— folytattam változatlanul higgadt hangon. — Eddig azt hitted, hogy eltartott nő vagyok? Most kipróbálhatod, milyen érzés saját magadat fenntartani.
— Hogy merészeled?! — tört ki belőle a zokogás. — Én tartottalak el! Én fizettem mindent! Nélkülem az utcán végeznéd!
— Te legfeljebb a saját képzelgéseidet tápláltad — vágtam vissza, és undorral néztem rá. — A lakás bérlemény, és a szerződés az én nevemen van. A tulajdonos már tud róla, hogy ma kiköltözöl.
Márk szája tátva maradt, mint egy partra vetett halé. Láthatóan képtelen volt felfogni, hogy a kényelmes kis világa percek alatt darabokra hullik.
— Az autódat az én pénzemből vetted — tettem hozzá szárazon. — Holnap az ügyvédem beadja a vagyonmegosztási kérelmet. És még valami: a munkahelyeden sem lesz egyszerű a helyzet. A sürgősségi látlelet másolatát elküldtem a főnöködnek. A cégek nem rajonganak a rendőrségi ügyekért.
— Anna, kérlek, ne tedd… — a hangja megremegett. Az előbbi fölényének nyoma sem maradt. Hirtelen kicsinyesnek és gyávának tűnt. — Az utcára kerülök.
— Amikor a forró vasalót a kezedbe vetted, akkor döntöttél az utca mellett — feleltem.
Attól a rettenetes reggeltől kezdve minden megváltozott. Új lakást béreltem egy csendes, napfényes környéken. A vállamon lévő égési sérülés lassan, fájdalmasan gyógyult, halvány, de jól látható heget hagyva maga után. Ez a heg azonban emlékeztetővé vált: soha többé nem tűröm el a megaláztatást pusztán azért, hogy fenntartsak egy látszatcsaládot.
A bírósági eljárások meglepően gyorsan lezajlottak. Márk próbált botrányt csinálni, éjszakánként hívogatott, fenyegetőzött, de pénz nélkül a lendülete hamar kifulladt. Az autót végül nekem ítélték. A volt férjemet valóban elbocsátották, és a megromlott hitelmúltja miatt újabb kölcsönt sehol sem kapott.
Az adósságai egyre halmozódtak. Közös ismerősök mesélték, hogy sorra adta el a holmiját, majd olcsó albérletek között sodródott, alkalmi munkákból próbálva megélni. Nem éreztem kárörömöt. Egyszerűen nem érdekelt többé.
Közben én új alapokra helyeztem az életemet. Olyan munkát végeztem, amit valóban szerettem, utaztam, kiállításokra jártam. Nem sokkal később megjelent mellettem egy megbízható, figyelmes férfi, aki büszke volt a sikereimre, és eszébe sem jutott, hogy féltékenységből kisebbítsen.
Az a tél különösen zord és havas volt. Az új férjemmel egy elegáns étteremből léptünk ki egy kellemes vacsora után. A hó csillogott a lámpák sárgás fényében. Nevetve húztam össze magamon a vastag, elegáns kabát gallérját, miközben a férjem tréfáján kacagtam. Könnyűnek és békésnek éreztem magam.
A bejárat mellett egy szakadt narancssárga kabátos alak épp a jeget törte egy nehéz vassal. A közterületes felnézett, amikor elhaladtunk mellette. A mélyre húzott, kopott sapka alól ismerős, de teljesen kihunyt tekintet szegeződött rám. Az arca beesett volt, borosta fedte.
Ő volt Márk.