandikált ki.
– Ezt mégis hogy gondoltad? – kérdezte Emese, két ujjal kihúzva a különös „tölteléket”.
Gergő hangosan felnevetett.
– Na, ez aztán a biztonsági rendszer!
Zoltán zavartan vakarta a tarkóját.
– Arra számítottam, hogy senki nem turkál majd a csirke belsejében… Biztos helynek tűnt.
– Ó, Zoltán… – csóválta a fejét Emese, bár már mosolygott. Megkönnyebbült, hogy minden előkerült, de abban a pillanatban elhatározta: férjét többé nem engedi olyan állapotba kerülni, amikor a megtakarításuk egy pácolt csirkében végzi.