A konyhában ültem, ujjaimat a forró bögre köré kulcsolva. A porcelán melege lassan átszivárgott a tenyeremen, és először éreztem úgy hosszú idő óta, hogy a fölém tornyosuló sötét fellegek oszladozni kezdenek.
A hétfő reggel az úgynevezett „elit” családban ezúttal nem a frissen főtt kávé illatával indult.
Erika éppen azzal volt elfoglalva, hogy éles hangon letolja a klinika recepciósát a hallban elhelyezett virágdíszek színe miatt, amikor a bejárati ajtók hirtelen lezártak. A következő pillanatban idegenek árasztották el az előteret. Sokan voltak. Egyenruhások, fegyverrel az oldalukon, mellettük komoly tekintetű férfiak és nők elegáns öltönyben, kezükben vastag dossziékkal.
– Ez meg mi az ördög?! – sikoltott fel Erika, hangja élesen visszaverődött a márványfalakról. – Fogalmuk van róla, kivel beszélnek? Azonnal felhívom a férjemet!
Egy szemüveges férfi higgadt mozdulattal felmutatta az igazolványát.
– Hivatalos iratlefoglalás zajlik folyamatban lévő vizsgálat keretében. Mindenki azonnal távolodjon el a számítógépektől!
Erika arcából kiszökött a szín. A kezében tartott telefon rezegni kezdett – a férje hívta.
– Erika! – üvöltötte Zoltán úgy, hogy a körülötte állók is tisztán hallották. – Minden építkezésemen ellenőrök vannak! Befagyasztották a számlákat! A bank azonnali hatállyal felmondta a szerződéseket! Feketelistára kerültünk!
– Zoltán, nálam is… itt vannak a hatóságok…
– Kinek léptél a tyúkszemére?! Olyan emberek kerestek, akik eddig soha! Azt mondták, túllőttünk a célon. Hogy elszállt velünk a ló!
Erika térde megremegett, és egyszerűen lecsúszott a földre a klinika közepén, mintha elvágták volna a lábait.
Ugyanezekben az órákban Márk a városi ügyészség személyzeti osztályának vezetője előtt állt. Már szinte látta magát a sötétkék egyenruhában.
Az ősz, testes osztályvezető szó nélkül becsukta az előtte fekvő személyi aktát, majd félretolta az asztal szélére.
– Nem felel meg az elvárásainknak.
– Tessék? – hebegte Márk. – Kitűnő minősítéssel diplomáztam!
– Az édesanyja jelenleg vallomást tesz. Az édesapja pénzügyi visszaélésekre próbál magyarázatot adni. Az ügyészség a törvényesség felügyeletét látja el. Ilyen háttérrel nem alkalmazhatjuk. A vizsgálaton nem ment át.
– De én mit tehetek erről?!
– Az ajtó ott van.
Márk kábán lépett ki az épület elé. Ami addig sziklaszilárdnak tűnt, egyetlen délelőtt alatt omlott össze körülötte. A bankkártyái használhatatlanná váltak. A húga autóját percekkel korábban vontatták el az apja tartozásai miatt.
Ekkor villant be neki egy kép: Lilla. És az apja. A „jelentéktelen irattáros”.
Reszkető ujjal tárcsázta Lilla számát.
– Lilla! – tört ki belőle kétségbeesetten. – Ez őrület! Apámat sarokba szorították, bezárták a klinikát, engem kirúgtak! Beszélj az apáddal! Szóljon annak, akinek kell! Kifizetünk bármit!
A vonal túlsó végén néhány másodpercig csend volt, majd nyugodt hang válaszolt.
– Az apám nem fogad el kenőpénzt, Márk. Ő egyszerűen végzi a munkáját.
– Miféle munkát? Papírokat tologat!
– Azokban a papírokban benne van az egész életetek. És minden hibátok. Tegnap hozzám vágtátok a pénzt. Tekints rá úgy, hogy apám most visszaadta a visszajárót.
A hívás megszakadt.
Este megjelentek nálunk. Mindannyian. Egy olcsó taxival érkeztek.
Ott álltak a régi bérházunk lépcsőházában. Erika smink nélkül, egy ízléstelen pufikabátban, mintha egy évtizedet öregedett volna egyetlen nap alatt. Zoltán szürke arccal, remegő kézzel. Márk pedig lesütött szemmel, némán.
Kinyitottam az ajtót, de nem léptem félre az útból.
– Lillácskám! – indult meg felém Erika.