…szekrénye már szinte üres, és napokon belül fotózásom lesz!
— Nyugalom, kedvesem — hunyorgott Balázs cinkos mosollyal. — Amint befut az új szállítmány, elsőként te válogathatsz a raktárban. Addig egy kis türelem.
A három felnőtt felvonult az emeleti társalgóba, ahol a biliárdasztal zöld posztója tompán csillant a lámpafényben. Andrea lentről tisztán hallotta a súlyos lépteket, majd Vivien csilingelő, kissé túl hangos nevetését. A saját házában állt, mégis idegennek érezte magát, mintha csak megtűrt vendég lenne.
Gondolatai visszasodródtak az induláshoz. Gáborral egy rozoga pályaudvari bódéból indultak: néhány vállfa, pár átalakított ruha. Később jött a piaci stand, majd az első apró üzlet a város központjában. A vállalkozás igazi motorja Andrea volt. Ő szabott, varrt, régi darabokat alakított át, különleges kiegészítőket készített, és hétköznapi holmikból egyedi, keresett termékeket varázsolt. Gábor inkább a kirakat szerepét élvezte: tárgyalt, alkudozott, kapcsolatokat épített, és minden eladásnál úgy ragyogott, mintha személyes győzelmet aratna. Együtt örültek az első bevételeknek, minden apró sikernek.
Amikor már látható nyereségük lett, közösen döntöttek: telket vásárolnak, és felépítik az otthonukat. A ház falai a közös álmukból nőttek ki. A fordulópont akkor érkezett, amikor a lányuk iskolás lett, és Gábor figyelme új, kétes „szórakozások” felé fordult. Egy heves vita után Andrea a válást vetette fel, de akkor még nem lépte meg. Gábor könyörgött, maradásra bírta, azzal érvelve, hogy az üzlet nélküle összeomlana. Végül kompromisszum született: a ház a lányuk nevére kerül, Andrea pedig ott maradhat. Néhány év múlva azonban, amikor Gábor ismét más nő oldalán tűnt fel, a házasság végleg felbomlott.
Az üzletből lassan kiszorították Andreát. A döntésekből kimaradt, a megbeszélések nélküle zajlottak, és új arcok jelentek meg Gábor körül. Most pedig Vivien irányított mindent, mintha természetes lenne, hogy Andrea helyét foglalta el.
Andrea kivette a sütőből a fűszeres csirkeszárnyakat, friss szendvicseket készített, savanyúságot tett melléjük, majd tálcára rendezve felvitte az emeletre.
— Ez mennyei! Andrea, te vagy a mi személyes séfünk! — nevetett Vivien, miközben mohón vett el egy darabot. Aztán elégedetlenül biggyesztette le a száját. — Bár hagyhattad volna még pár percig bent. Én jobban szeretem, ha szaftosabb.
— Szerintem így tökéletes — jegyezte meg Gábor vállvonva. — Ha nem ízlik, nem kötelező enni.
— Persze, neked mindig mindegy, mit mondok — morrant fel Vivien, és belekortyolt a sörébe.
Balázs félmosollyal figyelte a jelenetet, tekintete ide-oda járt a két nő között, mint macskáé az egerek közt.
— Szórakozzatok csak — mondta halkan Andrea, mintha észre sem venné a szurkálódást, majd visszahúzódott.
A lépcsőfordulóban azonban elcsípte a folytatást.
— Komolyan, miért cipeled magaddal mindenhová ezt az exfeleséget? — panaszkodott Vivien. — Mi szükség van rá?
— Nem a te dolgod — felelte Gábor hűvösen. — Andrea garancia arra, hogy minden a kezemben maradjon. Az üzlet, a papírok… és a lányunk ügyei is. Ne avatkozz bele.
— Értem — húzta el a szót Vivien, és nagyot húzott az italából.
Később, amikor elcsendesedett a ház, Andrea látta, hogy Gábor kimerülten elnyúlva alszik a hálóban. Vivien a vendégszobába vonult pihenni. A folyosón Balázs léptei koppantak. Andrea résnyire nyitotta az ajtót, és látta, ahogy a férfi utoléri Vivient.
— Ma különösen csinos vagy — hajolt közelebb Balázs.
— Mit akarsz? — vetette oda a nő hűvösen.
— Tetszel nekem. Nem értem, mit keresel Gábor mellett, amikor én is itt vagyok. Vidámabb társaság lennék.
— Ne bohóckodj — felelte Vivien, bár tekintete végigmérte Balázst. — Vannak terveim Gáborral. Olyasmik, amikbe te nem szólsz bele.
— Tervek? Talán hasznosabb lenne azon gondolkodni, hogyan ürítsük ki ezeket az üzleteket…
— Vigyázz, mit beszélsz — villant rá a nő. — Tekintsük úgy, hogy ez a beszélgetés meg sem történt.
Andrea a küszöbön megmerevedett. „Kiüríteni az üzleteket?” — visszhangzott benne a mondat. Ez nem hangzott ártatlanul. De nem lépett közbe. Inkább csendben visszahúzódott a szobájába.
Leült az íróasztalhoz, elővette a régi, megkopott jegyzetfüzetét. Évek óta gyűjtötte benne az ötleteket, számításokat, fontos adatokat — egyfajta biztosítékként arra az esetre, ha egyszer lépnie kellene. Most úgy érezte, közeleg az idő. Gondolatai egyre rendezettebbé váltak, és a szíve gyorsabban vert a felismeréstől: talán hamarosan fordul a kocka.
Másnap reggel ismét együtt ült a nappaliban Gábor, Vivien és Balázs. Andrea kávét és szendvicseket vitt be nekik, majd az ajtó mögött megállva figyelt.
— Hányszor mondjam még, Gábor? Pénz kell! — csattant fel Vivien ingerülten. — Miért halogatod állandóan? Egyszerűen vegyél le a közös számláról, és ne húzd tovább az időt.