— Andrea, mégis mi történt itt? Miért néz ki így a lakás? — csattant fel Gábor, ahogy beviharzott a nappaliba, és a táskáját ingerülten a parkettára hajította.
— Kérlek, próbálj meg lehiggadni. Épp az imént végeztem a rendrakással — felelte halkan az asszony, miközben tekintete végigsiklott a szétszóródott papírokon.
— Rendrakással? És az ebéd? Hol van a vacsorám? Mivel töltötted az egész napodat? — a férfi hangja egyre élesebbé vált, gesztusai kapkodóak voltak, indulata szinte vibrált a levegőben.
— Megmetszettem a virágokat, és főztem egy levest… — próbálta magyarázni Andrea.
— A virágokkal foglalkoztál? Kit érdekelnek azok a cserepes vacakok, amikor én egész nap nem ettem? Legalább annyi eszed lehetett volna, hogy gondoskodsz rólam! — gúny csöpögött minden szavából. — Különben Viviennel ebédeltem egy étteremben, de még így is abban bíztam, hogy itthon rend fogad. Világos?
— Világos — suttogta az asszony.
A folyosóról éles kopogás hallatszott: magas sarkú cipő ritmikus hangja. A következő pillanatban Vivien lépett be, kihívó mosollyal az arcán. Táskáját gondolkodás nélkül a földre ejtette, és máris panaszkodni kezdett:
— Gábor, hogy lehetsz ennyire érzéketlen? Miért kellett rám ennyit várnod? Tudod, milyen volt csúcsforgalomban hazajutni? Ráadásul az egész étterem előtt kinevetted a süteményemet! Hogy tehettél ilyet? Ha nem lennék ilyen türelmes…
— Egy pillanatra hallgass már el, Vivien! Szétrobban a fejem! — sziszegte a férfi összeszorított foggal.
— Inkább te gondolkodj el! Ha nem bánnál velem folyton igazságtalanul, nem kellene felemelnem a hangom! És különben is… — ekkor vette észre Andreát, és elharapta a mondat végét.
Az asszony finoman köhintett.
— Készítsek valamit? Vivien, kérsz egy teát vagy inkább limonádét?
— A limonádéd nem érdekel — legyintett a fiatal nő, és lehuppant a kanapéra.
— Andrea, hozz valami hideget — vetette oda Gábor, miközben levette a zakóját, és a fotel karfájára dobta.
— Máris — felelte nyugodt hangon, majd a konyha felé indult.
Vivien megvető pillantással nézett utána.
— Most komolyan, cselédként viselkedsz? Micsoda önjelölt háziasszony…
— Hagyd abba — morogta Gábor, miközben meglazította a nyakkendőjét és a homlokát masszírozta. — Andrea tartja össze ezt a házat. Nem a te dolgod, hogyan élünk.
A konyhában Andrea jégkockákat ejtett egy kancsóba, ráöntötte a limonádét, majd gyors mozdulattal elővette a telefonját és felhívta a lányát.
— Anya! Hogy vagy? — szólt bele vidáman Nóra.
— Jól vagyok, kincsem. És a lábad? Javult már?
— Csak egy kisebb zúzódás, semmiség. Inkább az érdekel, meddig viseled még el apa új barátnőjét. Elképesztő, ahogy viselkedik.
— Ne törődj vele. Megtanultam nem reagálni.
— Anya, kihasználnak téged! És ez a Vivien… egyszerűen szánalmas.
— Csendesebben, kérlek — suttogta Andrea. — Miattad maradtam. Fontos, hogy biztos alapod legyen a tanuláshoz és a jövődhöz.
— Már nem vagyok gyerek. Megoldom egyedül is. Menj el onnan, nem bírom nézni ezt az egészet.
— Még nem jött el az ideje. A dolgok alakulnak… Mondd inkább, elkészültek a papírok?
— Csütörtökre ígérték. És akkor elmegyek érted.
— Korai lenne. És a vevő?
— Már megvan, de Erzsébet csak pénteken ér rá. Mikor nem lesz otthon apa? — Nóra hangja lehalkult, mintha attól tartana, hogy lehallgatják.
— Tíz és négy között üres a ház. Beszéljétek meg dél körülre, az a legbiztosabb.
— Rendben. De ha bármi gond adódik…
— Semmit ne siess el. Mindennek megvan a maga ideje.
Andrea bontotta a vonalat, és egy konyharuhával gyorsan letörölte a szemébe gyűlt könnyeket. Mély levegőt vett, majd visszament a nappaliba. Vivien már elégedett arccal kortyolgatta az üdítőt, Gábor pedig a laptopja fölé hajolva böngészte az üzleti kimutatásokat.
— Na, hoztál valamit? — kérdezte Vivien félvállról. — Hideg? Legalább ezt meg tudod oldani.
Andrea nem válaszolt. Egy mozdulattal a füle mögé tűrte a haját, és némán félreállt, jelezve, hogy nem kíván részt venni a szóváltásban.
Később este megérkezett Gábor régi barátja és üzlettársa, Balázs. Magas, széles vállú férfi volt, ajkán állandó, kissé gúnyos mosollyal. Ő intézte az „árubeszerzést”, és segített a terjesztésben.
— Andrea, drága, főznél egy teát? — szólt be már az előszobából, miközben magabiztos léptekkel a konyha felé indult.
— Természetesen, azonnal — felelte az asszony higgadtan.
Vivien rögtön Balázs mellé szegődött.
— Balázs, mondd csak, mikor érkezik az új márkás kollekció? A ruhatára