— Eddig bírtam, Erzsébet. A fia most saját kezűleg rombolt le mindent, ami még állt.
A sürgősségi rendelő levegőjét fertőtlenítőszag és gyógyszerek fojtogató illata töltötte be. Az ügyeletes orvos hosszasan, összevont szemöldökkel vizsgálta meg a vállamat. Másodfokú égést állapított meg, alaposan ellátta a sebet, majd szoros kötést tekert rá. A nővér szánakozva ingatta a fejét, amikor meglátta, mennyire sápadt vagyok.
— Tesz feljelentést? — kérdezte határozottan az orvos. — Ez nem maradhat következmények nélkül.
— Igen — feleltem késlekedés nélkül. — Kérem, értesítsék a rendőrséget.
De a hatósági ügy csak egy apró szelete volt annak, ami Márkra várt. A kihalt folyosón ülve elővettem a telefonomat, és megnyitottam a banki alkalmazást. Az összes számla, a fizetésére érkező kártya, még a félretett pénzei is az én nevemen futottak.
Egy évvel korábban intéztük így. Akkoriban komoly gondjai akadtak a végrehajtókkal régi, rendezetlen tartozások miatt. Könyörgött, szó szerint a lábam előtt térdelt, hogy mentsem meg a pénzét a letiltásoktól. Megtettem. Mindent a saját nevemre írattam. A valódi bevételeimet — a nagyobb munkák után járó összegeket — viszont egy külön, rejtett számlára utaltam. Márk pedig meggyőződéssel hitte, hogy ő tart el engem.
Az ujjam egy pillanatra megállt a kijelző felett. A fejemben visszhangzott a sértő kiabálása a „naplopóról”. Aztán sorra zároltam valamennyi számlát. Visszavontam a hozzáférését a megtakarításaimhoz, végül lenulláztam azt a fizetési kártyát is, amely hivatalosan az én nevemen volt, hogy védve legyen a végrehajtóktól. A pénzt, amelyet olyan büszkén a saját keresetének nevezett.
Másnap reggel a körzeti megbízott kíséretében mentem haza a lakásba. A rendőr arca megkeményedett, amikor meglátta a bekötözött vállamat. Márk a konyhában aludt, fejét az asztalra hajtva, mellette egy kiürült üveg.
Amikor az egyenruhások felébresztették, percekig pislogott zavartan, mintha nem értené, mi történik körülötte.
— Pakold össze a holmidat — mondtam nyugodtan az ajtóban állva. A vállam lüktetett a fájdalomtól, de a hátamat kihúzva tartottam.
— Mi ez az egész cirkusz? — rekedt hangon nézett a rendőrre. — Miért kellett ide hívni őket? Anna, hát egy család vagyunk! Ittam egy kicsit, elvesztettem a fejem… előfordul az ilyesmi!
A zsebébe nyúlt a telefonjáért. Ahogy felvillant a kijelző, az arca fokozatosan eltorzult. Egymás után érkeztek az értesítések: teljes zárolás, nulla egyenleg.
— Mi történt a kártyáimmal? Miért van minden blokkolva? Anna, azonnal intézd el! Ma törlesztenem kell a hitelem! Megháborodtál?
— Nincsenek már kártyák, Márk. És nincs pénzed sem.
— Az lehetetlen! — ugrott fel, de a rendőr azonnal rendreutasította.
— Az a kevés összeg, ami rajta volt, a kezelésem költségeire ment el — feleltem higgadtan, és a tekintetemben nem maradt semmi abból a régi bizonytalanságból.